Kultúra

2015.03.15. 17:10

A novella tovább dolgozik benne - A könyvtár vendége volt Dragomán György

Író-olvasó találkozón járt Dunaújvárosban, az elmúlt héten Dragomán György József Attila-díjas író, műfordító. Beszélgetőpartnere ismét Gyöngyössy Csaba volt a József Attila Könyvtárban.

Balla Tibor

Dragomán György ugyanis nem először járt nálunk, hét esztendővel ezelőtt már tanúja lehetett az irodalomszerető közönség kettejük beszélgetésének. Időközben sok minden történt vele. Többek között harminc nyelvre lefordították sikerkönyvét, a Fehér királyt, ő pedig ennek kapcsán körbejárta a világot. Ahol csak megjelent a könyve, oda el is utazott. Persze az egyik legfontosabb történést az év elején élte át, megjelent Máglya című kötete, melyet kilenc esztendőn át írt. Nem csoda hát, ha még mindig tart nála a megjelenés miatt érzett eufória. Ahogyan fogalmazott, örül, hogy nem kell írni.

A meglehetősen közvetlen modorú, jó humorú, gyors beszédű alkotó sokféle titokba beavatta közönségét. Például, hogy nem akar regényt írni. Sorra születnek a novellák, tovább dolgoznak benne, aztán egyszercsak összeállnak egy kötetté. A legjobb íróiskolának a fordítást tartja, hisz annál közelebb nem lehet kerülni a műhöz, mint a fordítás során. Sokat tudunk már bátorságáról is. Mint amikor kezdőként a Fehér király néhány lefordított fejezetét elküldte néhány fontos amerikai folyóiratnak, és végül a legrangosabb, a Paris Review, közölte. Később megtudta, hogy a hozzájuk beérkező évi húszezer kézirat közül csak nyolc jelenik meg, abból is csak egy fordítás. Mesélt a Ceausescu diktatúrában megélt élményeiről, arról, hogy megtanulta az erőszak nyelvét. Nem véletlen tehát, hogy három regénye is egy Erdélyhez hasonló világban játszódik, de nem tud Erdélyről olyan térképet rajzolni, amin ne tévednének el az emberek.

Tudjuk, hogy már az óvodában is történeteket mesélt, hogy képeket lát, de mivel nem tud rajzolni, inkább leírja. Ha meglát egy figurát, máris elkezdi kitalálni a történetét. Keresi a szereplő hangját, amit nagyon nehéz eltalálni, de ha megvan, akkor csak beszél, beszél, beszél...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!