A másokért élt élet

Erika számítástechnikát tanult a fővárosban, majd a közeli kőolaj-finomítóban kezdett dolgozni. Nagyon büszke volt magára, mert igen jól fizetett szakmát választott, és korán saját lábára állt. Hamarosan már a szüleit is támogatni tudta. Aztán valahogy jött egy sugallat, és beiratkozott a Károly Gáspár Református Egyetemre.

A munka mellett, félig legálisan, félig titokban végezte- levelező szakon -a teológiát. Ez még a 70-es évek végén történt, akkor még senki sem számított rendszerváltásra. Az ilyesmi akkoriban nem maradt titokban, sokan megtudták, hogy mire készül. Volt, aki úgy tett, mintha nem tudná, de segítette, és olyan is, aki telefonon zaklatta. Kollégái értetlenül nézték, hogyan képes valaki egy biztos, jól fizetett állást a bizonytalanra, a nyilvánvaló szűkölködésre felcserélni.

Jakab Erika már kis gyeremekként rendszeresen járt templomba
Fotó: Zsedrovits Enikő

Erika tudta, mire vállalkozik! Már kisgyermekként rendszeresen járt templomba, konfirmált, a gyülekezet énekkarának tagja volt, és a játékok is, valahogy mindig úgy alakultak, hogy neki prédikálnia kellett. Azt mondja, úgy választotta ki őt is az Úr, ahogy Jézus a virágvasárnapi evangélium szamárcsikóját biztosan azért, mert a szamár terhelhetőbb, mint a ló. Viszont arra, hogy ő kiválasztott, csak jóval később, már lelkészként döbbent rá.

A diploma megszerzése után először Alapon dolgozott segéd lelkészként, majd az Iváncsai Református Gyülekezet hazahívta. Ennek éppen 30 éve! Sok mindent tett azóta! Felújították az 1915-ben épült parókiát, elkészül 2006-ban a tíz évvel előbb visszakapott az iskola. Ez csupán a hivatással járó feladatok látványosabb része. Persze, ezek sem egyszerű dolgok egy nőnek, aki nem tervező és nem kőműves, csak ösztönösen érzi, hogy milyennek kell lennie, mire is kell majd az az épület!

Ám, ami ezen túl van, a lelki és hitéleti tevékenység, az még nehezebb! 2015-ig öt település tartozott hozzá, jelenleg 4, de ezzel nincs gond, bírja! Ami súlyosabb, a vallástalanságban eltelt évtizedek nyomainak eltörlése, a lelkek újraépítése. Ehhez, csak az első lépés, hogy valaki elindul a templom felé, hogy felidézi a nagyszüleitől tanult imákat, zsoltárokat, és a gyerekét beíratja hittanra. Az otthonról hozott millió szokás jelentős hányadát még az ateizmus, netán a liberális szellemiség uralja.

Erika, szégyen ide, szégyen oda, a kötelező hit vagy erkölcstan oktatás bevezetésekor újra iskolába ment. 50 éves volt, amikor megszerezte a vallástanári diplomát. A gyerekek a legfontosabbak, és a legelesettebbek, mondja. Adni kell nekik, minél többet, mert lelkileg otthonról alig hoznak valamit. Az, hogy még köszönni sem tanulnak meg - bagatell! Fájdalmasabb, hogy légüres térben vannak, nem kötődnek a közösséghez, nem ismerik a felmenőket.

Egyik hittanórán a Biblia bizonyos részét dolgozták fel, a gyerekeknek házi feladatként le kellett írniuk a rokonságukat. A feladat hallatán a szülő felháborodottan visszaüzent, hogy mi köze van Erika néninek a mi családunkhoz. Érthető, hogy "Erika néni", aki az 1700 -as évekig vissza tudja vezetni a családfáját, az ilyet nehezen dolgozza fel, mert pontosan tudja, milyen fontosak a gyökerek! Egy karácsonyi ünnepi műsort sem könnyű összehozni: a gyerekek nem jönnek el próbálni, nincs késztetés otthonról, hogy megtanulják a szerepüket, a szülő nem ér rá elmenni, megnézni a csemete "fellépését".

De megjelent a fény az alagút végén! Legutóbb már a hetedikesek, nyolcadikosok is elmentek, és mindannyian felkészültek voltak. A kedves, barátságos tiszteletes asszony sok év szeretetével, türelmével elérte, hogy nem csak a megszólítása "tiszteletes"! Valóban tisztelik Erikát, aki, ha úgy adódik előre köszön a gyereknek, megkérdezi, mi van vele, és elvárást támaszt! Iváncsa polgármestere Pro Civitate kitüntetéssel ismerte el a tevékenységét.

Hamarosan nyugdíjba készül, de addig még tervei vannak: át kell építeni a parókiát. Azt mondja magáról: ma én vagyok a leggazdagabb, csak bemegyek az Úr kincsesházába, és azt hozom ki onnan, amire szükségem van. Hallgatjuk a mosolygós, derűs tiszteletes asszonyt, és Einstein igazsága jut eszünkbe: Csak a másokért élt élet érdemes arra, hogy leéljük!