Külföld

2014.02.20. 09:08

Ukrán válság - Ismét összecsaptak a rohamrendőrök és a tüntetők

Ukrán kormánypárti és ellenzéki politikai vezetők is elismerték csütörtökön, lassan nem urai a helyzetnek, a kijevi események kicsúsznak az ellenzőrésük alól.

Élő adás a helyszínről:

21:50 - Önkéntesekből álló járőrök biztosítják a közrendet a rendőrség helyett Lembergben

Önkéntesekből szerveztek rendfenntartó alakulatokat csütörtökön Lembergben (Lviv) az esetleges fosztogatások és önbíráskodás megakadályozására, mivel a rendőrség nem képes feladata ellátására – jelentette be csütörtök este Andrij Szadovij, a nyugat-ukrajnai nagyváros polgármestere.

Szadovij videoüzenetben szólította fel Lemberg lakosságát, hogy tartsa be a törvényeket, akadályozza meg az esetleges fosztogatást és önbíráskodást, mert a város csak ezzel tarthatja fenn a jogot Ukrajna európai jövőjére. Felhívta a szülőket, hogy maximális mértékben vigyázzanak fiatalkorú gyermekeikre. Arra is emlékeztetett, hogy a városban 22 óra után tilos alkoholt árusítani.

A polgármester közölte: a szerda éjszakai tiltakozó megmozdulások következtében Lembergben gyakorlatilag megszűnt a rendvédelmi szervek működése, a rendőrök félnek egyenruhában kimenni az utcára. Súlyosbítja a helyzetet, hogy ismeretlenek több száz lőfegyvert raboltak el az elfoglalt rendőrőrsökről – tette hozzá, megjegyezve, hogy a rendőrség hiányát bűnözők, provokátorok és garázda elemek használhatják ki.

Szadovij üzenetében arról biztosított, hogy első számú feladatának a lembergi polgárok biztonságának szavatolását tekinti. Bejelentette, hogy közbiztonsági törzset állítottak fel helyettese, Volodimir Sevcsuk nyugalmazott hadseregtábornok vezetésével. Elmondta, hogy a testület csütörtök estig járőrszolgálatot ellátó osztagokat hozott létre önkéntes helyi vállalkozókból, vállalati munkatársakból, önvédelmi alakulatok, sportszövetségek tagjaiból, autós tüntetőkből, önkormányzati képviselőkből és a tüntetők oldalára átállt körzeti rendőrökből. Az önkéntes osztagokat a hadsereg egy nyugalmazott ezredese irányítja, tagjai megkülönbözető jelzésekkel ellátott láthatósági mellényt viselnek.

Szadovij arra kérte a város lakosságát, hogy őrizze meg éberségét, higgadtságát, s a lehető legnagyobb mértékben támogassa az önkéntes rendfenntartókat. Egyúttal ismertette azt a telefonszámot, amelyen bejelentés tehető a rendkívüli esetekről, mivel szerdától Lembergben nem működik a rendőrség segélyhívó száma.


21:00 - Az orosz sajtó nyugat-ukrajnai kormányzók megtámadásáról számolt be

A nyugat-ukrajnai megyékben önbíráskodó tömegekről, Volin megye kormányzójának foglyul ejtéséről, és Csernivci megye vezetőjének erőszakos lemondatásáról számolt be csütörtökön az orosz sajtó.

A Lifenews orosz televízió internetes oldalán közölt beszámoló szerint a Lengyelországgal határos Volin megye székhelyén, Luckban feldühödött tömeg rohanta le a terület belügyi igazgatóságát. Annak épületében találtak rá Olekszandr Baslakenkóra, a (megye) vezetőjére. Az agresszív tüntetők a politikust megverték, majd a több ezres nézősereg előtt az Európa téren felállított színpad állványzatához bilincselték, miközben rugdosták és megtaposták. Az emberek közben azt kiabálták: "térdre, térdre". A január végén posztjára kinevezett ukrán kormányzót arra akarták kényszeríteni, hogy írja meg a lemondását.

A Rosszija 24 állami hírtelevízió tudósítása szerint Olekszandr Baskalenko, aki a kormányzó Régiók Pártja megyei vezetője is, nem engedelmeskedett az erőszaknak sem, így továbbra is fogva tartják.

Az esetről a Lifenews videofelvételt is közzétett. A nyugat-ukrajnai régió vezetőjének meghurcoltatásáról egyebek között az Ukrainska Pravda című ellenzéki ukrán internetes újság is beszámolt.

A délnyugat-ukrajnai Csernivci megye kormányzójának, Mihajlo Papijevnek a lemondását ugyanakkor kikényszerítették a tüntetők szerdán. Az ukrán politikust kituszkolták a kormányzói hivatal épületéből és erőszakkal elérték, hogy megírja kérvényét Viktor Janukovics elnöknek. A rendőrség nem avatkozott közbe az eseményekbe.

A Rosszija 24 arról is beszámolt, hogy a múlt éjjel a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv) önkéntesek akadályozták meg, hogy a helyi radikálisok több épületet megtámadjanak, közöttük az orosz főkonzulátust.


20:19 - Poltavában ellenzéki aktivisták elfoglalták a megyei közigazgatás épületét

A kelet-ukrajnai Poltavában csütörtök este ellenzéki aktivisták elfoglalták a megyei közigazgatás épületét - jelentette az Ukrainszka Pravda című lap.

Egy aktivista a lapnak elmondta, hogy a helyi idő szerint 18 órakor (közép-európai idő: 17 óra) végrehajtott "kis ostrom" után a rendvédelmi erők képviselői ellenállás nélkül elhagyták az épületet.

Poltava megye székvárosában már szerdán is kísérletet tettek a megyei közigazgatás épületének elfoglalására, de akkor a rendőrségnek sikerült kiszorítania a botokkal, kövekkel, különféle tárgyakkal felszerelkezett támadókat. Öt rendőr megsérült.

A helyi tömegtájékoztatás szerint a rendőrség és az ellenzéki "Népi Önvédelem" aktivistái csütörtökön megállapodtak, hogy közösen fognak járőrözni az utcákon.

Február 18-án és 19-én, a kijevi véres összecsapásokkal egy időben ellenzéki aktivisták elfoglalták a Kárpátalja, Volin, Lemberg, Ivano-Frankivszk és Ternopil megyei közigazgatási épületeket.

 

19:52 - Robbanás a rohamrendőrség laktanyájában Lembergben

Robbanás történt csütörtök este a Berkut különleges rendőri egység laktanyájában a nyugat-ukrajnai Lembergben (Lviv), a tűz a kaszárnyaépületről átterjedt a lőszerraktárra.

A laktanya kijáratát hetek óta blokád alatt tartó tüntetők szerint provokátorok robbantottak a jelenleg üres kaszárnyában, szemtanúk a kerítésen átugró, hang- és fénygránátokat dobáló négy férfit láttak, akik egy közelben parkoló autóval elmenekültek a helyszínről.

Az ott tartózkodók nem tartják kizártnak azt sem, hogy maguk a rohamrendőrök robbantottak, hogy így akadályozzák meg, hogy a tüntetők hozzáférjenek a laktanya területén tárolt fegyverekhez és lőszerekhez – adta hírül a zaxid.net lembergi hírportál.

A jelentés szerint a robbanást követően mintegy 500 tüntető zárta le személygépkocsikkal a rendőrségi laktanyához vezető utcákat, s csak a tűzoltókat engedik át az útakadályokon. A beszámoló szerint a detonációtól senki nem sérült meg.

 

19:29 - Ellenzéki aktivisták feloldották néhány lezárt határátkelő blokádját

Már csak két ukrán-lengyel határátkelőt tartottak lezárva csütörtök este a határ ukrán oldalán kormányellenes aktivisták a korábban általuk lezárt hét átkelő közül - jelentette a lengyel TVN24 hírtelevízió.

A többi öt határátkelőn visszaállt a szokásos forgalom. Továbbra is ellenzéki blokád alatt maradt viszont a Kroscienko-Smolnica és a Rawa Ruska-Hrebenne határátkelő.

A szerda óta lezárt határátkelők ukrán oldalán az ukrán aktivisták autógumikat égettek, és a kamion- és gépkocsivezetők bosszúságára megnehezítették vagy lehetetlenné tették a forgalmat.     Követeléseket nem támasztottak, elmondásuk szerint azért választották a tiltakozásnak ezt a módját, mert jobban szeretnének élni, és normális Ukrajnát akarnak. Arra is hivatkoztak, hogy a kamionok által szállított árun az oligarchák keresnek.

Az aktivisták bocsánatot kértek a gépkocsivezetőktől, akiknek tízegynéhány órát kellett várakozniuk miattuk.

Csütörtök délután Lembergben az ellenzék által életre hívott Néptanács - amely szerdán közölte, hogy átvette a teljes hatalmat a városban - elrendelte a lezárt határátkelők újranyitását. Nem tudni, hogy az aktivisták engedelmeskednek-e a felhívásnak, és megnyitják a még zárva tartott két utolsó határátkelőt is.


18:19 - Újabb újságíró halt meg a kijevi zavargásokban

Újabb újságíró esett a kijevi összetűzések áldozatául, ő már a második.

Mindössze 22 éves volt, Igor Kosztenkónak hívták. Még csak nem is politikával foglalkozott: sportújságíró volt - adta hírül csütörtökön a lenta.ru orosz hírportál.

Halálának körülményei nem ismertek. A fiatal férfi holttestét a kijevi városközpontban álló, Októberi palota nevű épület mellett találták meg. Lemberg (Lviv) polgármestere közölte, hogy magára vállalja Kosztenko hazaszállításának és temetésének minden költségét.

Szerdán vált ismertté a másik újságíró halála. Ő is férfi volt, Vjacseszlav Veremijnek hívták, és a Vesztyi című lapnak dolgozott. Egy taxiban utazott, amelyet megtámadtak ismeretlenek gyújtópalackokkal, majd pedig mellkason lőtték Veremijt. Kórházba került, de már nem tudtak rajta segíteni az orvosok. l

Február 18-a óta a kijevi zavargásokban ukrán kormányforrások szerint összesen 67-en haltak meg kedd estig.


17:17 -  Rendkívüli ülést kezdett az ukrán parlament

Rendkívüli ülést kezdett az ukrán parlament csütörtök délután, miután korábban, a nap folyamán ismét utcai harcok voltak Kijev belvárosában az ellenzéki tüntetők és a rendvédelmi szervek között.

Az ülésezést Ruszlan Kosulinszkij, az ellenzéki Szabadság (Szvoboda) párti parlamenti alelnök vezeti.

Az ülésteremben a 450 fős törvényhozás 227 képviselője jelent meg. Mivel a szavazógépek nem működnek, egyhangúlag elfogadták, hogy kézfelemeléssel hoznak határozatokat.


13:45 - Nem csitulnak a heves harcok Kijevben - sok halott

Szinte percről percre nő a halálos áldozatok és a sérültek száma az ellenzéki tüntetők és a rendőrök között Kijevben csütörtökön kiújult összecsapásokban.

Ellenzéki hírforrások szerint a belügyi egységek mesterlövészei éles lőszerrel fejre, nyakra és mellkasra célzott lövéseket adnak le a Függetlenség terét védő, illetve a kormánynegyedben előrenyomuló tüntetőkre. Videofelvételek tanúsága szerint kalasnyikovokkal is lőnek. Egy nevét elhallgató belügyi forrás megerősítette, hogy a fővárosi kerületi rendőrkapitányságok vezetői éles lőszerekkel kalasnyikovokat osztottak ki a belügyi egységek tagjainak azután, hogy tucatjával ejtettek rendőröket foglyul a tüntetők.

Füstölgő barikádmaradványokat szednek szét kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án.
(MTI Fotó: Beliczay László)

A fővárosi kórház sürgősségi részlegén megteltek a műtők - tette közzé a Facebook közösségi portálon az egészségügyi intézményben tartózkodó Irina Herascsenko, az ellenzéki Ütés (UDAR) párt képviselője. Szavai szerint rengeteg sérültet visznek be folyamatosan a kórházba.

A belvárosban sorra zárnak be a bankfiókok, evakuálják az ott dolgozókat, és kiürítik a pénzkiadó automatákat. Egyes benzinkutaknál hosszú sorok alakultak ki, miután elterjedt a hír, hogy hamarosan bezárják azokat.

A belügyminisztérium arra kéri a kijevieket, hogy lehetőleg maradjanak otthon, és semmiképpen ne menjenek a belvárosba.

Kormányellenes tüntetők védelmi vonalat alkotnak a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben Kijevben, az Insztyitutszkaja utcában 2014. február 20-án.  (MTI Fotó: Beliczay László)

Volodimir Makejenko, Kijev városának ügyvivő vezetője bejelentette, hogy kilép a kormányzó Régiók Pártjából. A kormánypárt frakciójának egy tízfős csoportja, továbbá két független képviselő támogatásáról biztosította az ukrán népet, felszólították az erőszakszervezetek tagjait, hogy tagadják meg a törvényellenes parancsok végrehajtását.

A tüntetők egyik radikális csoportja, a Jobb Szektor azt ígéri, hogy minden erőfeszítést megtesznek a konfliktus békés rendezésére, ha Viktor Janukovics elnök hatalmát jelentősen csökkentik, és az erőszakszervezetek tagjai beleegyeznek a tűzszünetbe.

Eközben a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében a sínekre fekve akadályozzák a kijevi tüntetőkkel szimpatizáló aktivisták, hogy a fővárosba jusson egy speciális vonatszerelvény, amely ejtőernyősöket és haditechnikai eszközöket szállít.

Egy azonosított halott nevét írja a lábára egy kormányellenes tüntető a tetem elszállítása előtt a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

13:35 - Kormánypártiak és ellenzékiek is elismerik, hogy nem urai a helyzetnek

Ukrán kormánypárti és ellenzéki politikai vezetők is elismerték csütörtökön, lassan nem urai a helyzetnek, a kijevi események - ellenzéki tüntetők és a rendfenntartó erők halálos áldozatokat is követelő összecsapásai - kicsúsznak az ellenőrzésük alól, és különböző javaslatokat fogalmaztak meg a válság megfékezésére.

A BBC csütörtöki híradása szerint Szerhij Tihipko, a Régiók Pártjának elnökhelyettese azt mondta, hogy teljesen kicsúszott a helyzet az államfő, a parlamenti elnök, az ügyvezető miniszterelnök és az ellenzék vezetőinek ellenőrzése alól, egyikük sem kínál olyan megoldást a kialakult válságra, amely megnyugtatná az országot.

Tihipko a kialakult helyzetben a legsürgősebb teendőnek tartja egyrészt a parlamenti elnök azonnali menesztését és a házelnöki tisztség átadását az ellenzéknek. Emellett javasolja egy új, minden frakció által támogatott miniszterelnök megválasztását, aki már kinevezése napján bemutatná kormányát és ismertetné a legsürgősebb tennivalókat. Tihipko szerint parlamenti tényfeltáró bizottságot kell alakítani, amely kivizsgálná az emberéleteket követelő eseményeket.

Füstölgő barikádmaradványok a kormányellenes tüntetőt és a rohamrendőrök összecsapása után a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

Az ukrán ellenzék egyik vezetője, Arszenyij Jacenyuk is elismerte csütörtökön, hogy nehezen tudják kordában tartani a tüntetőket. A Haza párt parlamenti frakciójának vezetője a német, a francia és a lengyel külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után ismerte el, hogy az ellenzéki vezetők lassan már nem urai a helyzetnek. A találkozón a vérontás megállításáról és a válság további fokozódásának megfékezéséről volt szó. Jacenyuk szerint ezt egyetlen módon lehet elérni, vagyis - mint javasolta - "fegyvermentes övezetet kell létrehozni, és a konfliktust át kell terelni az utcáról a parlamentbe" - javasolta.

Volodimir Makejenko kijevi polgármester bejelentette csütörtökön, hogy kilép a kormánypártból, és közben a kormánypártiak és az ellenzékiek egyaránt a parlament sürgős összehívását kezdeményezték.

Az Interfax hírügynökség szerint kormányzó Régiók Pártjának 12 képviselője közösen adott ki ilyen értelmű felhívást. Támogatásukról biztosították "a népet és a nép véleménynyilvánítását", elítélték az erőszakcselekményeket. Arra szólították fel a biztonsági szolgálatok fegyvereseit, hogy "a népnek tett esküjüket tartsák be, és ne a lőfegyverek alkalmazásáról szóló bűnös parancsokat teljesítsék, ne engedjék, hogy a rendvédelmi szervek részt vegyenek a békés lakosság és a tüntetők elleni provokációkban". A kormánypárti képviselők mindkét felet az erőszak megszüntetésére szólították fel, és arra is, hogy kezdjenek "béketárgyalásokat" német, lengyel, orosz és amerikai közvetítéssel.

Barikád építéshez gyűjtik a fát kormányellenes tüntetők a Függetlenség terén Kijevben, 2014. február 20-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

A kijevi kormányellenes tüntetők vezetői is a kijevi főtéren, a Majdanon lévő emelvényről szólították fel a parlamenti képviselőket, hogy helyi idő szerint délután három órakor gyűljenek össze a törvényhozásban a válság rendezésének szentelt rendkívüli ülésre. Leszögezték, hogy a tiltakozók nem fogják elfoglalni a törvényhozás épületét, amelynek dolgozói nem sokkal korábban az épületből való távozásra kaptak utasítás.

Az ellenzéki szónokok felszólították a rohamrendőröket, hogy álljanak a nép oldalára. Arra figyelmeztették továbbá őket és a katonákat, hogy éles lőszer használata a tüntetők ellen emberiesség elleni elévülhetetlen bűnténynek minősül. Értésükre adták azt is, hogy az ukrán törvények ilyen esetben lehetővé teszik számukra a parancs megtagadását.

Az ellenzéki szónokok között csütörtök délig nem jelent meg sem Jacenyuk, sem a másik két ellenzéki parlamenti párt vezetője, Vitalij Klicsko és Oleh Tyahnibok.

Kormányellenes tüntetők a rohamrendőrökkel vívott összecsapások közben elesett társaik véres ukrán zászlóval letakart holtteste mellett, a kijevi Függetlenség terén 2014. február 20-án. (MTI Fotó: Beliczay László)

13:30 - Nyilvánosan fogadott hűséget a népnek a Kárpátalja megyei rendőrség Ungváron

Több ezren tüntettek délelőtt Ungváron a Kárpátalja megyei közigazgatási hivatal előtti téren, miközben az épületben az Ukrajnában kialakult helyzettel foglalkozó tanácskozást tartottak a megyei és járási tanácsok (közgyűlések) képviselői és települések polgármesterei.

A fórum résztvevői felszólították a találkozón részt vevő Vaszil Varcaba tábornokot, a megyei rendőrség parancsnokát, hogy az irányítása alá tartozó testülettel együtt fogadjon hűséget a népnek, és jelentse ki, hogy sem ő, sem a beosztottjai nem hajtanak végre semmilyen bűnös parancsot. Ezután a tábornok a tüntetőkkel teli térre vezényelte a megyei rendőrség közelben lévő székházából a tiszti és legénységi állományt, közte a belügyi csapatok és a Berkut különleges egység tagjait, akik a tömeg előtt felsorakozva hűséget fogadtak a népnek.

Tüntetők Ungváron, a Kárpátaljai megyei közigazgatási hivatal előtti téren, ahol a megyei rendőrség állománya hűséget fogadott a népnek 2014. február 20-án.  (MTI Fotó: Nemes János)

Ezt követően a tüntetők az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) megyei kirendeltségének központja elé vonultak, követelve, hogy a szolgálat tagjai is nyilvánítsák ki a nép melletti elkötelezettségüket, és ítéljék el Viktor Janukovics ukrán elnök "bűnös cselekedeteit". A tüntetők előtt megjelent az SZBU Kárpátalja megyei vezetője, s arról biztosította a tiltakozókat, hogy az általa irányított testület a nép mellett áll, és nem fog végrehajtani semmilyen törvényellenes parancsot.

A túlnyomórészt fiatalokból álló békés tömeg később a Kárpátalja megyei ügyészség épületéhez, illetve az ungvári katonai helyőrséghez vonult, majd szétszéledt.

A Kárpátaljai megyei rendőrség vezérkara megyei közigazgatási hivatal előtti téren, ahol a rendőrök hűséget fogadtak a népnek 2014. február 20-án.  (MTI Fotó: Nemes János)

12:55 - Az ukrán egészségügyi minisztérium hét halottról tud

Az ukrán egészségügyi minisztérium hét ember, köztük két rendőr halálát erősítette meg a csütörtöki zavargások áldozatait összegző közleményében; a tárca szerint a három napja tartó összetűzéseknek összesen 35 halottja van.

A kijevi minisztérium szerint csütörtökön 60 sérülthöz hívtak mentőt, öt embert súlyos állapotban szállítottak kórházba. A zavargások kezdete, kedd óta 505 alkalommal riasztották a mentőket, és 292 ember szorult kórházi kezelésre.

Korábban az ukrán elnöki hivatal arról tájékoztatott, hogy rendőrök tucatjai vesztették életüket vagy sebesültek meg az ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók kijevi összecsapásaiban. A Reuters szemtanúkra hivatkozva pedig azt jelentette, hogy 21 holttest hever az utcákon a kijevi Majdan közelében, s valamennyi áldozat civil.

12:04 - Ellenzéki tüntetők a kijevi kormánynegyedet ostromolják - evakuálások, halottak

A kijevi radikális ellenzéki tüntetők ostromot indítottak csütörtökön a kormánynegyed ellen, miután a belügyi egységek újabb támadásba lendültek a Majdan, azaz a Függetlenség tere ellen.

Az MTI fotóriportere a helyszínen tizenkét holttestet látott lepedővel letakarva. Az UNIAN ukrán hírügynökség azt közölte, hogy legalább heten haltak meg, közülük hatnál nyaki lövés látható. Ez a tüntetők szerint arra utal, hogy rendőrségi orvlövészek végeztek velük.

Az ukrán elnöki hivatal közleménye szerint ugyanakkor rendőrök tucatjai vesztették életüket vagy sebesültek meg az ellenzéki tüntetők és a rendfenntartók kijevi összecsapásaiban. A közlemény a tüntetőkre hárította a felelősséget a vérontásért.

A miniszterelnöki hivatal egyik illetékese szerint közben megkezdték a miniszterelnöki hivatal, a parlament és a Kijev szálloda kiürítését azután, hogy a tüntetők benyomultak a kormánynegyedbe az Insztitutszka utca irányából, ahol jelenleg is heves harcok folynak. A tüntetők elfoglalták a Majdan és az Insztitutszka utca sarkán lévő Ukrajina szállodát is. A tüntetők önvédelmi egységeinek közlése szerint a hotel tetején három rendőrségi mesterlövész van.

A miniszterelnöki hivatal egyik illetékese szerint evakuálják továbbá a parlament közelében lévő Kijev szálloda vendégeit és dolgozóit is (ebben a szállodában laknak a vidéki parlamenti képviselők a plenáris ülések idején). Visszafoglalták a tüntetők az Ukrán Ház nevű kulturális központot is.

A belügyi egységek több tucatnyi tagja adta meg magát közben a tüntetőknek. Az Inter tévécsatorna értesülései szerint hetven rendőr esett a fogságukba.

Becslések szerint csütörtök délelőtt mintegy harminc ezren voltak a Függetlenség terén. A Majdan körül és a korábbi zavargások helyszínén, a kormánynegyedben lévő Hrusevszkij utcában hozzáláttak a barikádok újraépítéséhez.

Helyi médiajelentések szerint előző este a vezetés ultimátumban szólította fel a tüntetőket, hogy adják meg magukat. Miután nem kaptak választ, csütörtökön újra ostrom alá vették a Függetlenség terét, amelynek védői viszonttámadásba lendültek.

A kormányellenes tüntetők vezetői felszólították az ukrajnai parlamenti képviselőket, hogy helyi idő szerint délután három órakor gyűljenek össze a törvényhozásban a válság rendezésének szentelt rendkívüli ülésre.

Az Eszpreszo ukrajnai internetes tévé élőben közvetítette a tüntetők üzenetét, akik a kijevi központi téren lévő emelvényről kérték erre a honatyákat. Ígéretet tettek arra, hogy a tiltakozók nem fogják elfoglalni a törvényhozás épületét. Az ellenzéki szónokok felszólították a rohamrendőröket, hogy álljanak a nép oldalára. Arra figyelmeztették továbbá őket és a katonákat, hogy éles lőszer használata a tüntetők ellen emberiesség elleni elévülhetetlen bűncselekménynek minősül. Értésükre adták azt is, hogy az ukrán törvények ilyen esetben lehetővé teszik számukra a parancs megtagadását.

A korábbi hírekkel ellentétben mégsem törölték a három európai uniós, Laurent Fabius francia, Frank-Walter Steinmeier német és  Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter, illetve Viktor Janukovics ukrán elnök csütörtökre tervezett kijevi találkozóját. A megbeszélésen jelen van Leonyid Kozsara ügyvezető ukrán külügyminiszter és Andrij Kljujev, az elnöki hivatal vezetője is - jelentette ki Anna German kormánypárti képviselő (Régiók Pártja), Janukuvics tanácsadója az Interfax Ukrajina hírügynökségnek. A francia külügyminisztérium annyit közölt, hogy a három uniós miniszter nem utazott el az ukrán fővárosból, és tárgyalnak Janukoviccsal.

10:50 - Ukrán tüntetők lezártak négy határátkelőt a lengyel határon

Ukrán tüntetők  csütörtök reggelre négy közúti határátkelőt zártak le a lengyel határon – jelentette az Unian ukrán hírügynökség.

A lengyel határőrség közleménye szerint a Korczowa-Krakowiec-, Medyka-Szeginie, Kroscienko-Smolnica és a Hrebenne-Rawa Ruska határátkelőknél zárták le a határhoz vezető utat az ukrán oldalon. A blokádokat a határátkelőktől több száz méterre állították fel.

Az ukránok csak a magánhasználatú személygépkocsikat, illetve az autóbuszokat engedik át egyesével.

A teherautókat nem engedik át a blokádon, ők más határátkelőket vehetnek igénybe – közölte a határőrség sajtóosztálya.

Valamennyi blokád alá vett határátkelő Lviv megyében van, ahol egyetlen átkelőnél, a Hrusev-Budomeznél akadálytalan a forgalom.

09:40 Újra éleződik a helyzet, összecsaptak a rohamrendőrök és a tüntetők

A "fegyvernyugvás" ellenére újra éleződik a helyzet Kijevben: az Eszpresszo ukrán internetes televízió helyszíni élő adása szerint a városközpontban csütörtök reggel ismét összecsaptak a rohamrendőrök és a tüntetők, a rendfenntartó erők hang- és villanógránátokat vetettek be, gumilövedékekkel lőtték a tömeget.

A főváros főterén robbanások hallatszottak és sűrű fekete füst gomolygott. A tüntetők gumiabroncsokat égetnek, hogy füstfüggönnyel megakadályozzák a rohamrendőrök támadását, gyújtópalackokkal és kövekkel dobálják őket. A kijevi főtéren, a Majdanon lévő tüntetőket és a sebesülteket ellátó orvosi csoportok mozgását hangosbeszélőkből koordinálják, arra figyelmeztetik őket, hogy orvlövészek jelentek meg a környékbeli épületek tetőin.

Helyszíni beszámolók szerint a rohamrendőrök a délelőtti órákban elkezdtek kivonulni a központi térről, de a tiltakozó akció irányítói hangosbeszélőkből arra figyelmeztetik a tüntetőket, hogy ez csupán taktikai visszavonulás, és újabb rendőri roham várható.

Olyan hírek is napvilágot láttak, hogy a rohamrendőri osztag, a Berkut egyes tagjai átállnának a tüntetőkhöz, ha szavatolják a biztonságukat. Ezt más forrásokból egyelőre nem erősítették meg.

Közben a belügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy a tüntetők "nyíltan" lőfegyvert használtak a rendőrök ellen, orvlövészek támadják őket, és ismeretlen eredetű mérgező anyagot is bevetettek ellenük. Huszonhárom rendőr megsebesült a tárca közlése szerint.

A kijevi tüntetők radikális szárnya, a Jobb Szektor nevű csoport nem hajlandó betartani a "fegyvernyugvást", amelyben az ukrán államfő állapodott meg az ellenzék három vezetőjével. Dmitro Jaros, a Jobb Szektor vezetője közölte csütörtök reggel, hogy csoportja nem írt alá "semmilyen megállapodást", és nem hajlandó betartani a fegyvernyugvást - jelentette a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

Viktor Janukovics ukrán elnök szerda este kötött fegyvernyugvási megállapodást a három ellenzéki vezetővel - Arszenyij Jacenyukkal, Vitalij Klicskóval és Oleh Tyahnibokkal -, és abban is megegyezett velük, hogy újabb tárgyalások kezdődnek a vérontás megállítása érdekében. Ennek ellenére csütörtök reggel ismét összecsaptak a tüntetők a rohamrendőrökkel Kijev központjában.

Az ukrán egészségügyi minisztérium arról tájékoztatott csütörtök reggel, hogy már 28 halottja van a három napja kezdődött kijevi zavargásoknak. A tárca összesítése szerint 445 sérülthöz hívtak mentőt, és 287 ember szorult kórházi kezelésre. A kórházba szállítottak között 88 rendőr, hat újságíró, négy gyermek, illetve két külföldi állampolgár volt.

A tájékoztató kiadása óta arról számolt be a kijevi média, hogy meghalt még egy tüntető. Közölt egy képet is, amelyen az úttesten fekvő, takaróval lefedett holttest látható.

Ukrajnában csütörtökön gyásznapot tartanak az elmúlt napokban elhunytak emlékére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!