Külföld

2015.02.18. 19:43

Iszlám Állam - Titkos amerikai "halállista" készült a terrorszervezet vezetéséről

Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam vezetője szerepel az élén annak az amerikai "halállistának", amelyet Washingtonban az elsősorban Irakban és Szíriában aktív terrorszervezethez tartozó célszemélyekről állítottak össze - közölte a CNN hírtelevízió kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

A mintegy kéttucatnyi vezetőt felsoroló lista magában foglalja a nyugati túszok lefejezése miatt elhíresült brit Dzsalman al-Britanit is, akit Dzsihadista John néven is ismernek.

A CNN szerint az amerikai kormány célja a lajstromba vett személyek elfogása vagy likvidálása, ám mivel az Egyesült Államok részéről - alapvetően a légierő bevetésével vívott - háborúra nem jellemző foglyok ejtése, gyakorlatilag halállistáról van szó. 

A célszemélyek megölése a CNN forrásai szerint megbéníthatja a hálózat működési képességét. A lista már hónapok óta létezik; arról az amerikai vezetésű koalíció Irakban és Szíriában végrehajtott légicsapásai nyomán egyes nevek lekerültek, de újabb célszemélyek is felkerültek rá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!