Jégkorong

2016.06.15. 12:15

Acélbikák: három újabb játékos igazolását jelentették be

Dunaújváros - Javában zajlik a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongozóinak nyári felkészülése, és míg az együttes tagjai az alapozás megterhelő munkáját végzik, addig a csapat vezetése azon dolgozik, hogy minél jobban megerősítse a DAB MOL Ligában induló keretét.

Agárdy Csaba

Három újabb játékos igazolását jelentette be a csapat vezetése honlapján, az acelbikak.net-n: Mike McCann mellett Lévai Mátéval és Danil Kaskovval kötött szerződést a 2016/2017-es szezonra a klub. Mint arról a közelmúltban már beszámoltunk, a csapat fiatal, főként dunaújvárosi játékosokból álló magjával sikerült szerződést hosszabbítania az Acélbikák vezetésének, ám ifj. Azari Zsolt klubmenedzser három újabb igazolásról tudott beszámolni. Közülük Mike McCann neve már biztos ismert a dunaújvárosi szurkolók köreiben, hiszen a 25 éves amerikai csatár tavaly is Dunaújvárosban játszott, s az alapszakaszban harmincegy mérkőzésen huszonhat ponttal (8 gól, 18 assziszt) segítette az Acélbikákat. A Ferencváros gárdájától érkezik Dunaújvárosba a huszonkét éves hátvéd, Lévai Máté, aki McCann-hez hasonlóan egy szezonra szóló szerződést írt alá a dunaújvárosiakkal.

Az újak közül talán a legnagyobb név Danil Kaskové, hiszen a huszonhét éves csatár KHL-es múlttal rendelkezik (tíz meccsen lépett pályára a Jekatyeringburg csapatában), s az elmúlt két esztendőben a Debrecen együttesének egyik legeredményesebb játékosa volt. Első MOL Liga szezonjában negyvenkét mérkőzésen negyvenhét pontig (23+24) jutott, míg a tavalyi idényben negyven meccsen 20 góllal és 18 gólpasszal segítette hozzá csapatát a rájátszásba jutáshoz.

Információink szerint Peterdi Imre és Revák Zoltán távozott Dunaújvárosból. A legutóbbi szezonban mindketten játszottak a MOL Ligás csapatban, és edzősködtek az utánpótlásnál. Peterdi tavasszal stroke-t kapott, amiből mára szerencséreteljesen felgyógyult, de a játékot abbahagyta. Edzői pályafutását viszont június 1-től a Vasasban folytatja. Revák Zoltán pedig Debrecenben képzeli el a jövőjét.

A többi csapatnál is megkezdődtek a játékosmozgások. Az eddigiek alapján azt lehet látni, hogy a Ferencváros alaposan erősödik. A tavalyi csapatuk szinte teljesen megmaradt, és hozzájuk jó képességű játékosok érkeztek. Az egykori dunaújvárosi kedvenc, a kapus Sevela Pétert a szlovák extraligás Skalicából igazolta a Fradi. A további szerzemények: Henrich Jaborník (szlovák, hátvéd, Poprad, szlovák Extraliga), Lengyel Levente (hátvéd), (Fehérvár AV19 MOL Liga), Kiss Ákos (csatár, UTE MOL), Szappanos Dávid (csatár, MAC MOL), Gágyor Péter (csatár, UTE MOL), Németh Árpád (csatár, MAC MOL), Gerencsér Dominik (hátvéd, Long Beach USA), Michael Schwindt (kanadai, hátvéd, Morzine, francia első osztály).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!