Az évek megeszik a jó humort

Alig észrevehetően, de évek óta érezhető volt a tendencia a színtiszta magyar abszurd humort egyedüliként képviselő társulat újabb és újabb műsorainál, valahogy kezdett kifogyni a lendület. A vasárnap este a Bartókban előadott A postás, aki megeszi a leveleket címet viselő estjük már olyan színvonalat , vagy inkább színvonaltalanságot képviselt, amit tíz évvel ezelőtti önmaguk biztosan nem vállalna fel. Ha ma is érvényes lehetne egykori szlogenjük, hogy A L art pour l art Társulat nem egyszerűen humort író és előadó művészek alkotócsoportja, a L art pour l art: világnézet. , az bizony erősen közelítene a borsodi bányászkocsmák esti szereplőinek világnézetéhez.

Családi kör összeszokott páros... Laár András és Pethő Zsolt kettőse egy korábbi előadáson (Fotó: A. G.)

Pedig tizenötödik önálló színházi estjükben igazából minden megvan, ami megszokott a Dolák-Saly Róbert, Laár András, Pethő Zsolt, Szászi Móni négyestől. Megjelennek a szokott figurák, Naftalin Ernő, Besenyő István, Kancácska, Anti bácsi, vagy Boborján, megvannak a zenés betétek, a diafilm vetítés is, csak a humor minősége csúszott az agyból az altesti fertályra. Olyannyira, hogy a tizennyolcas karika bőven indokolt lehetne műsorukra. A fájdalmasan kevés szellemes poén felett eluralkodott a közönséges, obszcén, gusztustalan, öncélú poénkodás. Immáron gátlástalanul, alig titkoltan, önmaguk szórakoztatására használják a színpadon eltöltött időt, annyi tiszteletet sem adva meg fizető közönségüknek - akiket nem átallnak akár középiskolás szintű humoruk céltáblájává tenni -, hogy szövegtudással érkezzenek legalább a hamarjában sablonok mellett összefércelt műsorra.

Csak bizakodni tudunk abban, hogy a legendás, műfajteremtő társulat időben rájön tévedésére, és visszatér a minőséghez.