Hajrá, norvég válogatott! Következhetnek a kérdések, az elemzések, ám pici remény még van

Kocsis Máté, a magyar szövetség (MKSZ) elnöke sportszerűnek tartaná, ha Németh András szövetségi kapitány lemondana. A vb 11. helyén végzett együttes sorsa már nincs a saját kezében: kizárólag akkor vehet részt a tavaszi selejtezőben, ha Norvégia megnyeri a világbajnokságot, Montenegró és Franciaország pedig bejut a legjobb hét közé. Ez a szalmaszál, amibe kapaszkodhatunk. Ezen feltételek egyidejű teljesülése nem lehetetlen, hiszen a norvégok olimpiai és Európa-bajnokok, a másik két gárda pedig szintén az elithez tartozik. A 2014 februárjában kinevezett kapitány megbízatása elvileg a riói olimpia végéig szól, de ha a csapat nem jut ki a játékokra, akkor a kvalifikációs folyamat végén újratárgyalhatják a szerződést. A mostani vb előtt az volt az MKSZ elvárása, hogy a csapat vagy egyenes ágon jusson ki az olimpiára, vagy harcolja ki a selejtezőn való részvétel jogát.

Tomori Zsuzsanna (balról) a lengyelek ellen súlyosan megsérült. Nagyon hiányzott a játéka
Fotó: MTI -Kovács Anikó

Erre már csak nagyon kevés esély van, ugyanakkor Kocsis Máté, a szövetség elnöke a Nemzeti Sportnak adott nyilatkozatában szóba hozta a kapitány jövőjét:

Németh András sportszerű ember, egy szövetségi kapitánynak ilyen helyzetben pedig csak egy sportszerű lehetősége van, az, ha lemond - fogalmazott. A kapitány ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy szerződése addig él, amíg van esély a kijutásra.

Nos, így állunk jelenleg. Ahogy az lenni szokott a közeljövőben elkezdődhet a magyar női kézilabda és a válogatott teljesítményének a vizsgálata. Merthogy ilyen esetekben sürgősen beszélni kell a sportág helyzetéről és a jövőjéről. Ám ezt feltétlenül meg kell előzze a dániai szereplés értékelése. Sokat mond, hogy jelen sorok írója előre megbeszélten jelentkezett néhány igazi szaktekintélynél, mondván jó ha a kézilabdához kiemelten értő szakember értékeli majd a Lengyelország - Magyarország nyolcaddöntős mérkőzést. Ismerve a ránk nézve nem hízelgő eredményt, a felkért kommentálók kimentették magukat, és nem nyilatkoztak. Félreértés ne essék: elhatározásukat teljesen megértem. A gyorsan megszületett véleményalkotás bánthat, sérthet vezetőket, játékosokat. Netán fél igazságokat, nem is valós tényeket is tartalmazhatnak. Nem szabad sárral dobálózni!

A lényeget fogta meg Radulovics Bojana, a Kohász Akadémia szakmai igazgatója, aki kijelentette: Eljött az ideje a generációváltásnak. Jöjjenek a fiatalok, a fiatal szakemberek, és négy év alatt tegyenek az asztalra értékelhető eredményeket.

Tehát ne okoskodjunk, főleg ne vádaskodjunk. Az viszont magától érthető, hogy a jelenleg igencsak támogatott csapatsportág bizonyítsa a pályán itthon és nemzetközi porondon is, hogy jó helyre kerültek az anyagiak. Fájdalmas, de hát mindenki tudja: minden sportolónak a legnagyobb álma kijutni az olimpiai játékokra. S ez valószínűleg nem sikerül a női kézilabda-válogatottnak.

Ám azt megtiltani nem lehet, hogy a kiesés, a tizenegyedik hely, a mutatott játék ne legyen beszédtéma még jó ideig. Mert azért sok minden felmerül. Fáradt volt a csapat a lengyelek elleni mérkőzésen? De két pihenő napjuk volt előtte. Nem volt tűz, akarat, harci kedv a játékosokban. De miért nem? Talán az egész magyar csapat, játékostól vezetéstől lenézte a lengyel válogatottat? Minden párviadalban látszott a lengyelek keménysége, mondhatni durvasága. (Eredmény Tomori Zsuzsa súlyos sérülése.) Vajon a magyarok között miért nem volt senki, aki ezt tudta volna ellensúlyozni, viszonozni? Vajon miért nem kaptak a cserejátékosok még több lehetőséget a mérkőzésen, hiszen a találkozó végefelé nagyon is látszott, hogy egyeseknek (első csapatbeliek) már a levegővétel is nehezükre esik. Mi történt az utolsó percekben, miért csak középen erőlködött a magyar csapat támadásoknál, miért nem volt egy valaki, aki merte volna vállalni a kapura dobást? Vajon indokolt volt-e az a válogatási módszer, hogy a csapat két gárdára, a Ferencvárosra és a Győri Audi ETO csapatára épült. Miért nem kaptak a játékosok hitet, harci kedvet a kispadtól, a vezetőktől, mondjuk az időkéréseknél. Hogyan lehetett volna megakadályozni, hogy mentálisan megbénuljon a csapat? Ellenpéldaként: amikor a jóval gyengébbnek besorolt lengyel válogatott önbizalmára jellemzően a meccs elején kínai figurából dobott gólt! Persze a kérdések mellett tudni kell, hogy Tomori és Görbicz is megsérült a meccsen.

Nem is sorolom tovább. Kételyek és kérdések, amelyeket (és még többet is), ha tetszik, ha nem, fel kell tenni a szakmának is, amelyre választ is várunk szintén tőlük. Tisztelettel és megértéssel kell adózni a magyar női kézilabda-válogatott felelős vezetői iránt, de azt is tudni kell, hogy mindennek, ennek a világbajnoki szereplésnek is van következménye. Az idő a sportban sem áll meg.

De nekünk most már csak annyi a dolgunk és lehetőségünk, hogy nagyon-nagyon szurkoljunk a norvégoknak.