Külföld

2017.06.06. 10:35

Hackertámadást hajthatott végre az orosz katonai hírszerzés az amerikai elnökválasztás előtt

Pár nappal a tavaly novemberi amerikai elnökválasztás előtt az orosz katonai hírszerzés (GRU) informatikai támadást hajtott végre legalább egy olyan amerikai cég ellen, amely szavazógépekhez való szoftvert gyártott, továbbá adathalász e-maileket küldött több mint 100 amerikai választási tisztviselőnek - jelentette a The Intercept nevű amerikai oknyomozó hírportál a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik szigorúan titkos jelentésére hivatkozva.

A szóban forgó NSA-dokumentumot egy névtelen forrás bocsátotta a portál rendelkezésére. A jelentés azokat a hírszerzési információkat tekinti át, amelyek a közelmúltban jutottak az ügynökség tudomására a tavalyi elnökválasztás befolyásolására tett orosz erőfeszítésekkel kapcsolatban. A május 5-i keltezésű dokumentum az eddigi legrészletesebb kormányzati összefoglaló arról, amit az orosz befolyásolási kísérletről tudni lehet - állította a The Intercept.

A jelentés szerint az orosz hackertámadások a korábban feltételezettnél még súlyosabban érinthették az amerikai választási rendszert. Az NSA egyértelműen, minden kétséget kizáróan azt állítja, hogy az orosz katonai hírszerzés áll a támadások mögött.

Vlagyimir Putyin orosz elnök ezzel szemben azt mondta a múlt héten, hogy az orosz állam sohasem volt részese hackertámadásoknak, és arra utalt, hogy egyes "hazafias" hackerek egyénileg intézhettek támadásokat.

Az NSA-dokumentum nem tartalmaz arra vonatkozó következtetést, hogy a befolyásolási kísérlet vajon gyakorolt-e tényleges hatást a választás végeredményére, és a jelentés szerzői leszögezik: a hackerek eredményességét illetően még sok minden továbbra is felderítésre vár.

Az oroszok feltételezhetően a regisztrált választók adatbázisához próbáltak hozzáférni. A terv az volt, hogy magukat egy szavazógépekhez használt szoftver gyártójának álcázva rávegyenek helyi választási tisztviselőket arra, hogy megnyissanak egy fertőzött Word-dokumentumot, és így a hackerek ellenőrzése alá kerültek volna a fertőzött számítógépek. A hiteles álca megteremtéséhez a támadók először egy szoftvergyártó vállalat - valószínűleg a floridai VR Systems - belső számítógépes rendszerébe törtek be adathalász e-mailek segítségével 2016 augusztusában. Az NSA szerint a vállalat hét alkalmazottját vették célba, közülük feltételezhetően egy embernek a belépési profiljához hozzá is férhettek a hackerek.

A VR Systems nem magát a szavazógépet állítja elő, hanem olyan szoftvert és eszközöket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a választás folyamán regisztrálni és ellenőrizni tudják, ki az, aki szavazásra jogosult. Honlapja szerint a cégnek összesen nyolc szövetségi állammal van szerződése.

Két hónappal később - röviddel a választás napja előtt - újabb adathalász e-maileket küldtek ki összesen 122 amerikai választási tisztviselőknek egy fiktív e-mail-címről a VR Systems egy alkalmazottja nevében. Ezekhez az elektronikus levelekhez egy trójai vírust tartalmazó Word-dokumentumot csatoltak, amelynek megnyitása révén a hackerek lényegében teljes hozzáférést nyerhettek a fertőzött gépekhez. A címzettek valószínűleg a választói regisztrációs rendszer koordinálásával foglalkoztak.

A The Intercept által ismertetett NSA-jelentés szerint azonban nem egyértelmű, milyen eredménnyel járt a támadás, és nem lehet tudni, hogy ténylegesen milyen adatokhoz juthattak hozzá az orosz hackerek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!