Az Alföldi Róbert rendezte Julius Caesar olyan helyzetet vizsgál, amelyben ma is élünk

A premier előtti bemutatóra menet azon töprengtem, a ma született drámák közül vajon melyiket játsszák majd több mint négyszáz év elteltével. Mert e darab keletkezését 1596 és 1600 közé datálják.

A rendező Alföldi Róbert, a darab a jól ismert ókori történelmi eseményre épül. A sikeres hadvezér és teljhatalmúvá váló Julius Caesar ellen politikai ellenfelei összeesküvést szőnek, majd március idusán megölik. A Római Birodalom a polgárháború szélére sodródik, a társadalom és a szenátus tagjai is kétfelé szakadnak, majd Philippinél találkoznak és összecsapnak.

Alföldi megindokolja, miért ezt a darabot választotta. Szerinte Shakespeare olyan helyzetet vizsgál, amelyben mi is élünk: mi történik egy társadalomban, ha elindulnak vélt vagy valós folyamatok, amikor a hatalom kicsúszik az emberek irányítása alól, ha egy ország nem bír önmagával megbékélni, vagy amikor hatalmi harcok és egyéb ellentétek születnek. Mi történik a néppel, a demokráciával, mi történik velünk? Amiket megoldásnak gondolunk, azok valóban megoldások-e, vagy csak az anarchiát és a zűrzavart erősítik?

Azaz csupa kérdés, kétely, s az előadás is kérdéseket tesz fel. Mert nincsenek idealizált alakok, nincs követhető út, nincs válasz, sőt remény sincs. A történelemkönyvekből ismert személyek, a római szenátus tagjai kisszerűek. Öltönyt viselnek, de véres lesz a kezük. A nép, az istenadta nép meg (munkásruhában, szabadidős szerelésben ) ingatag, befolyásolható, irányítható. Mindenki elszigetelt, magányos és boldogtalan. Bár ez a kérdés nem is merül fel. A legkatartikusabb jelenet az öreg jós és kísérője (Harkányi Endre, Venczel Vera) kétszeri megjelenése. Két mondat hangzik el. Az egyik a jól ismert figyelmeztetés: Óvakodj március idusától! az eseményeket előre jelző, a másik azonban messianisztikus kérés: Szeressétek egymást! De mindkettő a térbe kiáltott szó marad.

Hegedűs D. Géza remek alakításában Julius Caesar elkényelmesedett, kissé elhízott uralkodó, aki élvezi a népszerűséget, de nagyságát alig érzékeljük. Meggyilkolásakor, az öldöklés eszeveszett tobzódásában nem érezhetünk együtt sem vele, sem az elkövetőkkel. Látszólag hazájuk érdekében végzik a piszkos munkát. De vajon ez megoldás? A túlzások egyértelműen utalnak a válaszra. Ahogy az öltönyös urak feltartják véres kezüket, mintha megadnák magukat, a több évezredes ember tragikus karikatúrája. Remek groteszk jelenet, miután Antonius (Stohl András) a halott Julius Caesar testét lemosta a vértől, s elkezdi enni az asztalon maradt pogácsát.

Hasonló jó színpadképi és tartalmi megoldás, hogy a temetési beszédeket tévén nézi a pórnép, mintha egy emeletes társasház lakásaiban ülnének a képernyő előtt. Először szótlanul, részvétlenül, majd kommentálva hallgatják Brutus és Antonius beszédét. Aztán Antonius személyes megjelenésével éri el kívánt hatást, ügyes szónokként befolyásolja az embereket.

Brutus (László Zsolt) kiemelkedik a többiek közül, nemesebb, elvszerűbb, de ebben a világban mégsem lehet nyertes, sőt megvezethető. Itt ugyanis minden kisszerű. Csak a tér nagy. A Shakespeare-korabeli színházban nem volt díszlet, itt sem sok. Ami jelen van, főleg a második részben, az a modern kor szemete. Mindez maga a zűrzavar, a káosz, ami létrejött.

Az utolsó jelenet remek megoldásában ott van a megfogalmazott kérdésekre a válasz: nem változik semmi, csak egy újabb öltönyös kerül hatalomra, aki lágy és ravasz mosolyával betű szerint ugyanazt a beszédet mondja, mint amit Antonius elkezdett. Most már övé lesz a terep...

A művet Vörösmarty Mihály fordításában ismertük eddig, de most nem a 19. századi veretes nyelven szólalnak meg az alakok, mert Forgách András és Fekete Ádám újrafordította. De a szöveg jól él, ritmusa, tartalma bizonyára hű a Shakespeare-műhöz.

A darabban élesen fogalmazódnak meg a helyzetek, de ez a dolgunk mondta Alföldi, mert minden ilyen körülöttünk, végletes, végleges és nagyon nem finom. Nincs benne elegancia. De nincsenek hősök, követhető példaképek sem, csak pillanatnyilag nyertesek és vesztesek. A legnemesebb római is elment.