Kultúra

2017.02.20. 20:15

A világhírű idegsebész és felesége örömmel, tragédiával kövezett életútja

Dunaföldvár - Dr. Csókay András idegsebész és felesége, Altay Daniella tartott előadást a múlt héten Megbocsátás és erőt sugárzás a szentségi házasságban címmel. A program a Népszerű Tudomány sorozat része, de kapcsolódott a házasság hete rendezvényeihez.

L. Mészáros Irma

A programot a Pécsi Egyházmegye Családreferatúrája, a Dunaföldvári Római Katolikus Plébánia és a helyi művelődési központ közösen szervezte. Az országosan ismert idegsebész most nem orvosként állt a közönség elé, hanem istenhívő magánemberként. Előadása elején a házasság hetéhez kapcsolódva időt szentelt annak, hogy szenvedélyesen szóljon az abortusz ellen.

Mint kiemelte, a hivatalosan végzett abortuszok száma Magyarországon naponta 122, a világon pedig 50 ezer. Pedig a DNS spirál felfedezése óta tudományosan bizonyított, hogy az emberi élet a fogantatástól kezdődik. Ahogy a gravitáció törvényét, ezt is meg kell tanítani a gyermekeknek, tudatosítani a felnőttekben is. Mi mindannyian felelősek vagyunk a meg nem született gyermekekért. A politika ugyanis, akármilyen keresztény politikai kurzus van, nem lépi meg, mert ez választási bukás - mondta dr. Csókay András.

A továbbiakban, az est nagyobbik részében a Csókay - Altay házaspár életútját ismertük meg. Azt, milyen nehézségeket, tragédiákat éltek meg, s mindezeken hogyan segítette át őket istenhitük, hogyan erősödött meg házasságuk. Az éppen Valentin-nap estéjén rendezett programon dr. Csókay feltette a kérdést: mi kell az örök szerelemhez? Válaszul az előadó Pál Feri atya megfogalmazását idézte: elkötelezettség, intimitás és szenvedély. Ehhez ő még hozzátette, hogy mindezt akkor tudja az ember megvalósítani, ha a másikban meglátja az Isten képmására teremtettséget.

Dr. Csókay András idegsebész és felesége, Altay Daniella Megbocsátás és erőt sugárzás a szentségi házasságban címmel tartott nagy sikerű előadást a dunaföldvári művelődési központban Fotó: Zsedrovits Enikő

Dr. Csókay elmesélte megismerkedésük történetét, kapcsolatuk fő állomásait, válságait. Saját személyes életútjának buktatóit, a házasságon kívüli kapcsolatát s a hittől való eltávolodását, majd megtérését és a kapott megbocsátást, amivel a felesége átvitte a szerelmet a túlsó partra". Véleménye szerint az ember istenkapcsolata és házasságának hőfoka összefügg. A házasságot olyan szerelmi háromszögnek nevezte, amelyben a harmadik az Úristen.

Daniella röviden és lényegre törően arról szólt, miként élte meg, hogy a férje három gyermekkel egyedül hagyta, s hogyan sikerült megbocsátania, visszafogadnia őt, sőt elfogadnia azt a gyermeket, aki a házasságon kívüli kapcsolatból született.

- Mivel annak idején András komolyan gondolta, hogy a házasság szentség, reménykedtem benne, hogy mély gyökereink vannak, s nem bontja föl a házasságot, hanem megpróbálja megjavítani - érvelt az asszony. Nem titkolta a nehézségeket, sőt a kapott tanácsokat is megosztotta: Ne az első harag döntsön. Nem szabad hagyni elfajulni a kapcsolatot, mert fontos, hogy maradjon egy szalmaszál, hogy a másik tudjon visszajönni.

A Csókay házaspár másik nagy próbatétele 2014-ben a tízéves kisfiuk tragikus halála volt. Ma már azt mondják, a szenvedések az ember javára válnak, s hitük szerint bármilyen veszteség éri az embert, a Jóistentől és a társtól megkapja a segítséget. A szörnyű tragédiára az apa összeomlással, majd mélyebb hittel reagált, misztikus élményeket élt meg, az anya pedig azzal az erővel, ahogy a fáklya világít: reményt adva négy gyermekének, hogy a szörnyűségeket is túl lehet élni.

- Lélekben velünk van Marci. Nevét nem tabusítva élünk, tudunk róla már nevetve is mesélni - mondja, és - azóta először - sírás nélkül olvasta fel Szent Ágoston Ne sírj azért, mert szeretsz engem című vigasztaló versét: A halál nem jelent semmit./Csupán átmentem a másik oldalra.

Két ember életútja. Szerelem és megcsalás, siker és bukás, boldogság és tragédia, érzelem és akarat, erő és hit - sok mindenről szó volt az estén. A hallgatók bizonyára sokféleképpen fogadták és dolgozták fel az elhangzottakat. A Csókay házaspár eddigi útja tán töprengésre, sőt vitára, saját életükkel való szembenézésre is késztette a résztvevőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!