Kisapostag

2016.09.27. 17:35

Kisapostag igaz barátokra lelt Vágáshután

Kisapostag - Az esedékes szüreti felvonulás mellett egy új közösségi parkot is avattak a mögöttünk hagyott hétvégén a településen.

Szabó Szabolcs

- Kisapostag 2009 óta ápol testvértelepülési kapcsolatot a Zemplén megyei Vágáshutával, amely egy igazi zsákfalu, alig másfél száz lakossal, amelynek jelentős része csak ideiglenesen lakik Hután - mondta el megkeresésünkre Nagy Attila, Kisapostag polgármestere, aki lapunknak elárulta:

Szombaton délután szüreti felvonulás és mulatság is várta a messziről érkezett vendégeket Fotó: Ady Géza

- A Partnertelepülés park ötlete onnan származik, hogy egy vágáshutai mestertől kaptunk három garnitúra, tölgyfából készült kerti bútort, amelyet a felnőtt játszótér mellett helyeztünk el. A szükséges tereprendezési munkálatok után úgy vélem sikerült egy új kis közösségi teret kialakítanunk a helyiek, és a településre látogató vendégek számára.

A parkavatón  Nagy Attila polgármester (balról a második) is köszöntötte az ünnepség résztvevőit szombaton

A továbbiakban következzék néhány mondat az említett Vágáshutáról, amely sokak elmondása szerint a Zemplén egyik gyöngyszeme:

- Egy nagyon lelkes és összetartó közösséggel találkoztunk, amely szerény lakosságszáma ellenére is élénk közösségi életet folytat. Csak említésként jegyezzük meg, hogy e település évről évre megtartja a Gyütt-Ment találkozóját, amely főként a már betelepült lakókat és az ő baráti kapcsolataikat szólítja meg. Augusztusban a kisapostagi küldöttség is részt vett hasonló rendezvényen és úgy érezzük, igazi barátokra találtunk Vágáshután, éppen ezért is örülünk, hogy a tőlük kapott ajándékból sikerül felállítanunk az új kisapostagi parkot - fogalmazott Nagy Attila polgármester.

Címkék#kisapostag

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!