Külföld

2016.03.29. 19:57

Belga egészségügyi miniszter: a brüsszeli halálos áldozatok száma harminckettő

Minden információt összevetve a múlt kedden Brüsszelben elkövetett merényletek halálos áldozatainak száma harminckettő - írta Twitter-üzenetében Maggie De Block belga egészségügyi miniszter kedden.

Hangsúlyozta: míg a korábbi bejelentések 35 halottról számoltak be, addig a rendőrségi és egészségügyi adatokat összevetve az áldozatok száma ennél hárommal kevesebb.

A belga főügyészség által az áldozatok azonosítására kijelölt tisztségviselő elmondta: a korábbi számadat annak tudható be, hogy volt olyan áldozat, amely kétszer is felkerült a listára kilétének azonosítása előtt.

Hozzátette: a főügyészség nem adja ki az áldozatok neveit, és így fog eljárni abban az esetben is, ha a DNS-vizsgálatok folyamán újabb áldozatra találnának.

A belga főügyészség tájékoztatása szerint az áldozatok között 17 belga és 15 más, különböző állampolgárságú van, akik közül négyen a kórházban hunytak el. Kiskorú nincs az áldozatok között - tették hozzá.

Maggie De Block közlése szerint a támadásokban megsebesült 340 embert 28 belga kórházban látják el, közülük 94-en további kórházi kezelésre szorulnak. Kettőt Franciaországba, kettőt az Egyesült Államokba szállítottak, kezeléseiket ott folytatják.

A belga egészségügyi intézményekben kezelt sérültek közül 49-et továbbra is intenzív osztályon ápolnak, 30-an súlyos égési sérülésekkel speciális kezelést kapnak - tette hozzá a miniszter.

A korábbi hírekkel ellentétben nem nyitják meg szerdán a forgalom előtt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőteret, ahol egy héttel ezelőtt kettős robbantásos merényletet hajtottak végre - közölte a légikikötőt üzemeltető vállalat igazgatója. 

Arnaud Feist elmondta: a repülőtéren kedden tesztelték a megsérült épületet és a légiutas-kiszolgálást. A tesztüzem eredményétől tették függővé, hogy a repülőtér szerdán 20 százalékos kapacitással megkezdheti-e működését és újra fogadhat-e repülőgépeket. Az épület legszükségesebb javításait elvégezték, de még hónapokig eltarthat, amíg minden fontos munkálat befejeződik - tette hozzá.

Szerdától újra teljes hálózatán üzemel a brüsszeli metró - tájékoztatott a helyi tömegközlekedési vállalat (STIB) kedden. A közlés szerint a robbanásban megsérült Maelbeek metrómegálló kivételével valamennyi állomás rendeltetés szerint üzemel. Az érintett megállóban a szerelvény nem áll meg. 

Az egy héttel ezelőtt, kedden elkövetett merényleteket követően Brüsszel tömegközlekedése teljesen leállt. Másnap a busz- és villamosközlekedés, majd három nappal később a metró járatai is részlegesen újraindultak a belga fővárosban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!