Kézilabda

2014.04.04. 14:55

Ismét nyári tábort szerveznek a kézisek

Dunaújváros - Minden évben gondot fordít a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia az utánpótlás megszervezésére.

Jankó Árpád

Ebben az évben is rendez az egyesület nyári táborozást az érdeklődő gyerekeknek. A tavalyi tapasztalatok szerint az ország minden szegletéből hozzák a szülők a kislányokat, hogy azok Dunaújvárosban eltöltsenek egy kellemes hetet természetesen játékkal, sok programmal, kézilabdázással is. Takács Józsefné, az egyik edző sikeres táborozásként emlékezik a tavalyi rendezvényre. - Nagyon jól érezték magukat nálunk a lányok. Jöttek Szekszárdról, Szegedről, Soltról sok helyről. Komoly barátságok kötődtek a dunaújvárosi gyerekek és a vendéglányok között. Az sem mellékes, hogy egy hét alatt mi is láthattuk, ki mennyire tehetséges a kézilabdázásban. A tavalyi táborozók közül többen már az Akadémia tagjai. Azaz sikerült őket hozzánk csalogatni. Ebben az évben is egyik célunk: kiválasztani a tehetségeket. Ha kedvet kapnak Dunaújvároshoz, a csapathoz, akkor szeretettel várjuk őket - mondta az edző.

A nyári tábor időpontja: június 16-21. Kellő jelentkező esetén június 23-28. között is szerveznek egy második tábort is. Ezekre az 1999 és 2003 között született lányokat várják a szervezők. Az elhelyezés a főiskola kollégiumában, az étkezés a Campus Étteremben biztosított. A napi két edzés mellett kirándulás, uszodalátogatás, vetélkedők bowling színesíti a programot. A tábor teljes költsége (elhelyezés, étkezés, szakmai foglalkozások, programok) 35 ezer Ft. Szállás nélkül 15 ezer Ft. Jelentkezni lehet 2014. május 16-ig az előleg befizetésével. Orvosi igazolást a részvevőknek hozniuk kell. A jelentkezési lap a www.kohaszkezi.hu Dokumentum oldalon letölthető. Információ: O6 30 5391 147.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!