Külföld

2014.11.05. 18:25

Amerikai választás - Obama megbeszélésre hívta a kongresszus vezetőit

Barack Obama amerikai elnök péntek délutánra a Fehér Házba hívta a kongresszus mindkét háza pártcsoportjainak vezetőit, miután a "félidős" választások nyomán a republikánusok az általuk 2010-ben elnyert képviselőház mellett a szenátusban is többségbe kerültek.

Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti:

A Republikánus Párt legutóbb a 2006-os választások eredményeként tudta ellenőrzése alá vonni a kongresszus mindkét házát.

A 100 fős szenátusban a republikánusok a nem végleges eredmények szerint legkevesebb 52 mandátumot szereztek és még további egy vagy két államban könyvelhetnek majd el győzelmet. A 435 fős képviselőházban az elnök ellenzékének a CNN hírtelevízió szerint legkevesebb 246 mandátuma lesz. A Republikánus Párt a második világháború óta nem tett szert ekkora fölényre a törvényhozásnak ebben a kamarájában.

A republikánusok sikeresen szerepeltek a kormányzóválasztásokon is. Amellett, hogy diadalt arattak a legkiélezettebb, floridai küzdelemben, elhódították Obama hátországa, Illinois állam és a hagyományosan demokrata Maryland első számú vezetői posztját is.

Obama elnök a választások nyomán helyi idő szerint szerda délután sajtótájékoztatót fog tartani.

Az amerikai kommentárok zöme szerint a jelentős republikánus előretörés a választóknak a válságról válságra bukdácsoló elnökkel szembeni elégedetlenségének kifejeződése volt. A választások eredményeképpen kormányzásának utolsó két évére erősen beszűkül az amerikai elnök politikai mozgástere, hat évvel azt követően, hogy a demokratáknak a változást ígérő Obama első választási győzelme nyomán marginalizálták a republikánusokat, majd keresztülvitték az egészségügy és a Wall Street reformját, valamint hatalmas gazdaságélénkítő csomagot fogadtak el.

A Reuters és az Ipsos legfrissebb közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 75 százaléka azt vallja, hogy a demokrata kormányzatnak "újra kell gondolnia" az Egyesült Államok előtt álló legfontosabb problémákhoz való hozzáállását, 64 százalék pedig úgy gondolja, hogy az elnöknek személycseréket kell végrehajtania a kabinetjében. Obama kormányzati teljesítményével a válaszadók mintegy 40 százaléka volt elégedett.

Elemzők szerint a republikánusok a fordulatot követően nagyobb bizakodással készülhetnek a 2016-os elnökválasztásra. Esélyeiket várhatóan nagyban befolyásolja majd, hogy az az ország zökkenőmentes működtetése érdekében készek lesznek-e kompromisszumokra az elkövetkező két évben.

"Ez a kormányzat túl sokáig próbálta megmondani az amerikaiaknak, hogy mi a jó a számukra, majd másokra hárította a felelősséget, ha a politikája kudarcot vallott" - jelentette ki győzelmi beszédében Mitch McConnell szenátor, aki a felsőházi többség következő vezetője lesz.

"El kell intéznünk az ügyeinket... ezeket az elnök íróasztalára kell helyeznünk és rávennünk az elnököt, hogy döntéseket hozzon" - hangoztatta Chris Christie, New Jersey állam kormányzója, aki kulcsszerepet játszott a "félidős" választási kampányban és várhatóan pártjának egyik elnökjelölt-aspiránsa lesz.

Sajtóértesülések szerint az elnök külpolitikájával szemben rendkívül kritikus John McCain szenátor, volt republikánus elnökjelölt kerül majd a szövetségi felsőház katonai bizottságának élére, és minden bizonnyal szorgalmazni fogja, hogy amerikai szárazföldi erőket vezényeljenek Szíriába és Irakba az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcra. A külügyi bizottság vezetője Bob Corker lehet.

A költségvetési bizottság élére várhatóan Thad Cochran, a pénzügyiére Orrin Hatch, az energetika és a természeti kincsek ügyében felelős testület élére Lisa Murkowski kerülhet. A környezetvédelmi és közmunkaügyi bizottságot a jelek szerint Jim Inhofe, a belbiztonságit Ron Johnson, az igazságügyit Chuck Gassley, az egészségügyi, közoktatási és munkaügyit pedig Lamar Alexander fogja vezetni. Richard Burr szenátor a hírszerzési és a veteránügyi bizottság vezetése között választhat majd.

A keddi politikai erőpróba során egyébként a nyugállományba vonuló Henry Waxman demokrata képviselő kivételével a "félidős" megméretés alkalmából újraválasztották a kongresszus magyar caucusának (baráti tagozatának) összes tagját. A társelnökök közül a republikánus Andy Harris 70 százaléknyi, David Joyce 63 százaléknyi, a demokrata Marcy Kaptur pedig 67 százaléknyi szavazatot kapott.

A testület újabb kétévi képviselői mandátumra jogosult tagjai között van még a republikánus Ileana Ros-Lehtinen, Steve Stivers, Dennis Ross, Michael Turner, Mario Diaz-Balart és Mike Coffman, valamint a demokrata Carolyn Maloney, Tim Ryan és Joe Kennedy.
Harris és Ross képviselők magyar származásúak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!