Az elfogadás ünnepe - A Jószolgálati Otthon gálaműsora

Már a sokadik gálaműsoron volt szerencsém részt venni, de igazán jól leírni nem tudom, talán lehetetlen is, hogy milyen érzések kavarognak az emberben, hogy milyen kimondhatatlanul frenetikus hangulat uralja ezeket az ünnepi eseményeket. A rengeteg befektetett munka itt, ebben a közel két órában gyümölcsbe fordul, együtt örül az is, aki adja, az is, aki kapja. Igazi win-win helyzet, itt mindenki győztes lehet.

Hogy rögtön a végén kezdjem, meglepetést tartogattak a végére, Kecskés Rózsa igazgató két segítőjük munkáját ismerte el, fejezte ki hálájukat, egy éremmel, amelyet Kóty Zsuzsanna tervezett és Vas János öntött bronzba. A két érmet Smuk Imre és Sztanó Csaba vehette át áldozatos munkájáért.

A gálaműsorban együtt énekeltek, muzsikáltak, tornáztak, táncoltak, színészkedtek, örültek, nevettek önfeledten. A végén pedig egyenlő emberként együtt énekelte el segítő, gondozó és gondozott a gála mottójául is szolgáló Demjén Ferenc szerzeményt, az Engem így fogadj el igazán című dalt.

A lényeget azonban a nyitó vers, Urgyán Tibor György szerzeménye mutatja a legjobban: "Soha ne nézz szánakozva engem, én is az ÉLET szépségét zengem, lenn a mélyben összeér a lelkünk, Isten hívására egyszerre keltünk. Igaz, a logika nem a kenyerem, de ha megnézed jól a tenyerem, a szívvonalam nagyon hosszú, s nem tudom mit jelent a bosszú. Közös az életünk, közös a halálunk, tudom, egyszer majd közös nevezőt találunk, csak soha ne nézz szánakozva engem, hisz én is az ÉLET szépségét zengem..."