Külföld

2012.01.28. 12:27

Választási csalás ellen tüntetnek

Almati - Az ellenzék több száz híve tüntetett szombaton Kazahsztán legnagyobb városában, Almatiban a januári választások eredménye és a zsanaozeni olajmunkások decemberi sztrájkjának brutális leverése ellen.

MTI

Ez a második tiltakozás, amelyet a parlamentbe bejutni nem tudó, ellenzéki szociáldemokraták szerveztek a január 15-i szavazás óta. Az Össznemzeti Szociáldemokrata Párt (OSDP) vezetői leszögezték, hogy nem ismerik el a szerintük csalással született eredményt, és ragaszkodni fognak annak érvénytelenítéséhez.
   
Engedély nélküli szombati megmozdulásukat a kazah rendőrség ezúttal nem oszlatta fel. A békés megmozdulást követően azonban a rendőrség előállította a párt több tagját és társelnökét, Zsarmakan Tujakbajt is.
   
Az Almati központjában, a rendőrség által kordonokkal lezárt Köztársaság tér szélén megtartott rendezvényen Bulat Abilov társelnök azt mondta az összegyűlt mintegy ezer tüntetőnek, hogy tiltakozásukat minden hónapban megtartják majd.
   
A közép-ázsiai volt szovjetköztársaságban, amelynek vezetése nem tűri a másként gondolkodást, a legkisebb tüntetés is ritkaságnak számít. A mostani eseménynek külön nyomatékot ad, hogy a héten kéthavi börtönre ítéltek két kazah ellenzéki vezetőt és egy újságírót.
   
A gyűlés vége előtt a résztvevők közös imát mondtak azért a 16 emberért, akik a nyugat-kazahsztáni Zsanaozenben vesztették életüket decemberben a város sztrájkoló olajmunkásai és a rendőrség összecsapásaiban. A brutális rendőrségi fellépés nyomán a hatóságok vizsgálatot indítottak néhány rendőr ellen, amiért tüzet nyitottak a zavargások résztvevőire.
   
"Elegünk van ebből a gyalázatból" - skandálták a résztvevők Abilov vezetésével.
   
Nurszultan Nazarbajev elnök pártja, a Nur Otan a 107 tagú törvényhozás mandátumainak 83 százalékát szerezte meg a január 15-i előre hozott választásokon, míg az egyetlen valóban ellenzéki erő, az OSDP a voksok kevesebb mint 2 százalékát tudta begyűjteni. Nemzetközi megfigyelők ugyanakkor arra a megállapításra jutottak, hogy a választás nem felelt meg a demokratikus normáknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!