Kézilabda

2014.08.15. 15:05

Ez már nem a megyei bajnokság

Dunaújváros - Már volt rá példa, hogy a DAC anyagi okok miatt nem vállalta az NB II-es státuszt. A helyzet most más..

Jankó Árpád

Már több mint egy hete elkezdte a felkészülést a DAC férfikézilabda-csapata az NB II-es bajnokságra. vagyis a másodosztályba felkerült együttes nagyon komolyan veszi ezt a bajnoki sorozatot.

- Ez már nem a megyei, ráadásul nagyon erős csoportba kerültünk. A Déli-csoportban főleg fővárosi együttesek játszanak, mint a Budapesti Honvéd, a Ferencváros junior gárdája - kezdte a beszélgetést Csermák Gábor, a csapat edzője.

Nem véletlen, hogy a kézilabdát kedvelők jelenleg már úgy tekintenek a DAC együttesére, amely remélhetően a dunaújvárosi férfikézilabda feltámadását jelentheti. De ne ugorjunk annyira előre! Most az NB II-es évben az első feladat: kialakítani egy masszív, jó gárdát.

Szalafai Sándor megyei bajnoki mérkőzésen dob kapura

- Olyanokat próbáltunk a keretbe visszacsábítani, akik valahogy kötődnek ehhez a városhoz. De számítunk a sportiskolai fiatalokra is, akik most általunk perspektívát kapnak a sportágban. Ők két-három év múlva erősségeink lehetnek. Visszajött Reihert Zoltán, Busi Balázs, Márfi Ákos, Horváth Dániel, Balatonfüredről hozzánk igazolt Kakas Tivadar kapus, öt év után újra aktivizálta magát Zubai Gábor. Tizenheten vagyunk a keretben összesen. Mindenki amatőr. A munka, a tanulás mellett kézilabdázik.

- Dolgozó, tanuló amatőrökkel nem könnyű a munka, most a felkészülés...

- Az idősebbek heti kétszer edzenek, legfeljebb még kondiznak, futnak. A fiatalok ennek a dupláját teljesítik. Szeptember 21-ig, a kezdésig megfelelő állapotba kell kerülnie a csapatnak. Addig négy-öt edzőmérkőzést tervezünk, szándékosan erős csapatokkal, mint a fehérvári Alba Regia. A rögeszmém, hogy játékosaim akarjanak nyerni, s ehhez pedig kiváló kondíció és gondolkodásban határozottság kell. Szerintem az NB II-es sorozatban a védekezésünk minősége lesz majd a döntő. Rendelkezünk átlövőkkel és gyors emberekkel, tehát a lerohanás lesz az egyik fegyverünk. Sajnos a felkészülésünket nem segíti a teremgondunk. Az edzésekre csak késő este nyílik lehetőségünk a sportcsarnokban.

- Felteszek egy kényes kérdést. Csermák Gábor edző is játszani fog a bajnoki mérkőzéseken?

- Az lenne a jó helyzet, ha nem kellene. Én utálok veszteni, s ha ezt látják a fiatalok, akkor van értelme a beállásomnak, de nem hibázhatok. És különben is, a csapat játékát kívülről, a kispad mellől lehet a legjobban kontrollálni.

- Mit tud ígérni egy magasabb osztályba felkerült csapat szakvezetőjeként?

- Elsősorban azt, hogy ez a gárda lelkes lesz. Szívét-lelkét kiteszi majd a pályán. Azt is remélem, hogy olyan színvonalon fogunk játszani, amely a kézilabdát kedvelők érdeklődését felkelti, és egyre többen kíváncsiak lesznek ránk. A szurkolók sokat tudnak segíteni nekünk, amit mi jó játékkal, lelkesedéssel fogunk meghálálni. Ne feledjük, most másodosztályú a csapat, de mi előrébb is tekintünk!

 




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!