Külföld

2016.01.29. 18:59

Iszlám Állam - Hollandia is csatlakozik a szíriai légicsapásokhoz

Az Egyesült Államok és Franciaország kérésére Hollandia is bekapcsolódik az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrormilícia szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe - jelentette be pénteken a hágai kormány.

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti:

"A közelmúltbeli párizsi, isztambuli és jakartai terrortámadások bizonyítékul szolgálnak arra, hogy az IÁ veszélyt jelent a biztonságunkra és az életmódunkra" - mondta sajtótájékoztatóján Mark Rutte miniszterelnök a döntés indoklásaként.

A holland hadsereg már 2014 októbere óta részt vesz az Iszlám Állam iraki hadállásai elleni támadásokban négy darab F-16-os vadászrepülőgéppel. A kormányfő tájékoztatása szerint a mostani döntés nyomán nem küldenek újabb harci gépeket a közel-keleti térségbe, hanem kiterjesztik a már ott lévők műveleti területét. "Hatékonyabban fogunk dolgozni" - hangsúlyozta Rutte. 

Bert Koenders, a holland diplomácia vezetője arról számolt be, hogy a szíriai légicsapások elsősorban a terrorszervezet kiképzőtáborait fogják célozni. Elmondta továbbá, hogy a szíriai küldetés jelenlegi mandátuma július 1-ig fog tartani. 

A külügyminiszter hozzátette, a szíriai beavatkozás megnövelheti egy hollandiai terrortámadás valószínűségét, a holland biztonsági erők készültségi szintjét azonban egyelőre nem emelték meg. 

Az Egyesült Államok 2014 augusztusában indított légicsapásokat az IÁ ellen Irakban, majd egy hónappal később a dzsihadisták szíriai állásait is bombázni kezdte. A holland kormány korábban azt hangoztatta, hogy Szíriában nem fog beavatkozni az ENSZ felhatalmazása nélkül, az Egyesült Államok és Franciaország azonban decemberben, a 130 halálos áldozatot követelő párizsi terrortámadások után felkérte Hágát a műveletekhez való csatlakozásra. 

A 2011. március 15-én békés tüntetésekkel kezdődött, majd a véres megtorlás hatására polgárháborúba torkolló szíriai felkelés halálos áldozatainak száma már meghaladja a 260 ezret.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!