’56-os verseink

Különös szépséget mondtam, és ez egyértelműen a külsőre és a belsőre is vonatkozik.

Azok harmóniájára.

A küllem, a grafikai tervezés Tóth Adrien munkája.

Ízléses, visszafogott, nemes.

A szövegek hátterében homályba vesző korabeli fotók, a borítón ugyancsak fotó és érdes nemzeti színű lobogó. És belül szép betűtípus, a lírai közlendőt támogatva. Nem hagyományos kötet a Bobory Zoltán szerkesztette '56-os verseink.

Leporellónak is sajátos, hiszen ennek a formának hagyományos jellemzője a harmónikaként szétnyitható lapok összessége, itt pedig egymástól elkülönülő, s akár tetszés szerint sorrendbe állítható lapokon található mindegyik mű. Szűkebb hazánk költőinek versei. Szikra János, Bobory Zoltán, P. Maklári Éva Szegedi Kovács György, Balajthy Ferenc, László Zsolt, Pálfalvi András, Gál Csaba és Saitos Lajos írásai.

Nevezhetjük őket Kilenceknek is, bár ez az elnevezés foglalt a magyar költészetben. Szellemi rokonságuk, együvé tartozásuk is fölismerhető, bár valahányan külön úton járnak. Ami most összehozta őket, az kétségtelenül a nagy történelmi esemény, a huszadik század magyar világának kivételese pillanata előtti tisztelgés. Ugyanakkor nem alkalmi versek ezek, hanem a szerzőktől megszokott hangok újbóli zengésének közössége. Van közöttük olyan, akinek lehetnek személyes élményei: pl. Boborynak, Balajthynak, Pálfalvinak. Szegedi Kovácsnak, Gálnak vagy éppen László Zsoltnak aligha. Ám valamennyiük mély átéléssel vallanak, emlékeznek. Szikra pl. három verssel is. A terror c. remekműben pl. így: "...magyarországon ősz van / alszik a polcon a napszemüveg / alacsony füst száll / a novemberi disznóvályúk nagykörútján / dobozlakásból pislog a remény - / oltár előtt nem hajt térdet / zsarnoknak nem szalutál". Ő is, mások is a tragikus élményeket ragadják meg, a szabadságharc bukásának tényeit. Ám érzékeltetik, hogy a bukás hősies és fölemelő elemekben is gazdag. Akkor is, ha a valóságos harc reménytelen volt.

Ahogy Boborynak a borítón olvasható haikuja tanúsítja: „Tömegsír lennél / de a lyukas lobogó / hazává emelt..." Hiszen Illyéstől tudjuk, hogy „haza a magasban"...

És ilyen magasban levő, Németh Lászlóval szólva emelkedő a nemzet.

Ezt sugározza mind a kilenc költő egy-egy vagy több verse. Sok megkapó, katartikus pillanattal ajándékozzák meg az olvasót. Ha kell, szinte romantikus szárnyalással (Balajthy Szent Forradalom c. verse ilyen), s ha kell, személyes emlékeket finoman fölidézve (Pálfalvi 56-os emlékek, vagy Bobory 1956. november 4. hajnalán c. írása.)

A feledés ellen születnek az ilyen versek. Ahogy Szegedi Kovács György egyik sora figyelmeztet: „Még pár év, és a feledés tengerébe fúl..." (Imádkozósáska)

Az pedig külön öröm, hogy e kiadvány verseinek színvonala egyenletes, senki sem lóg ki a sorból.

(Vörösmarty Társaság, 2016)

Bakonyi István

Nekünk született

(Advent ezerkilencszázötvenhatban)

Ködfátyolból varrt szendeszép ruhában,

Álmodozott már az őszi bronzarany.

Krisztus születését meghitten vártam,

Nem jött el az könnyen és olyan hamar.

Gyűjtöttem kartonból piros szíveket,

Hajnali miséken mormoltam imát.

Fagyott jégbordákon nagyokat estem,

Mert esendő vagyok, mint akárki más.

Viharos széllel szállt a templomi dal,

Szemünk-szánk tele lett fehér hóporral,

S vajúdott már az ég, s a három király.

Betlehemeztünk. A botok zörögtek,

Házhoz vittük Jézust, az Újszülöttet,

S elhittük, tőle majd jobb lesz a világ!

Káliz Sajtos József versei

Imádság

Mint gyermekségem idejében,

vágyom valami misztikusra.

Várok a kis Jézusra,

hogy a Fiú közénk ideérjen...

Távol egy fázós eb

vakog föl a Holdra.

Az én karácsonyom

nélküled oly csorba.

Tégedet akkor is ily

kegyetlen hideg tél

fogadott Betlehemben,

mikor megszülettél. - -

Szemem előtt gyilkosok

hadát látom száguldani,

és látom ártatlanok

vérét a földre ontani...

S azt is, ahogy az anyák

kezüket tördelik:

Mért nem kerülte el

a fiam Heródes tőreit?

Hogyan viseljem el,

mit az Úr még rám mér?!"

Ne sírjál, leányom,

vigasztaljon a hír: lám, él

a jövőt rejtő virág,

kit várt a bűnös világ."

Advent 2016

Valahol a szívek

mélyén mégiscsak

létezhet a szeretet...

S talán nem azon

mesterkedik mindenki:

embertársát hogy' ejti át.

S az Úr hátha elküldi

hozzánk az ő Szent Fiát.

Venyercsán László

Magként a dalban

Legyek átlátszó, mint a színarany,

és mint a levegő, láthatatlan.

Dalaimban is szelíden rejtett,

Isten az ősforrása a szépnek.

S dalom, énekem zászlóként lengjen,

fennkölt szavakban tűnjek el csendben.

Isten a minden, a tökély, a valóság,

hozzá képest vagyok a mozdulatlanság.

Takarjon el ház zsoltár, énekem

szeretetének visszfénye legyen.