Kultúra

2015.03.24. 15:25

Péterfy Gergely Kitömött barbár című regénye díjat kapott

Hetvenhét kortárs szépirodalmi művet jelöltek az idei Aegon Díjat a kiadók, ebből tíz került az élmezőnybe a zsűri szavazatai alapján.

MTI

Szegedy-Maszák Mihály irodalomtörténész, a zsűri elnöke a díjátadón elmondta, nagyon élvezte Péterfy Gergely könyvét, amelyet kiváló korismeret és a Kazinczy Ferenc iránti szeretet is jellemez.

Vannak áthallások, el lehet gondolkodni, hogy az a szövetség, amely a parlagiság és a hatalom között létrejön a műben, talán nemcsak a magyar jakobinusok korára érvényes fűzte hozzá. Péterfy Gergely kiemelte: óriási öröm és megtiszteltetés számára ez az elismerés, amelyet az tesz különösen fontossá, hogy odaítéléséről a zsűri irodalmi ízlése és esztétikai értékítélete dönt, s nem külső erők munkálkodnak mögötte .

A Kalligram Kiadó gondozásában 2014-ben megjelent Kitömött barbár című mű a 18. századot idézi meg: Kazinczy Ferenc 1796-ban hét éves börtönbüntetését tölti Csehországban, miközben Bécsben meghal barátja, Angelo Soliman. Holttestét kitömik és kiállítják a Természettudományi Múzeumban. Harminchat évvel később Török Sophie, Kazinczy özvegye elmegy a múzeumba, hogy szembenézzen a kitömött testtel, s megismerje férje és a különös idegen történetét. A zsűri tagja volt Bazsányi Sándor kritikus, Saly Noémi irodalomtörténész, Károlyi Csaba, az Élet és Irodalom főszerkesztő-helyettese, valamint Keresztesi József, Nagy Gabriella és Reményi József Tamás kritikusok. A tízéves Aegon Művészeti Díj gálaestje április 8-án lesz a Katona József Színházban. A szerzőt Szegedy-Maszák Mihály laudálja, az esten felelevenítik az elmúlt tíz év legérdekesebb pillanatait.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!