Kézilabda

2015.01.19. 20:14

A csapategység a kézilabdás hölgyek sikereinek titka

Dunaújváros – Igazán nagyszerű sorozatot tudhat magának most már a Dunaújvárosi Kohász női kézilabda-csapata. Öt mérkőzés, öt győzelem, s változatlanul harmadik hely a tabellán.

Jankó Árpád

Az öt siker között pedig két nagyon fontos idegenbeli győzelem is szerepel, amelyek majd a bajnokság végén lesznek nagyon értékesek, hiszen Debrecenben és Siófokon születtek. Le a kalappal a hölgyek előtt, akik ismét összetartó, egymásért küzdő közösség képét mutatták a Fehérvár KC elleni bajnoki találkozón. Pedig maga Mátéfi Eszter szakvezető is némileg tartott ettől a mérkőzéstől.

– Több nehézség is akadályozta a heti munkánkat. Vincze Melinda már Debrecenben is félig betegen kézilabdázott, és sem volt még gyógyult. Kamper Olívia és Berta Nikolett sérülés miatt hiányzott. Tudtuk azt is, hogy a Fehérvár KC is nagyon készült erre a megyei rangadóra, de bennünket az is motivált, hogy amikor egy ragyogó játékosra, Kulcsár Anitára emlékezünk, akkor szép játékkal és győzelemmel kell kirukkolnunk. Annak nagyon örülök, hogy az ifjúsági és junior csapataink is megszerezték a bajnoki pontokat.

A vasárnapi döntő momentumról, ami a győzelemhez vezetett, a szakvezető így vélekedik:

– Ami eldöntötte a mérkőzést a javunkra, az a védekezés volt. Tiszta fejjel, tudatosan, okosan játszottak a lányok. Nagyszerű csapatjátékot produkáltunk. A játékosok egymásért is küzdöttek, igazi csapatként dolgoztunk, remek hangulatot teremtve a telt házas csarnokban.

A második félidő elején pazar sorozat következett, amikor nyolc góllal is elment a csapat, ezután viszont egy kis visszaesés következett...

– Ezen nincs mit csodálkozni. Olyan nagy iramot diktáltunk, ami után szinte törvényszerű a fáradás. De ami megint csak a remek teljesítményt mutatja: mindig voltak olyanok, akik átlendítették a holtponton a csapatot. Triffa Ágnes a kapuban, Bulath, Triscsuk a góljaival, vagy éppen a hajrában Ferling Bernadett, aki vitte a győzelem felé a csapatot, vagy Takács Dusmáta fontos találatait, akár Takács Bianka egyre kiválóbb védekezését említem. Nagyon fontos két bajnoki pontot szereztünk, de nincs megállás. Szombaton Vácra utazunk, ahol szeretnénk elérni, hogy ne törjön meg a kiváló sorozatunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!