Jégkorong

2015.03.04. 17:55

Tud-e vigasztalódni a Magyar Kupában a Dab.Docler?

Dunaújváros - A Dab.Docler jégkorongcsapata pénteken hazai pályán 18 órakor megkezdi Magyar Kupa selejtezőjét a Ferencváros ellen.

Agárdy Csaba

A kupa selejtezőjében öt csapat szerepel, az alsóbb osztályú klubok, vagy például a szerb bajnokságban szereplő Tisza Volán már évek óta nem indul a Magyar Kupában. Ennek több oka van: van aki anyagi okok miatt, van aki azért mert, a játékosai munka mellett jégkorongoznak, és hétközben is vannak meccsek, van aki pedig egyszerűen jól el van a saját maga szintjén.

A március 28-29-i Final Fourban vagyis a négyes döntőben a rendező Fehérvár AV19 és a MOL Liga döntős Miskolci Jegesmedvék már ott van. A címvédő DAB pont azért kényszerült az idén selejtezőre, mert nem jutott be a MOL Liga döntőbe. A kupa kiírása szerint ugyanis az a magyar klub, amelyik bekerül a liga fináléjába, az automatikusan kupadöntős.

A tizenegyszeres kupagyőztes Acélbikák ezért pénteken 18 órakor a Ferencváros ellen megkezdik az útjukat, ami a dunaújvárosi remények szerint egészen a döntőig, majd címvédésig vezet.

Nem lesz könnyű dolguk az első meccsen a dunaújvárosiaknak, hiszen a MOL Ligában hatszor játszottak a Fradi ellen, és hatszor szenvedtek meg.

Sok mindent elárul, ha megnézzük az eredményeket. A DAB hazai pályán 4-3-ra, 2-1-re és 5-4-re, idegenben pedig 4-2-re, 4-3-ra és 2-1-re győzte le a zöld-fehér alakulatot.

Az is lényeges, hogy Donald MacLean csapata miként élet meg, hogy simának mondhatóan, 4-1-es összesítésben elbukta a MOL Liga elődöntőt a felvidéki Érsekújvárral szemben.

A Dab.Docler a pénteki meccs után egy héttel, március 13-án Debrecenben játszik ismét kupameccset.

A selejtező egyébként már megkezdődött, a MAC-Budapest együttese egyetlen nem MOL Ligás klub, amelyik elindult már két meccsen túl van. Az Újpest ellen 7-1-re, a Debrecentől pedig 9-4-re kapott ki.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!