Kézilabda

2016.03.10. 21:23

Lábadozik a férfikézi

Dunaújváros - Az apró, kisebb sikereket is meg kell becsülni. Örülhetünk is, mert Szabó László, a DAC férfikézilabdázóinak szakmai vezetője legutóbbi találkozásunkkor kijelenthette: Nyugalom van nálunk.

Jankó Árpád

Márpedig ez azt jelenti, reményteljesen alakul a Dunaújvárosi AC férfikézilabdázóinál a helyzete. Nem is olyan rég, a sportiskola megszűnése után a fiú kézisek átvétele okozott gondot. A remek utánpótlás korú játékosoknak természetesen örült a DAC, hiszen ez az egyetlen olyan egyesület, amelyik a gyerekek, a fiúk sportolását biztosítani tudja, de ehhez támogatásra volt szükség.

A serdülők a Szigetszentmiklós ellen melegítenek

- Sikerült a feltételeinket javítani. Bár nem tökéletesek, de reménytkeltőek. Persze sokat köszönhetünk a szülőknek és annak is, hogy olyan edzők dolgoznak nálunk, akik vonzzák a gyerekeket. Egyre többen jönnek hozzánk kézilabdázni. Nagyvenyimen az U10-es korcsoportban még egy csapatot tudtunk indítani - büszkélkedett örömmel Szabó László.

A DAC U7-től, a szivacslabdázóktól egészen a juniorokig működtet csapatokat. És természetesen a felnőtt gárdáról se feledkezzünk el. Ha csak annyit említek: hogy a juniorok a bajnokságban a harmadik helyen állnak, és a felnőttek között is játszanak néhányan, az U14-es fiúk pedig a gyerekbajnokságban bejutottak az országos elődöntőbe, ráadásul az NB II-es felnőtt csapat is ott helyezkedik el a tabella elején... láthatjuk, van miért örülni. A dunaújvárosi sportpalettán a nagy múlttal rendelkező férfi kézilabda él, működik a városban, holott nem is olyan rég elkeserítő állapotban vegetált, a fennmaradásáért kellett aggódni. Köszönet mindazoknak, akik felkarolták a Dunaújvárosi AC egyesületet. Megérdemli az edzői kar is, hogy elismerésként leírjuk a neveket. Gergely Bence (U14), Virág Roland (U12), Tóth Tamás (U10), Sánta Dóra (U8-U9). A junior, a felnőtt csapat mestere pedig Csermák Gábor.

Szabó László nem számolt be fantasztikus tervekről, óriási változásokról, a földön járó szakemberként ismertük eddig is. Az ígérgetés is távol áll tőle.

- Annak örülök nagyon, hogy sok gyerek a segítségünkkel egészségesen él, sportol, mozog. Ez a legszebb értéke a munkánknak. Mi nem hajszoljuk az eredményeket, nem helyezésekben gondolkodunk. Mutassák meg a meccseken a fiúk, hogy mit tudnak. Szórakoztassák a szurkolóinkat. Persze nagyon örülünk a győzelmeknek, de a szülők elégedettsége, a fiatalok játéköröme mindennél fontosabb. Élünk!






Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!