Külföld

2012.08.19. 15:00

Nem úszhatja meg az ír gázoló

Folytatják a küzdelmet a két kisgyermek halálát okozó leányfalui gázolás ír elkövetőjének felelősségre vonása érdekében a szülők – közölte Tóth István ügyvéd, a család jogi képviselője. Sőt, mint azt lapunknak kifejtette: jók az esélyeik, hogy megoldás szülessen a felháborító ügyben.

Ács György

Kiderült, az ír gázoló becsapta az ír igazságszolgáltatást, ezért van esély a kedvező fordulatra.

Francis Ciarán Tobin ügyes trükkje az volt – magyarázta az ügyvéd –, hogy miközben letette Pesten az óvadékot, a kézbesítési megbízottjának megszüntette a megbízását, így „elérhetetlenné” vált. Pedig az óvadék mellett kötelező feltétel egy olyan ügyvéd (kézbesítési megbízott) alkalmazása, akin keresztül az óvadékkal szabadult elérhetővé válik. Tobin tehát nem tett eleget ennek a feltételnek, nem is tudták elérni.

„Mindez megalapozza érvelésünket, hiszen a helyzetet rosszindulatúan ő idézte elő.”

Úgy tűnik, Tóth István ügyvéd további érvei is kemények. Mint mondja, az ír gázoló az első kiadatási eljárás során meghatalmazott egy ügyvédet Budapesten. Papír van róla.

„Tehát vagy Pesten járt a meghatalmazáson lévő időpontban, és akkor szökésben lévőnek minősül, vagy nem volt Pesten, és akkor az okirat hamis. Azt szeretnénk elérni, hogy itthon mondják ki: okirat-hamisítás történt (ez egyébként szabadságvesztéssel büntetendő), és akkor új eljárás indulhat.”

Az ír fejleményekről lesújtó véleménye van.

„Az ír hatóságok eljárása felháborító. Jogászként és magyar állampolgárként is lekezelőnek, sértőnek érzem. Érthetetlen, hogy két európai uniós jogállam között miként fordulhat elő, hogy egy jogerős bírósági döntésnek egy évtizeden keresztül nem lehet érvényt szerezni. Ez alkalmas lehet az igazságszolgáltatásba és az unióba vetett bizalom megingatására, hiszen sérti a tisztességes eljárás és a tagállamok közti egyenjogúság egyenjogúság elvét” – szögezte le a magyar szakember.

Az ír Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében Francis Ciarán Tobin nem adható át Magyarországnak. Az ír férfit a 12 évvel ezelőtti, két gyermek halálát okozó gázolás miatt távollétében három év szabadságvesztésre ítélte a magyar bíróság, ám a tíz évvel ezelőtti jogerős döntést azóta sem hajtották végre, és az ír legfelsőbb bírósági határozat nyomán Tobin hét hónapos fogva tartását is megszüntették hazájában.

Tóth István azt fogja bizonyítani, hogy tudnia kellett a magyar döntésekről, hiszen volt itteni meghatalmazottja.

Tobin szökésben volt!

Az ír Legfelsőbb Bíróság azzal indokolta határozatát, hogy a baleset idején hatályos ír jog értelmében az átadásra csak akkor lett volna lehetőség, ha a keresett ember megszökött volna abból az országból, amely európai elfogatóparancsot adott ki ellene. Tobin azonban a büntetőeljárás során ötszázezer forint biztosítékot helyezett letétbe, ezért távozása nem minősül szökésnek.

„Tájékoztatjuk az ír igazságügyi minisztériumot, hogy félrevezették őket.” – mondta az ügyvéd, aki tíz éve birkózik ebben az ügyben, de nem adja fel. Elmondta, hogy a legutóbbi, elfogadhatatlan döntés ellen több fórumon is fellépnek. Elsősorban a strasbourgi székhelyű emberi jogi bírósághoz fordulnak, mert álláspontjuk szerint az ír bíróságok megsértették a fair eljárás és az ügyfélegyenlőség elvét, amikor nem vonták be a sértetteket az ügybe. Többszöri kérés ellenére sem értesítették a gyermekek szüleit és a jogi képviselőt az eljárási cselekményekről, nem adtak lehetőséget az iratokba való betekintésre, holott ezt korábban megígérték. Az ügyvéd, aki már több ügyben is sikeresen eljárt a strasbourgi bíróság előtt, úgy véli, hogy a fentiekre hivatkozva sikeresen perelhetik be Írországot az emberi jogi bíróság előtt.

 

Megtorlás nélkül marad?

 

Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter levelet írt az ír igazságügyi miniszternek, és ebben kifejtette sajnálatát, amiért egy „mindenki által elismert bűncselekmény” megtorlás nélkül marad. Emlékeztetett: 2000-ben a Magyarországon dolgozó ír Francis Ciarán Tobin elgázolt két kisgyermeket, ezért büntetőeljárás indult ellene, de amikor óvadék ellenében szabadlábra helyezték, visszatért Írországba, és a magyar hatóságok azóta sem tudják elérni az átadását.

Az ír Legfelsőbb Bíróság nem átadhatónak nyilvánította és szabadlábra helyezte a férfit, mert az eset idején érvényes ír jogi szabályozás értelmében csak akkor adható át egy állampolgár, ha más ország hatósága elől megszökött, Tobin azonban óvadék ellenében távozott – idézte fel. Megjegyezte: Írország azóta már megváltoztatta ezt a jogszabályt, de az erre az esetre nem vonatkozik.

A Miniszter Viviane Reding uniós biztost is megkereste, hogy vizsgálja meg, mit lehet tenni a közösségi jogalkotásban, hogy mással ilyen eset ne fordulhasson elő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!