Kultúra

2016.07.12. 16:15

A zene világnapjára készül

Dunaújváros - A tervek szerint október 1-jén, a zene világnapján avatják fel majd fel a város új köztéri szobrát. Sándor Frigyes mellszobra mellé új köztéri találkozóhelyet is terveznek.

Szabó Szabolcs

- Egy, az önkormányzat által kiírt pályázaton egymillió forintot nyertünk a szobor kivitelezésére, ám ez még nem fedi a felállításhoz és a szükséges térrendezéshez összeget. Az utóbbi hetekben a DVG Zrt. és az önkormányzat munkatársaival azon munkálkodtunk, hogy előteremtsük a szükséges anyagiakat - mondta el lapunknak a szobor alkotója, Rohonczi ROHO István, aki az újabb fejleményekről is beszámolt:

- A szobor gipszmintája már elkészült, a képzőművészeti lektorátus vélhetően a következő hetekben minősíti majd az alkotást. A választókerület képviselőjével, Izsák Mátéval, valamint a Sándor Frigyes Zeneiskola vezetésével abban állapodtunk meg, hogy a mellszobor felállításához egy térrendezés is kapcsolódik majd. Azt szeretnénk, hogy egy új, szabadtéri kulturális találkozóhely épüljön ki a városi zeneiskola szomszédságában, ahol helyet kaphatnak majd koncertek és kulturális rendezvények is. A fejlemények biztatók. A tárgyalásoknak közsönhetően a jövő héten remélhetően már a pontos részletekkel is előállhatunk majd. Célunk, hogy idén ősszel, október 1-jén, a zene világnapján felavatjuk Sándor Frigyes mellszobrát - fogalmazott a DH-nak Rohonczi ROHO István.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!