Külföld

2017.07.11. 13:41

Közel 11 ezer rendőrt mozgósítanak a francia nemzeti ünnepen

A terrorfenyegetettség miatt a párizsi rendőrség közel 11 ezer tagját mozgósítja a pénteki nemzeti ünnepen, egy részüket a Champs-Elysées sugárúton, ahol Donald Trump amerikai elnök is jelen lesz.

"Az egész ház készenlétben lesz" - fogalmazott keddi sajtótájékoztatóján Michel Delpuech prefektus. Jelezte, hogy a párizsi elitalakulatok is készenlétben lesznek, és bárhol be tudnak avatkozni a fővárosban, ha szükséges.

A prefektus ugyanakkor nem árult el részleteket a már csütörtökön érkező amerikai elnök biztosításának különleges intézkedéseiről, csak annyit ismert el, hogy az erős kihívást jelent a francia erőknek, amelyek az amerikaiakkal együtt látják majd el a biztonsági feladatokat.

A díszszemlét 3500 rendőr és csendőr fogja biztosítani, a munkájukat 2500 tűzoltó segíti. A fővárosi agglomerációban pedig 2600-2900 járőröző rendőr és csendőr lesz jelen.

A Champs-Elysées körüli biztonsági zónát kordonokkal, illetve gépkocsikat feltartóztató betontömbökkel és furgonokkal veszik körül a prefektus tájékoztatása szerint. Michel Delpuech emlékeztetett a francia fővárosban végrehajtott legutóbbi támadásokra, illetve merényletkísérletekre: április 20-án egy rendőrt lőtt le egy iszlamista támadó a Champs-Elysées-n, június 6-án járőröző rendőrökre kalapáccsal támadt egy férfi a Notre Dame-katedrális előtt, június 19-én pedig szintén a Champs-Elysées-n egy rendőrségi kisbuszba rohant bele a gépkocsijával egy öngyilkos merénylő.

A környékbeli metrómegállókat július 14-én a szokásoknak megfelelően lezárja a rendőrség, és a környéken reggel fél 7 órától tilos lesz a gépkocsiforgalom. A biztonsági övezetben a rendőrök mindenkit megmotozhatnak és igazoltathatnak.

Az elmúlt két évhez hasonlóan drónokat is tilos lesz a környéken reptetni, mert azok zavarhatják a légi parádét. A francia légierő drónja viszont végig ellenőrizni fogja fentről a tömeg mozgását.

A katonai díszszemlét követően a 2024-es nyári olimpia tematikájában - amelynek rendezési jogáért Párizs is versenyez - rendeznek szabadtéri koncertet és tűzijátékot az Eiffel-toronynál, amelynek környékén egy kordonokkal elzárt szórakozóterületet hoznak létre a Mars-mezőn, ahol tiltott lesz az alkoholfogyasztás. A tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság szurkolói zónájára hasonlító területen péntek este 1900 rendőr fog ügyelni a rendre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!