Örkény remeke a Bartók társulatának előadásában

Hogyan lesz hős egy pilótából, aki a leszállópálya helyett a köztemető előtt landol? Hogyan válik egy lakás börtönné? Hogyan lesz az önámítás a túlélés eszköze? És hogyan éljük túl sikertelenségeinket? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Örkény István örökérvényű műve, a Kulcskeresők.

Egy kulcs, ami eltűnik, és egy bejárati ajtó, amely hol nem záródik, hol nem nyílik. Így kerülnek Fórisék új otthonának rabságába a vadonatúj bérház lakói: a folyton férjéért aggódó, idegroncs Nelli, a leszállási bravúrokat hajkurászó férje, az otthonról menekülő lányuk, az állandó várakozásban élő szomszédnő, a fontoskodó ezermester, és a mások magánéletében betegesen kotnyeleskedő férfi, aki mindenáron meg akarja oldani az idegenek problémáit.

A zárt szituáció új valóságot teremt: vallomások születnek sorsokról és kudarcokról, mindez pedig olyan komikus keretek között, hogy fel sem tűnik: kacagás helyett néhol sírnunk kellene. Örkény sziporkázó humorát azonban nehezen lehet megállni nevetés nélkül. Egyszerre szórakoztató és elgondolkodtató dráma, amely garantált kikapcsolódást biztosít minden korosztály számára.

A darab premierje február 20-án volt a Bartók stúdiótermében, lapunk akkor így értékelte az előadást:

Király Attila korábban így foglalta össze a darabbal kapcsolatos kihívásokat: a Kulcskeresők remekmű, a Bartókban közel vagyunk a tökéletes szereposztályhoz, márcsak az a kérdés: meg tudom-e rendezni? Hát, sikerült!

A Bartók előadása egy érvényes és figyelemre méltó kísérlet arra, hogy átadja Örkény darabjának gondolatiságát és üzenetét. A teátrum saját bemutatóival rendre felemlegettük korábban mindazt a plusz erőfeszítést, munkát, amit az alkotók egy-egy bemutatóhoz közösségként is hozzápakolnak.

Nincs ez másként a Kulcskeresőknél sem, amely bár bővelkedik szép és emlékezetes színészi teljesítményekben, azért mégis egy jól összerakott csapatmunka eredménye.