Kultúra

2015.01.05. 19:05

A pálinkában az igazság

Dunaújváros - Egy híján színtiszta Jászai-díjas színészgárda, Jászai-díjas rendező keze alatt valamely színházi díjra esélyes előadást hozott össze a Szkéné Színházban egy már díjazott szerző darabjából. Bérletben háromszor láthatta a dunaújvárosi közönség a Bányavakságot.

Balla Tibor

Ipari mennyiségben folyik a pálinka és a szó Székely Csaba drámatrilógiájának középső részében, a Bányavakságban. Néha az az érzése támad a nézőnek, hogy az elképzelt magyar faluban Erdélyországban szinte minden elválasztja, megosztja a honfitársakat, csak a párlatok, a munkanélküli kilátástalanság és a végtelen lelki sivárság az összetartó erő.

A legmélyebben ebbe a cseppet sem vonzó és mozgalmas túlélőlétbe Ince (Kaszás Gergő) és húga, Iringó (Bozó Andrea) tákolt, félig kész konyhájában tekinthetünk be. Emlékezetvesztéses éjszakai ivászat utáni ébredésbe csöppenünk, a sebhelyektől elcsúfult arcú Iringó zsörtölődik a megélhetési politikus, balek polgármester bátyjával, mintha harminc év házasság állna mögöttük. A jelenet játszódhatna bármely, a megírthoz hasonló községből faluvá pusztított határon belüli zsáktelepülésen, ahol már nincs semmi és senki, aki munkát adhatna azoknak, akik még egyáltalán dolgoznának.

Florin (Tóth József - balra) és Ince (Kaszás Gergő - jobbra) kettőse bizonyítja, hogy van az a pálinkamennyiség, amikor román és magyar együtt énekli a Kossuth nótát

A történet fájdalmasan egyszerű, a regnáló polgármester, hogy kihívó nélkül maradjon a választásokon, rendőrt hív, hogy az feltárja a konkurens korrupt ügyeit. Bukarestből egy román rendőrt küldenek, aki túlteljesíti a tervet, mindkettejüket leleplezi, ezért el kell pusztítsák.

Bár az estet mindvégig a humorral, nyelvi leleményekkel telitűzdelt textus uralja, és a rendezés is megenged nem egy helyzetpoént, ahogy nyílik ki a történet, sorra derül ki majd minden szereplőről a saját, mélyen rejtőző, mardosó egyedi drámája. A darab ereje abban rejlik, hogy magunkra, a szomszédunkra ismerhetünk benne. Kicsinyes emberi játszmák, érzelmi zsarolások sora jellemzi, megmutatja a kívülről szánalmas és elítélhető sorsokat, amiben mindenkinek van egy felmentő mondata önmaga számára, legyen szó aprócska korrupcióról , kicsinyke lopásról, zsarolásról, erőszakról, vagy akár gyilkosságról. Hosszan, hosszan a rekeszizomban érzünk fájdalmat a nevetéstől, hogy aztán lépésről lépésre szoruljon görcsbe a gyomorszájunk.

Bármilyen elvakult irredenta is Izsák (Epres Attila), ha kiderül, hogy a román rendőr fiát Álmosnak hívják, mindjárt rendes embernek látja.

Komoly szerepe van ebben a Jászai-díjas színészgárdának. Kiemelkedően élő, lélegző, szalonnaszagú figurát hoz Kaszás Gergő a megtört, jövőkép nélküli polgármester szerepében. Hasonlóan emlékezetes Bozó Andrea az élet szépségeiről lemondott Iringó gumicsizmás alakjában. A Colombo óta ismert rafinált nyomozót parádésan hozza Tóth József, míg Epres Attila az irredenta, romángyűlölő Izsákba lehel valódi életet. Egyedül Eke Angéla városias Izabella figurája marad élettelen. A fájdalmas végben felkerül a falvédő: Románia, én így szeretlek felirattal.

Ince, ötvenes férfi: Kaszás Gergő - Jászai-díjas

Iringó, a húga: Bozó Andrea - Jászai-díjas

Izabella, a lánya: Eke Angéla

Florin, rendőr: Tóth József - Jászai-díjas

Izsák, szomszéd: Epres Attila - Jászai-díjas

rendező: Csizmadia Tibor - Jászai-díjas

látvány: Cziegler Balázs

dramaturg: Lőkös Ildikó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!