Külföld

2015.02.10. 14:53

A volt IMF-vezér továbbra is azt állítja: nem tudta, hogy prostituáltakkal találkozott a neki szervezett szexpartikon

A csoportosan elkövetett kerítéssel megvádolt Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) volt főigazgatója kedden megerősítette az észak-franciaországi lille-i büntetőbíróság előtt: nem tudott arról, hogy a számára szervezett szexpartikon prostituáltakkal is találkozott. A volt politikus azt is tagadta, hogy részt vett az estek szervezésében.

Venczel Katalin, az MTI tudósítója jelenti:

A múlt héten kezdődött perben a francia közgazdászt, aki 2012 előtt a francia elnökválasztás egyik legesélyesebb baloldali jelölt-aspiránsának számított, azzal gyanúsítják, hogy egy prostitúciós hálózat által 2008 és 2011 között Párizsban és Washingtonban szervezett szexpartik legfőbb haszonélvezője volt. Strauss-Kahn korábban már elismerte, hogy részt vett a partikon, de azt állította: nem tudott arról, hogy ott prostituáltakkal találkozott, és azt sem, hogy a nők utazásait nagyvállalatok számláiról finanszírozták.

A volt IMF-vezér első meghallgatásán hangsúlyozta, hogy nem követett el "sem bűncselekményt, sem szabálysértést", s elítélte, hogy a vizsgálóbírók eltúlozzák a barátai által szervezett szexpartik gyakoriságát és az ott történteket. 

"A vádat olvasva frenetikus aktivitást képzelünk el, mert a dátumokat pontatlan módon összekeverték. Nem volt ilyen féktelen aktivitás" - mondta Strauss-Kahn, aki állítása szerint három éven át, évente mintegy négy alkalommal, azaz összesen 12-szer vett részt a barátai által szervezett szexpartikon.

A volt IMF-vezér azt is tagadta, hogy az estek szervezésében közreműködött. "Semmilyen szerepem nem volt ezen estek megszervezésében. Semmilyen est megszervezésére nem volt akkoriban időm" - mondta Strauss-Kahn, akik szabados szellemű felnőtt emberek között, beleegyezéssel történt szexuális kapcsolatoknak állította be a találkozókat.

A sötét öltönyt és szürke nyakkendő viselő politikus-közgazdász higgadt és nyugodt volt a több órás tárgyalás alatt, akkor is, amikor az egykori prostituáltak részletes tanúvallomását hallgatta végig. A nők szerint nem volt titok, hogy pénzt kaptak a szolgáltatásaikért. 

Strauss-Kahnt egyébként a Femen nőjogi szervezet aktivistái várták a bíróság előtt. Amikor a fedetlen keblű három nő "Stricik vagy ügyfelek, mind bűnösek" felkiáltással megpróbálta magát rávetni a volt IMF-vezér gépkocsijára, a rendőrök lefogták és elvezették őket.
A vizsgálóbírók szerint Strauss-Kahn nem egy egyszerű "ingyenes fogyasztó" volt a barátai által szervezett esteken, hanem azokat kifejezetten az ő megrendelésére szervezték, s azoknak a legfőbb haszonélvezője volt. A vádhatóság bizonyítékként egy általa rendelkezésre bocsátott párizsi lakást és az ügy legfőbb szereplőinek küldött SMS-eket mutatta be, amelyek alapján a vád szerint a volt IMF-vezér "a szexuális igényeit kielégítő rendszert" működtetett. 

Az ügy többi vádlottja is tagadta kedden, hogy kerítő lenne. 

"Soha nem éreztem úgy, hogy tiltott dolgot csinálok" - mondta Fabrice Paszkowski üzletember, aki a szexpartikat szervezte. Elmondása szerint befolyást remélt attól, hogy szívességet tesz egy olyan fontos embernek, mint akkoriban Strauss-Kahn volt. 

Amennyiben bebizonyosodik a vád, a volt IMF-vezért tíz év szabadságvesztéssel és félmillió eurós pénzbüntetéssel sújthatják. A 65 éves volt szocialista pénzügyminiszter mellett 13 másik személy, köztük a lille-i Carlton Hotel dolgozói, egy rendőr, egy ügyvéd és több nagyvállalkozó ellen is üzletszerű kéjelgés elősegítése a vád az eljárásban.

A francia sajtóban csak Carlton-ügynek nevezett botrány ugyanakkor kezdődött, amikor 2011 májusában nemi erőszakkal vádolta meg a volt IMF-vezért egy New York-i szálloda alkalmazottja. Az amerikai hatóságok felmentették ugyan, de az ügy miatt Strauss-Kahn távozott az IMF éléről, és francia államfői ambícióinak is búcsút kellett mondania. Franciaországban azonban folytatódott a névtelen feljelentés alapján megkezdődött vizsgálat. A lille-i bűnügyi rendőrség 2011 februárjában arról értesült, hogy a négycsillagos Carlton Hotel PR-felelőse, René Kojfer prostituáltakat hajt fel a szálloda vendégeinek. Ezt a férfi utóbb elismerte, de azt állította: tevékenységéért nem kapott pénzt.

A férfit lehallgatta a rendőrség, majd kihallgatták a szálloda alkalmazottait és több prostituáltat is. A nyomozók egy kiterjedt hálózatot lepleztek le, s a szálak egy belgiumi bordélyház tulajdonosáig vezettek. Az ő telefonjának lehallgatását követően állapították meg, hogy a hálózat központi figurája Strauss-Kahn, valamint két ismert üzletember, David Roquet és Fabrice Paszkowski. Egy lille-i rendőrrel, Jean-Christophe Lagarde-dal együtt alkottak olyan baráti kört, amely közös szexpartikon vett részt - a vád szerint - nem csak Lille-ben, hanem Párizsban és Washingtonban is. Az amerikai fővárosba három utazást is szervezett a társaság akkoriban, amikor Strauss-Kahn vezette a washingtoni székhelyű IMF-et.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!