Külföld

2016.02.29. 08:29

1,8 millió embert elbocsáthatnak a kínai szén- és acélipari vállalatok

Kínában a szén- és acélipari ágazat belátható időn belül várhatóan 1,8 millió dolgozójától lesz kénytelen megválni - közölte a emberi erőforrások és társadalombiztosítás minisztériumának vezetője.

Jin Vej-min miniszter hétfői sajtóértekezletén közölte, az intézkedés a jelentős túltermeléssel küzdő iparágak termelésének csökkentését célozza. A bányászat területéről 1,3 millió embernek kell majd új munkát találnia, további nagyjából 500 ezer fog távozni az acélipari vállalatoktól.

Jin határidőket nem közölt, de jelezte, a kapacitások visszafogása már 2016-ban munkahelyek elvesztését vonja majd maga után, ami nehéz feladat elé állítja az illetékeseket. Ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy a gazdaságra nehezedő nyomás ellenére a munkaerőpiacot képesek lesznek stabilan tartani.

Múlt heti közlés szerint a kínai kormány az elbocsátottak kárpótlására 100 milliárd jüant (15,3 milliárd dollár) szán két év alatt.
Pekingben korábban azt is közölték, hogy a következő 3-5 évben körülbelül 500 millió tonna kapacitással kívánják csökkenteni a széntermelést, miközben új projekteket nem engedélyeznének.

A miniszteri tájékoztatón elhangzott, 2013-tól évente több mint 13 millió új munkahelyet teremtettek a városi lakosság körében, 2015-ben ez a szám 13,12 millió volt, 0,8 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A regisztrált városi munkanélküliség hivatalos adatok szerint tavaly év végén 4,05 százalékos volt Kínában. Szakértői körökben e számokat azonban rendszeresen megkérdőjelezik, feltételezvén, hogy (sokkal) magasabbak.

A miniszter arra is kitért, hogy kormánya az idén közzé fogja tenni új, a nyugdíjkorhatárok emelésére vonatkozó tervét. Ez nem fogja meglepetésként érni a kínaiakat, mivel hosszabb ideje folyik vita arról, hogy milyen mértékben lehetne az öregedő kínai társadalom gazdaságra gyakorolt negatív hatásait enyhíteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!