Külföld

2015.02.17. 20:01

Azonnali segítséget kért egy ukrán katonatiszt Debalcevéből

Azonnali segítséget kért egy ukrán katonatiszt Debalcevéből kedden, a zn.ua ukrán hírportálnak nyilatkozva a szakadárok által ostromlott városból.

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti:

Az ukrán fegyveres erők 128-as dandárjának "Huszár" becenevű tisztje telefonon azt mondta, hogy a szakadárok bekerítették a várost, és folyamatosan lőnek. Kijelentette, hogy az ukrán katonák nem tudnak saját erőből kitörni onnan, tüzérségi támogatásra lenne szükségük kívülről, vagy a légi erőt kellene bevetni.

Azt mondta, hogy a lőszerkészleteik már csak fél napra elegendőek. "Egy tarackágyú harc közben egy nap alatt 200 lövedéket is elfogyaszt. Hozzánk pedig csak 4-5 autó érkezett meg utánpótlással, és egy járművön mindössze 160 lövedék fér el" - mondta. 

A tiszt azt mondta, hogy már ötödik napja gyakorlatilag körbe van véve Debalceve, szemben azzal, amit az ukrán hadvezetés nyilvánosságra hozott. Szavai szerint csak egy keskeny út maradt, amin keresztül ukrán csapatok megpróbáltak áttörni hozzájuk, de járműveiket tűz alá vették, és többet megsemmisítettek a szakadárok.

A városba vezető utat aláaknázták, elfoglaltak egy stratégiai magaslatot, ahonnan az utat lövik - mondta, hozzátéve, hogy előző éjjel egy öt járműből álló ukrán konvojt megsemmisítettek, mindössze hét katona élte túl a támadást.

Azt is mondta, hogy gyakorlatilag már az egész várost ellenőrzésük alá vonták a szakadárok, és legalább húsz katona sebesült meg az elmúlt egy nap alatt Debalcevében és környékén.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!