Kultúra

2007.09.26. 02:29

A legboldogabb ember a világon

Dunaújváros-Budapest - Legutóbb tegnap járt a Dunaújvárosi Főiskolán dr. Rózsa Pál matematika professzor, a mátrixelmélet nemzetközi hírű kutatója, számos szakmunka szerzője, húsz ország egyetemeinek előadója, legendás hírű tanár.

Szabó Szabolcs

Otthonában találkoztunk dr. Rózsa Pál emeritus professzorral, a matematikai tudomány doktorával, a lineáris algebra és az alkalmazott matematika tudósával, a mátrixelmélet nemzetközileg elismert, vezető kutatójával, aki sokat foglalkozott az elméleti fizika, a műszaki mechanika, a hidak és szerkezetek mechanikája, az elektrotechnika, az operációkutatás, a vegyipari alkalmazások, a szabályozáselmélet kérdéseivel, s külföldi kutatásai mellett húsz ország egyetemein tartott előadásokat. Ez még a professzor nyolcvankét életévét tekintve is sok - ráadásul ő legfeljebb hatvanévesnek néz ki.

- Tegezzetek és szólítsatok Pali bácsinak. A volt tanítványaimmal is mindig összetegeződtem.

- Köszönjük... Egy tanárom egyszer azt mondta: a matematika nem tudomány, hanem eszköz. Igaz ez?

- Annyiban lehet így mondani, hogy a matematika valóban eszköz a tudományok megjelenítéséhez. De persze a matematika: tudomány. Méghozzá a legtisztább tudomány mind között. A legegyszerűbb fogalmak és a legszebb eredmények gyűjteménye. Bár ott is lehet tévedni, nem mindig igen vagy nem a válasz, és nagyon nehéz megfontolások is vannak benne. De a logika alapján követhető. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy minden tudomány értékét nagyrészt az határozza meg, hogy milyen mértékben alkalmazza a matematikát (ezt egyébként nem én találtam ki).

- A közelmúltban számos más kitüntetés mellé megkaptad az Egerváry Jenő Emlékérmet is. A matematikán kívüli világban keveset tudnak Egerváryról. Ki volt ő?

- Elsősorban nagyszerű ember, kiváló matematikus és akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora. Szobrát is ott találhatjuk az egyetem kertjében. Nála hallgattam matematikát: kitűnő előadó volt, nagyon világos fejű tanár, aki mindig kristálytisztán beszélt a matematikáról. Akkor is bejártam a vizsgáira, amikor nem kellett vizsgáznom. Megfigyeltem, hogy van tizenöt-tizenhat kérdése, amikből mindig föltett néhányat: ha ezekre nem tudta a választ a hallgató, akkor megbuktatta. Kidolgoztam ezeket a válaszokat, és szemináriumokat szerveztem a diáktársaimnak: akiket én készítettem fel, nem is buktak meg Egervárynál soha. Itt kezdődött igazán a pedagógusi szenvedélyem. Bár már korábban is megvolt, hiszen anyám matematikatanár, apám nyelvtanár, nagyapám pedig zenetanár volt. Tizenhat évesen matematikát és latint korrepetáltam, mert kellett a zsebpénz.

- Mikor derült ki, hogy ilyen jó vagy matematikából?

- Az sosem derült ki, mert nem is vagyok olyan jó. Csak szeretem a matematikát. Mégpedig azért, mert sosem kellett külön tanulni, minden benne van az anyagban. Én alapvetően lusta ember vagyok...

- Mégis gépészmérnökként végeztél. Miért?

- Mert nem volt kedvem középiskolában tanítani. Mivel akkor még nem létezett külön matematikus és fizikus szak, olyan szakot választottam, amiben elképzelésem szerint sok volt a matematika. Később is a matematika alkalmazása, felhasználása érdekelt a legjobban. Ezért írtam olyan sok tanulmányt, nem is tudom, mennyit...

- ...egyik életrajzod száztizennégyet említ...

- Lehet... Szóval, ezért írtam olyan sok tanulmányt különböző szakterületek matematikával megoldható problémáiról. Valamelyik ismerősöm felvetett egy problémát, majd elkezdtünk matematikai módszerekkel gondolkodni rajta.

- 1925-ben születtél, elképesztően zűrzavaros időket kellett átélned a háború előtt, alatt és után. Hogyan sikerült?

- Engem soha semmiféle hit nem kötött. Abszolút vallástalan vagyok. Maradt tehát a ráció, amely a matematikában nyilvánul meg a legtökéletesebben. De a származásom miatt üldözött voltam, bár személy szerint nekem szerencsém volt. Apámat megölték a nyilasok, csaknem egész családom Auschwitzban pusztult el, a későbbi feleségem is megjárta azt a tábort - miközben én munkaszolgálatos voltam Erdélyben. Amikor az oroszok szétzavarták a keretet, Bukaresten keresztül akartam hazautazni. 1944 októberében ez még lehetetlen volt. Csak 1945-ben értem haza. A Rákosi-korszakban a miskolci egyetemen, majd a közoktatási minisztériumban dolgoztam jelentéktelen beosztásokban, míg 1951-55 között a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézetében lettem Egerváry aspiránsa. Nekem mindig a matematikával kellett foglalkoznom.

- És 1956?

- Én is éreztem, hogy változtatásokra van szükség. Az viszont nagy megrázkódtatás volt, amikor az utcán zsidózni kezdtek. Erről ma persze nem beszélnek.

- S ma?

- Ugye, nem kell elmondanom, mit éreztem, amikor megalakult a Magyar Gárda?...

- 1966-tól vendégelőadóként is dolgoztál külföldi egyetemeken. Hány nyelven beszélsz?

- Úgy istenigazából az anyanyelvemen: magyarul, bár azon sem tökéletesen... Komolyra fordítva a szót, az idegen nyelvek közül a legjobban németül beszélek, angolul már nem annyira jól, franciául sem vagyok elveszett ember, az oroszt már gyakorolnom kellene. És volt egy idő, amikor jól beszéltem románul, de azt elfelejtettem.

- Soha nem jutott eszedbe, hogy külföldön maradj?

- Abban is nagyon szerencsés ember vagyok, hogy az én kutatásaimhoz mindössze két dolog kell: egy darab papír, és egy jól kihegyezett ceruza. A keresztfiam próbált rászoktatni a számítógépre, de aztán meguntam, számoltam tovább ceruzával. Milyen jól tettem! Ami a gépen volt, egy műszaki hiba miatt elveszett - de megmaradt a papíron... Szóval soha nem éreztem kísértést, hogy külföldön éljek. Szívesen mentem - de itt vagyok otthon. Ami könyvre szükségem van, azt megküldik a tanítványaim, Kaliforniától Izraelig és a Távol-Keletig mindenhol élnek közülük.

- Hogyan ismerkedtél meg a feleségeddel?

- Az is jó történet... Ugyanarra a diákmenzára jártunk, ő vegyészhallgató volt. A háború után nagyon leromlott állapotban voltunk, mindkettőnket beutaltak ugyanabba a mátrafüredi szanatóriumba, ugyanarra az időpontra. Felfedeztem, hogy a házirend egyik pontja úgy szól: tilos a buszmegálló körül ácsorogni. Sehogyse fért a fejembe, miért tilos ez, de úgy okoskodtam, hogy ha tiltják, nem lehet rossz dolog. Lementem a megállóba. Akkor érkezett meg a következő busz Pestről, és az első ember, aki leszállt róla, a későbbi feleségem volt. Szerdán történt ez, három nap múlva, szombaton megkérdeztem: akar-e a feleségem lenni? Azért volt e nagy sietség, mert féltem, hogy ha jobban megismer, esze ágában se lesz hozzámjönni... Negyvenöt évig éltünk boldog házasságban. Nagyon nagy részben neki köszönhetem, hogy nálam boldogabb ember még mindig nincs a földkerekségen, bár már majdnem tizenkét éve nincs közöttünk.

- Most egyedül élsz?

- Egyedül, de nem magányosan. Itt a nevelt fiam, a keresztfiam, huszonhét évestől kilencvenévesig minden korosztályból vannak barátaim, barátnőim. Most jártam Brnóban, egy régi szerzőtársamat meglátogatni - ő már nem utazik, beteg, öreg ember, hetvenhárom éves... Remélem, ellenségem nincs egy sem.

- Hihetetlenül népszerű tanár vagy, a Dunaújvárosi Főiskolán tartott legutóbbi előadásod helyenként olyan hangulatban zajlott, mintha egy zenés-táncos színház lépne fel. Hogy lehet így matematikát tanítani?

- Szerintem egész jól. Mindig azt mondtam a tanítványaimnak: ide figyeljenek, két dolgot jegyezzenek meg! Az egyik, hogy azt, amit az egyetemi előadásokon hallanak, soha semmire nem fogják felhasználni, amit pedig megtanulnak, azt úgyis elfelejtik. A másik, hogy a lényeg: érezzék jól magukat! A lexikális ismeretek úgyis kihullanak a fejekből - viszont a gondolatmenet, ha érdekes, megmarad! A tanulás, a nevelés folyamata az, ami számít. S a legtöbben tényleg jól érezték magukat az előadásaimon...

- Pali bácsi, most nagyon meg fogsz haragudni rám... Én tökhülye vagyok a matematikához. Mi a túró az a mátrix?!

- Ó, az a világ legegyszerűbb dolga! Idefigyelj, írd föl a legegyszerűbb egyenletet: a -szor x egyenlő b -vel. Innen x egyenlő b -per-a -val. Ahol a természetesen nem egyenlő nullával! No, most... (A levezetés további ismertetésétől eltekintek. A mátrix leírása megtalálható a szakkönyvekben. A lényeg, hogy amíg a professzor magyarázott, addig értettem. Tehát: a mátrix valóban nem lehet túl bonyolult dolog - vagy a professzor nagyon jól magyaráz...)A matematika: tudomány. Méghozzá a legtisztább tudomány. A legegyszerűbb fogalmak és a legszebb eredmények gyűjteménye

Dunaújváros-Budapest - Legutóbb tegnap járt a Dunaújvárosi Főiskolán dr. Rózsa Pál matematika professzor, a mátrixelmélet nemzetközi hírű kutatója, számos szakmunka szerzője, húsz ország egyetemeinek előadója, legendás hírű tanár.

- Tegezzetek és szólítsatok Pali bácsinak. A volt tanítványaimmal is mindig összetegeződtem.

- Köszönjük... Egy tanárom egyszer azt mondta: a matematika nem tudomány, hanem eszköz. Igaz ez?

- Annyiban lehet így mondani, hogy a matematika valóban eszköz a tudományok megjelenítéséhez. De persze a matematika: tudomány. Méghozzá a legtisztább tudomány mind között. A legegyszerűbb fogalmak és a legszebb eredmények gyűjteménye. Bár ott is lehet tévedni, nem mindig igen vagy nem a válasz, és nagyon nehéz megfontolások is vannak benne. De a logika alapján követhető. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy minden tudomány értékét nagyrészt az határozza meg, hogy milyen mértékben alkalmazza a matematikát (ezt egyébként nem én találtam ki).

- A közelmúltban számos más kitüntetés mellé megkaptad az Egerváry Jenő Emlékérmet is. A matematikán kívüli világban keveset tudnak Egerváryról. Ki volt ő?

- Elsősorban nagyszerű ember, kiváló matematikus és akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora. Szobrát is ott találhatjuk az egyetem kertjében. Nála hallgattam matematikát: kitűnő előadó volt, nagyon világos fejű tanár, aki mindig kristálytisztán beszélt a matematikáról. Akkor is bejártam a vizsgáira, amikor nem kellett vizsgáznom. Megfigyeltem, hogy van tizenöt-tizenhat kérdése, amikből mindig föltett néhányat: ha ezekre nem tudta a választ a hallgató, akkor megbuktatta. Kidolgoztam ezeket a válaszokat, és szemináriumokat szerveztem a diáktársaimnak: akiket én készítettem fel, nem is buktak meg Egervárynál soha. Itt kezdődött igazán a pedagógusi szenvedélyem. Bár már korábban is megvolt, hiszen anyám matematikatanár, apám nyelvtanár, nagyapám pedig zenetanár volt. Tizenhat évesen matematikát és latint korrepetáltam, mert kellett a zsebpénz.

- Mikor derült ki, hogy ilyen jó vagy matematikából?

- Az sosem derült ki, mert nem is vagyok olyan jó. Csak szeretem a matematikát. Mégpedig azért, mert sosem kellett külön tanulni, minden benne van az anyagban. Én alapvetően lusta ember vagyok...

- Mégis gépészmérnökként végeztél. Miért?

- Mert nem volt kedvem középiskolában tanítani. Mivel akkor még nem létezett külön matematikus és fizikus szak, olyan szakot választottam, amiben elképzelésem szerint sok volt a matematika. Később is a matematika alkalmazása, felhasználása érdekelt a legjobban. Ezért írtam olyan sok tanulmányt, nem is tudom, mennyit...

- ...egyik életrajzod száztizennégyet említ...

- Lehet... Szóval, ezért írtam olyan sok tanulmányt különböző szakterületek matematikával megoldható problémáiról. Valamelyik ismerősöm felvetett egy problémát, majd elkezdtünk matematikai módszerekkel gondolkodni rajta.

- 1925-ben születtél, elképesztően zűrzavaros időket kellett átélned a háború előtt, alatt és után. Hogyan sikerült?

- Engem soha semmiféle hit nem kötött. Abszolút vallástalan vagyok. Maradt tehát a ráció, amely a matematikában nyilvánul meg a legtökéletesebben. De a származásom miatt üldözött voltam, bár személy szerint nekem szerencsém volt. Apámat megölték a nyilasok, csaknem egész családom Auschwitzban pusztult el, a későbbi feleségem is megjárta azt a tábort - miközben én munkaszolgálatos voltam Erdélyben. Amikor az oroszok szétzavarták a keretet, Bukaresten keresztül akartam hazautazni. 1944 októberében ez még lehetetlen volt. Csak 1945-ben értem haza. A Rákosi-korszakban a miskolci egyetemen, majd a közoktatási minisztériumban dolgoztam jelentéktelen beosztásokban, míg 1951-55 között a Magyar Tudományos Akadémia Matematikai Kutató Intézetében lettem Egerváry aspiránsa. Nekem mindig a matematikával kellett foglalkoznom.

- És 1956?

- Én is éreztem, hogy változtatásokra van szükség. Az viszont nagy megrázkódtatás volt, amikor az utcán zsidózni kezdtek. Erről ma persze nem beszélnek.

- S ma?

- Ugye, nem kell elmondanom, mit éreztem, amikor megalakult a Magyar Gárda?...

- 1966-tól vendégelőadóként is dolgoztál külföldi egyetemeken. Hány nyelven beszélsz?

- Úgy istenigazából az anyanyelvemen: magyarul, bár azon sem tökéletesen... Komolyra fordítva a szót, az idegen nyelvek közül a legjobban németül beszélek, angolul már nem annyira jól, franciául sem vagyok elveszett ember, az oroszt már gyakorolnom kellene. És volt egy idő, amikor jól beszéltem románul, de azt elfelejtettem.

- Soha nem jutott eszedbe, hogy külföldön maradj?

- Abban is nagyon szerencsés ember vagyok, hogy az én kutatásaimhoz mindössze két dolog kell: egy darab papír, és egy jól kihegyezett ceruza. A keresztfiam próbált rászoktatni a számítógépre, de aztán meguntam, számoltam tovább ceruzával. Milyen jól tettem! Ami a gépen volt, egy műszaki hiba miatt elveszett - de megmaradt a papíron... Szóval soha nem éreztem kísértést, hogy külföldön éljek. Szívesen mentem - de itt vagyok otthon. Ami könyvre szükségem van, azt megküldik a tanítványaim, Kaliforniától Izraelig és a Távol-Keletig mindenhol élnek közülük.

- Hogyan ismerkedtél meg a feleségeddel?

- Az is jó történet... Ugyanarra a diákmenzára jártunk, ő vegyészhallgató volt. A háború után nagyon leromlott állapotban voltunk, mindkettőnket beutaltak ugyanabba a mátrafüredi szanatóriumba, ugyanarra az időpontra. Felfedeztem, hogy a házirend egyik pontja úgy szól: tilos a buszmegálló körül ácsorogni. Sehogyse fért a fejembe, miért tilos ez, de úgy okoskodtam, hogy ha tiltják, nem lehet rossz dolog. Lementem a megállóba. Akkor érkezett meg a következő busz Pestről, és az első ember, aki leszállt róla, a későbbi feleségem volt. Szerdán történt ez, három nap múlva, szombaton megkérdeztem: akar-e a feleségem lenni? Azért volt e nagy sietség, mert féltem, hogy ha jobban megismer, esze ágában se lesz hozzámjönni... Negyvenöt évig éltünk boldog házasságban. Nagyon nagy részben neki köszönhetem, hogy nálam boldogabb ember még mindig nincs a földkerekségen, bár már majdnem tizenkét éve nincs közöttünk.

- Most egyedül élsz?

- Egyedül, de nem magányosan. Itt a nevelt fiam, a keresztfiam, huszonhét évestől kilencvenévesig minden korosztályból vannak barátaim, barátnőim. Most jártam Brnóban, egy régi szerzőtársamat meglátogatni - ő már nem utazik, beteg, öreg ember, hetvenhárom éves... Remélem, ellenségem nincs egy sem.

- Hihetetlenül népszerű tanár vagy, a Dunaújvárosi Főiskolán tartott legutóbbi előadásod helyenként olyan hangulatban zajlott, mintha egy zenés-táncos színház lépne fel. Hogy lehet így matematikát tanítani?

- Szerintem egész jól. Mindig azt mondtam a tanítványaimnak: ide figyeljenek, két dolgot jegyezzenek meg! Az egyik, hogy azt, amit az egyetemi előadásokon hallanak, soha semmire nem fogják felhasználni, amit pedig megtanulnak, azt úgyis elfelejtik. A másik, hogy a lényeg: érezzék jól magukat! A lexikális ismeretek úgyis kihullanak a fejekből - viszont a gondolatmenet, ha érdekes, megmarad! A tanulás, a nevelés folyamata az, ami számít. S a legtöbben tényleg jól érezték magukat az előadásaimon...

- Pali bácsi, most nagyon meg fogsz haragudni rám... Én tökhülye vagyok a matematikához. Mi a túró az a mátrix?!

- Ó, az a világ legegyszerűbb dolga! Idefigyelj, írd föl a legegyszerűbb egyenletet: a -szor x egyenlő b -vel. Innen x egyenlő b -per-a -val. Ahol a természetesen nem egyenlő nullával! No, most... (A levezetés további ismertetésétől eltekintek. A mátrix leírása megtalálható a szakkönyvekben. A lényeg, hogy amíg a professzor magyarázott, addig értettem. Tehát: a mátrix valóban nem lehet túl bonyolult dolog - vagy a professzor nagyon jól magyaráz...)A matematika: tudomány. Méghozzá a legtisztább tudomány. A legegyszerűbb fogalmak és a legszebb eredmények gyűjteménye

Dunaújváros-Budapest - Legutóbb tegnap járt a Dunaújvárosi Főiskolán dr. Rózsa Pál matematika professzor, a mátrixelmélet nemzetközi hírű kutatója, számos szakmunka szerzője, húsz ország egyetemeinek előadója, legendás hírű tanár.

- Tegezzetek és szólítsatok Pali bácsinak. A volt tanítványaimmal is mindig összetegeződtem.

- Köszönjük... Egy tanárom egyszer azt mondta: a matematika nem tudomány, hanem eszköz. Igaz ez?

- Annyiban lehet így mondani, hogy a matematika valóban eszköz a tudományok megjelenítéséhez. De persze a matematika: tudomány. Méghozzá a legtisztább tudomány mind között. A legegyszerűbb fogalmak és a legszebb eredmények gyűjteménye. Bár ott is lehet tévedni, nem mindig igen vagy nem a válasz, és nagyon nehéz megfontolások is vannak benne. De a logika alapján követhető. Azt hiszem, nem tévedek nagyot, ha azt állítom, hogy minden tudomány értékét nagyrészt az határozza meg, hogy milyen mértékben alkalmazza a matematikát (ezt egyébként nem én találtam ki).

- A közelmúltban számos más kitüntetés mellé megkaptad az Egerváry Jenő Emlékérmet is. A matematikán kívüli világban keveset tudnak Egerváryról. Ki volt ő?

- Elsősorban nagyszerű ember, kiváló matematikus és akadémikus, a Budapesti Műszaki Egyetem professzora. Szobrát is ott találhatjuk az egyetem kertjében. Nála hallgattam matematikát: kitűnő előadó volt, nagyon világos fejű tanár, aki mindig kristálytisztán beszélt a matematikáról. Akkor is bejártam a vizsgáira, amikor nem kellett vizsgáznom. Megfigyeltem, hogy van tizenöt-tizenhat kérdése, amikből mindig föltett néhányat: ha ezekre nem tudta a választ a hallgató, akkor megbuktatta. Kidolgoztam ezeket a válaszokat, és szemináriumokat szerveztem a diáktársaimnak: akiket én készítettem fel, nem is buktak meg Egervárynál soha. Itt kezdődött igazán a pedagógusi szenvedélyem. Bár már korábban is megvolt, hiszen anyám matematikatanár, apám nyelvtanár, nagyapám pedig zenetanár volt. Tizenhat évesen matematikát és latint korrepetáltam, mert kellett a zsebpénz.

- Mikor derült ki, hogy ilyen jó vagy matematikából?

- Az sosem derült ki, mert nem is vagyok olyan jó. Csak szeretem a matematikát. Mégpedig azért, mert sosem kellett külön tanulni, minden benne van az anyagban. Én alapvetően lusta ember vagyok...

- Mégis gépészmérnökként végeztél. Miért?

- Mert nem volt kedvem középiskolában tanítani. Mivel akkor még nem létezett külön matematikus és fizikus szak, olyan szakot választottam, amiben elképzelésem szerint sok volt a matematika. Később is a matematika alkalmazása, felhasználása érdekelt a legjobban. Ezért írtam olyan sok tanulmányt, nem is tudom, mennyit...

- ...egyik életrajzod száztizennégyet említ...

- Lehet... Szóval, ezért írtam olyan sok tanulmányt különböző szakterületek matematikával megoldható problémáiról. Valamelyik ismerősöm felvetett egy problémát, majd elkezdtünk matematikai módszerekkel gondolkodni rajta.

- 1925-ben születtél, elképesztően zűrzavaros időket kellett átélned a háború előtt, alatt és után. Hogyan sikerült?

- Engem soha semmiféle hit nem kötött. Abszolút vallástalan vagyok. Maradt tehát a ráció, amely a matematikában nyilvánul meg a legtökéletesebben. De a származásom miatt üldözött voltam, bár személy szerint nekem szerencsém volt. Apámat megölték a nyilasok, csaknem egész családom Auschwitzban pusztult el, a későbbi feleségem is megjárta azt a tábort - miközben én munkaszolgálatos voltam Erdélyben. Amikor az oroszok szétzavarták a keretet, Bukaresten keresztül a

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!