Külföld

2014.08.28. 05:19

Iszlám Állam - Vizsgálat egy feltételezett másik elesett amerikai dzsihadista ügyében

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön vizsgálatot indított azzal a jelentéssel kapcsolatban, miszerint a hétvégén nem egy, hanem két amerikai dzsihadista vesztette életét a szíriai harcokban.

Azt hivatalosan is megerősítették, hogy a hétvégén Szíriában meghalt Douglas McAuthur McCain amerikai állampolgár, aki az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista milícia oldalán harcolt az Egyesült Államok által támogatott Szabad Szíriai Hadsereg ellen. Az Aszad-rezsim és a szélsőséges iszlamista milíciák ellen harcoló mérsékelt fegyveres csoport ugyanakkor arról értesítette az NBC televíziót, hogy ugyanabban az ütközetben egy másik amerikai is életét vesztette.

Az NBC-t az amerikai bűnüldöző szervek úgy tájékoztatták, hogy a hír "igaznak tűnik".

A The Washington Times című napilap szerdán amerikai kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva az állította, hogy az Egyesült Államok mintegy 300 olyan amerikai állampolgárról gyűjt hírszerzési információkat, akik Irakban, illetve Szíriában az IÁ soraiban harcolnak.

McCain halála előtt, júliusban egy Moner Mohammad Abusalha nevű amerikai követett el öngyilkos merényletet Szíriában.

Barack Obama amerikai elnök szeptemberben házigazdája lesz az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) azon ülésének, amelynek fő témája a külföldi terrorista harcosok jelentette fenyegetés. A tanácskozást az ENSZ Közgyűlés 69. ülésszakának szeptember 22-én kezdődő éves általános vitája alkalmából rendezik meg.

Az Egyesült Államok reményei szerint a BT határozatot fogad el a külföldi terrorista harcosokról. Az amerikai ENSZ-képviselet szerint az iraki és a szíriai konfliktusban mintegy 12 ezer külföldi terrorista harcol.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!