Hófúvás és erős havazás nehezítette meg Közép-Oroszország életét

2014. december 25., 19:56 forrás: MTI
komment
Hófúvás és erős havazás nehezítette meg Moszkva és az orosz fővárostól délkeletre lévő területek lakosságának életét, valamint a közúti és légiközlekedést csütörtökön.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A Ria Novosztyi orosz állami hírügynökség jelentése szerint közép-európai idő szerint fél négyig az orosz főváros környéki nemzetközi repülőtereken 23 járatot töröltek és mintegy 170 késett. A legnagyobb gondok a domogyedovói repülőtéren voltak, míg az állami repülőgépeket, valamint az úgynevezett fapados járatokat fogadó és indító Vnukovóról azt jelentették, hogy ott 25 percenként tisztították a le- és felszállópályát.

A helyenként óránként 60 kilométer erejű szélben helyi idő szerint reggel 7-től délután 5 óráig 17 centiméter hó esett, így szinte megbénult az orosz főváros felszíni közlekedése. Több kilométeres dugókban araszoltak egész nap a gépkocsiban utazó moszkvaiak. A közlekedés akadályozottságát mérő 12 fokozatú skála szerint 9-10 fokos dugók keletkeztek az orosz fővárosban. A lenta.ru című orosz hírportál szerint  már a délelőtti órákban összeomlott az orosz főváros közlekedése. A fővárosi közlekedési osztály adatai szerint  mindössze két óra leforgása alatt, azaz 15 és 17 óra között 1000 baleset történt a moszkvai utakon, amelyeket több mint 11 ezer hóekével, és egyéb eszközzel tisztítanak és egyben 20 ezer köztisztasági munkást küldtek a közterületekre.

A rendkívüli időjárás miatt az orosz kormány ülésére több miniszter késve érkezett - írta az Argumenti i fakti című lap internetes változata. A Rosszija 24 állami hírtévé arról számolt be, hogy Szergej Szobjanyin, Moszkva főpolgármester személyesen felügyeli a havazás miatt kialakult helyzet kezelését.

Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának operatív központjában elmondták, hogy a havat és erős szelet hozó ciklon nemcsak Moszkvát, hanem a Moszkvai régió délkeleti részét és az orosz fővárostól ugyancsak délkeletre fekvő Rzjazanyi területet is érintette. Péntekre azonban elhagyja a Közép-Oroszországi Szövetségi Körzetet. Az autóutakon több mint 440 melegedőhelyet alakítottak ki, és 40 ezer ember csaknem 14 ezer géppel áll készenlétben az esetleges balesetek, akadályok elhárítására.

2014. december 25., 19:56 forrás: MTI

Hozzászólások

Részletes műsor



Műsorok betöltése...