Kézilabda

2015.04.27. 14:19

Még nem döntötte el a Magyar Kézilabda Szövetség a bronzéremért folyó rájátszás mérkőzéseinek időpontjait

Dunaújváros – Nagyon lassan csordogálnak az események a női első osztályú kézilabda-bajnokság rájátszásában.

Jankó Árpád

Ami a Dunaújvárosi Kohászt érinti: mögöttünk van az FTC elleni két találkozó, s a két (várható) vereség után jöhet a bronzcsata, amelyen minden bizonnyal a tavalyihoz hasonlóan az Érd lesz az ellenfél. A Győri Audi ETO ugyanis az első mérkőzésen 36-24-re győzött, s a visszavágót pedig kedden játsszák Érden. Csodák nincsenek, várhatóan a bajnoki címért az ETO és a Ferencváros játssza majd a végső párviadalt.

A nemrégiben megtartott sajtótájékoztatón Szemenyei István ügyvezető igazgató elmondta, hogy a harmadik helyért folyó küzdelem két mérkőzésére a Dunaújvárosi Kohász május 6-át és 13-át, az esetleges harmadik találkozó időpontjául pedig május 17-ét javasolja. A felvetésre eddig még nem érkezett a szövetségtől észrevétel. Nyilván meg kell várni az érdi csapat véleményét is.

Triscsuk Krisztina családtagként érzi magát. Fotó: www.kohaszkezi.hu

S ha már a sajtótájékoztatót szóba hoztam, ezen még mindig türelmet kért az Akadémia igazgatója, mondván várhatóan az Érd elleni párharc miatt úgy korrekt, hogy az átigazolási ügyekben még nem hoznak nyilvánosságra neveket. (Persze a közönség hetek óta már tudja ezeket.) A nyilatkozatból könnyen kikövetkeztethető, hogy a 6-os út menti csapat erősen érintett a témában. Az országos média különben már rég elpötyögte a változásokat. (Többek között Vig Vivien Debrecenbe történő költözését is.)

Várnunk kell tehát türelmetlenül (vagy türelmesen?). A lényeg, hogy élő szerződéssel rendelkező játékosaink: Triffa Ágnes, Azari Fruzsina, Kamper Olívia, Takács Bianka továbbra is a Kohászt erősítik. És Kemény Dóra, Grosch Vivien, Klujber Katrin valamint Ferenczy Fruzsina, vagyis a fiatalok a felnőtt keret tagja lesznek. Rajtuk áll majd a következő bajnoki évben, hogy mennyire élnek majd a lehetőséggel.

Vincze Melindának nem okozott gondot a döntés.

Az pedig rendkívül megnyugtató, hogy négy kulcsjátékosunk: Triscsuk Krisztina (de jó, hogy tavaly nem a Fradit választotta!), Bulath Anita, Vincze Melinda és Takács Dusmáta két évre szólóan új szerződést kötött a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémiával. Mindenképpen megérdemli a nyilvánosságot, hogy a két megkérdezett, Triscsuk és Vincze miként magyarázta meg döntését. Előre bocsátom: megható szavaik az egyesület, a csapat, a szurkolók, a város iránti ragaszkodásukat fejezik ki.

Triscsuk Krisztina: – Olyan a szakmai stáb, amely garancia a munkához. Ebben a társaságban érezni lehet a csapategységet. Az sem mellékes, hogy a közösségünkben nagyszerű a hangulat, családias a légkör. Nincs nagyképűség, széthúzás, hanem profizmus van. Jó emberek között jól érzi magát az ember. Öröm itt dolgozni.

Vincze Melinda: – Nem akartam elmenni innen. Sok év, sok szál köt ide engem. Ennél fogva a döntés előtt nem okozott dilemmát a választás. Jó csapatban, szeretni való közösségben könnyebb sikereket elérni. Úgy éreztem eddig is, hogy mindenki egyet akar ebben a csapatban: a sikert. Az eredményért pedig ez a közösség óriásit tud küzdeni, egymást segítve az utolsó percig. Ez a mentalitás nekem mindig is szimpatikus volt, és bízom abban, hogy a jövő csapatára is ez lesz a jellemző. A Kohászban jól érzem magam.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!