Kercsó Árpád: A gyergyószentmiklósi korcsolyaoktatástól a felnőtt bajnoki címig

Március 4-én a Dunaferr és a város első csapatbajnoki címére emlékezhetünk a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A nap legnagyobb érdeklődéssel vért eseménye a 18 órakor kezdődő 1996-os Dunaferr - Ferencváros meccs lesz.

A dunaújvárosi jégkorong „újkori„ története 1985-ben kezdődött, amikor a ma már jégkorong mesteredző, Kercsó Árpád az erdélyi Gyergyószentmiklósról Dunaújvárosba került a dunaújvárosi hoki akkori vezetőinek, Böröndi Károlynak és Szilágyi Jánosnak hathatós közreműködésével.

A húszéves jubileum kapcsán emlékeztünk Kercsó Árpáddal a kezdetekre és arra, hogyan alakult ki a 1996-os aranycsapat.

- A Ceausescu-rendszerben el voltunk temetve az országban, a külfölddel alig lehetett kapcsolatot tartani. Egyszer egy öregfiúk labdarúgócsapat Gyergyóból Magyarországra utazott és egy játékost megkértem arra, hogy a Ferencváros hokisaival keressen nekem valami kapcsolatot. Meglepetésemre sikerült, és Krisztel Imre, a magyar hokiban csak Szigi bá, a Fradi jégkorong-szakosztályának akkori technikai vezetője egyszer csak felhívott, és így kezdődött a kapcsolatom a magyarországi jégkoronggal. A Ferencváros serdülőcsapata kétszer látogatott el hozzánk, ebben a korosztályban játszott akkor Hudák Gábor is, majd egyszer mi is eljöhettünk Magyarországra a Ferencváros vendégeként. Ekkor keresett meg a dunaújvárosi vezetők közül Szilágyi János és Böröndi Károly. Így indult az utam Dunaújvárosba, 1985. március 8-án érkeztem meg.

- Megérkezése után, mikor kezdett el dolgozni a Kohásznál?

- Hosszas előkészületek voltak a jöttöm előtt, de amikor megérkeztem Dunaújvárosba, már minden el volt számomra intézve. Akkor nagyon amatőr körülmények voltak, a korosztályos csapatok sem voltak túl erősek. Tudtam, hogy nem az életem célja, hogy az „örökölt" csapatokkal foglalkozzak, ezért egyből elkezdtem a 9-10 éves gyerekek toborzását az iskolákban.

- Próbálkozása sikeresnek mondható, hiszen az akkor a jégkoronghoz csábított gyerekek zöme alkotta az 1996-os bajnokcsapatot. Emlékszik még arra, hogy ki volt az első gyerek, aki igent mondott a hívó szavára?

- Szélig Viktort és Gebei Pétert úgy örököltem, ők akkor már jártak hokizni, sosem felejtem el, fehér műkorcsolyában koriztak az edzéseken. A radari atlétikai pályán volt egy válogató, onnan figyeltem fel Bali Zsoltra és Faragó Gyulára. Néhány iskolából szó szerint ki voltam tiltva, nem engedték, hogy válogassak a gyerekek között. A Római városrészben viszont volt két iskola, a Petőfi és a Gárdonyi, ahol toborozhattam. A játékosok kilencven százaléka innen került ki.

Nyaranta rendszeresen edzőtáborozott a csapat Gyergyószentmiklósón, Dunaújvárosban akkor még nem volt fedett pálya. A gyerekek napi hét nyolc órát gyakoroltak a palánkon ülő Kercsó Árpád irányításával. Az első évben csak korcsolyaoktatás folyt. Fotó: Bali Attila gyűjteményéből

- Hogyan kezdődött a közös munka?

- Eleinte szárazon edzettünk, majd az első év nyarán kétszer is elutaztunk Gyergyószentmiklósra, ahol volt fedett pálya és itt szinte csak korcsolyaoktatást folytattam. Ősszel Jászberényben elindultunk egy kupán, arra emlékszem, hogy ott egy cseh csapattól nagyon, 19-1-re kikaptunk. No, így kezdődött az együttműködésünk. Igaz, egy év múlva már senki sem alázott meg minket, mi nyertük a mérkőzéseket.

- Ugorjunk egy nagyot: 1993-ban szinte teljes ifjúsági csapattal indultak el az OB I-es bajnokságban...

- Debrecenben játszottuk az első meccset és emlékezetem szerint 8-0-ra nyertünk. De előtte már játszottunk egy Magyar Kupa mérkőzést a felnőttek között. A Fradi volt az ellenfelünk, mindenki kiváncsi volt arra, hogy mit tud a fiatal csapatunk. A fehérvári mérkőzésen 6-1-re vezetett a Ferencváros, de egyenlíteni tudtunk, 6-6 után büntetőkkel kaptunk ki. De visszatérve a Debrecen elleni első bajnoki meccsünkre, senki sem számított a győzelmünkre, sőt, arra sem, hogy a bajnokság végén az Újpest ellen megszerezzük a bronzérmet.

- Egy év múlva újra a harmadik hely jutott a fiatal csapatnak. De újabb egy esztendő elteltével már jött a soha nem felejthető siker, a bajnoki aranyérem.

Kercsó Árpád a bajnoki arany megszerzésének húsz év távlatából is minden rezdülésére - nagyon jó szívvel emlékezik vissza. Fotó: Ady Géza

- Nagyon jó csapatunk volt, egész nap együtt voltunk. Mivel nem volt még akkor Dunaújvárosban fedett pálya, ezért amíg nem volt itthon jég, minden nap átjártunk Székesfehérvárra edzeni. Nagyon jó volt a csapatszellem, eredményesen, és ami számomra nagyon fontos, látványosan játszottunk. Akkor hozzánk igazolt néhány rutinos játékos. Jászberényből Vargyas László, a kapus, Mihonyik, Kugyimov, akit az öcsém ajánlott, aki Jászberényben edzősködött, az Újpestből Ancsin János, ő maga keresett meg azzal, hogy szeretne itt játszani és a Fradiból Tyeplakov, akit egy évvel azelőtt én néztem ki magamnak. Annak a csapatnak az erejéről mindent elmond, hogy veretlenül zárta az egész évet, Ladányi Balázs gólkirály lett. Ladányi „Godó"már abban az időszakban olyan játékos volt, aki minden akkori és korábbi légióst megelőzött tudásban.

- A csapat 1996. március 5-én jutott a csúcsra, amikor a Budapest Sportcsarnokban a 4-1-re megnyert első mérkőzés után 6-3-ra is legyőzte a sokak által esélyesebbnek tartott Ferencvárost, így meglett a hőn áhított aranyérem. Utána hatalmas ünneplés volt Dunaújvárosban a Bartók téren. Akkor nyilatkozta: „Ezt soha nem fogom elfelejteni. Életem egyik legnagyobb élménye". Most hogyan emlékszik vissza arra a márciusi éjszakára?

- Az érzéseim nem változtak azóta sem. Azt sosem lehet elfelejteni, ahogy mínusz tíz fokban zsúfolásig megtelt a tér, mindenki minket ünnepelt, mi pedig a Bartók színház erkélyéről köszöntük meg a szurkolók szeretetét. Akkor hatalmas hoki őrület volt a városban, a meccseinken mindig telt ház volt, rengetegen kísértek el minket az idegenbeli meccseinkre, és arra is emlékszem, hogy az edzéseinket is mindig legalább ötven, de többször előfordult, hogy száznál is több szurkoló nézte meg.