A Dunaújvárosból indult Hajnal János színésszel beszélgettünk

A színpadi tanulmányai után a székesfehérvári Vörösmarty, majd a budapesti Spirit Színházon keresztül az Asztalos Kristóf „Barátok közt" szerepéig vezetett az útja. A színésszel még a XV. Carissa Kupán, a kispad árnyékában beszélgettünk.

- Mivel sajnos lesérültem ezért, mint aranytartalék erősítettem a színészválogatottat a jótékonysági kupán. Ezzel együtt nagyon örülök ennek a rendezvénynek és annak, hogy mégis eljöhettem! Ugyanis, itt nőttem fel, idejártam a Dunaferr középiskolába hat évig és ott is érettségiztem le. Régen nem jártam már a városban, ezért most nagyon jó volt hazajönni! Kollégista voltam Újvárosban, mert eredetileg Nagylóki születésű vagyok. Ott mindig jó futballisták születtek. Régebben ott is fociztam, csak amióta felköltöztem Budapestre, azóta ritkábban jutok hozzá a kedvenc sportágamhoz - mondta el lapunknak Hajnal János színész, akit válogatott feladatairól is kérdeztünk:

- Szerencsére három hónapja a művész válogatott tagja vagyok. Eddig még egyetlen hasonló akcióban vettem részt, ami nagyon jól sikerült. Most itt van a mai esemény, de most nem léphetek pályára. Az ember ilyenkor sántán és bénán is eljön. Muszáj reklámozni a csapatot és a mentősöknek is segíteni kell, hogy elérjék a céljaikat.

Hazatérő - Hajnal János színész ugyan mezt húzott, ám pályára nem léphetett a Carissa Kupán Fotó: Zs. E.

- Milyen visszajelzésekkel találkoztál itthon, mondhatni hazai pályán?

- Nagyon jólesik, amikor a közönség felismer és találkozni, szót váltani akar velem. Egy színésznek ez egy nagy visszaigazolás. Az ilyen élmények rengeteg önbizalmat adnak, ami nélkül nagyon nehéz lenne dolgozni. Sokkal erősebb lett az önértékelésem és már, csak a lényegre koncentrálok.

Azt mondják, hogy mi színészek szófogadatlan fajta lennénk? Ez nem így van. Persze attól függ kinek kéne fejet hajtani és az sem mindegy, hogy mi az instrukció?! Csak a magam nevében mondom, hogy megpróbálok odafigyelni és a legjobb tudásom szerint végrehajtani a feladatot.

- Mi a helyzet a színészi álmaiddal?

- Amikor a pályára léptem rövid és hosszú távú célokat tűztem ki magam elé, hogy hová és milyen időn belül szeretnék elérni. Jól haladok. Pontosan ott vagyok, ahol lenni akartam ennyi idő alatt. Most már leginkább a saját ízlésemre hallgatok. Nem várok mentorra. Nagyon hektikus az életem, mert forgatások és előadások követik egymást. Általában az aznapokra koncentrálok. Reggel a felkeléskor végig gondolom a napi feladataimat és, ha nem úgy sikerül egy előadás, ahogy szerettem volna, akkor nagyon nehezen tudok aludni, vagy akár nem is alszom miatta. Éles a helyzet a színpadon és a kamera előtt is. Az utóbbi esetben lehet ugyan újra kezdeni a feladatot, de az nem jó, az nem egy profi munka. Rövidebb távú koncentrációt kíván a kamera, de sokkal intenzívebbet. Itt néhány hónapja szerepelek, a színpadon körülbelül hat éve. Nehéz lenne kimondani, hogy melyik az igazi terepem. Most a felvevőgép előtt nagyon jól érzem magamat. Ez a színésznek egy igazi ajándék, ezért most nagyon szerencsés helyzetnek találom, amiben élek, de nem tudom eldönteni, hogy hol jobb nekem. Majd, ha a forgatást is annyi ideje csinálom, mint a színpadi munkát, akkor már érdemes lesz összehasonlítani. Egyelőre még nagyon élvezem, mert tele van kihívásokkal.

- Gondolkozol külföldi lehetőségekben is?

- Hát, ez lenne az egyik álmom. Keményen dolgozom rajta. Egyszer majdnem belekerültem egy kanadai sorozatba. Ketten voltunk, de a rendező sajnos nem engem, hanem a másik fiút választotta. Az nagyon közel volt és angolul kellett volna végigcsinálni. Nem kudarcként, hanem inspiráló erőként éltem meg, hogy új kapuk tudnak kinyílni. Ez volt az első angol nyelvű castingom, nagyon jól sikerült és nagyon feltöltött. A cél, hogy fizikailag és lelkileg is jó formában legyek és akkor előbb-utóbb megtalálnak a lehetőségek is.