A Mezőföld Természetfotó Egyesület idei tárlata a Dunaújvárosi Főiskolán

Ezúttal szinte a teljes tagság kiállított, mintegy másfélszáz felvételből több mint hatvan arra érdemes képet választottak ki. Az összkép pazar, mint mindig.

Jó érzékkel választotta a megnyitóra Horváth Blanka Tóth Árpád Erdőben című költeményét, hisz a rohanásban megfáradt lelket valóban valami ilyesféle érzés járja át a képek előtt elidőzve, a Quintia együttes magyar népzene, világzene ötvözetét hallgatva: Oly jó így egyszer mélyen örülni, Fáradt, szegény látásomat Zöld pázsitkendőbe törűlni .

A Mezőföld Természetfotó Egyesület kiállító tagjai (Badics Gergő, Bartos Imre, Bíró Ágnes, Doba Antal, Dr. Almási István, Dr. Somorácz Áron, Dr. Somorácz György, Fabó Ferenc, Farkas Sándor, Frigyer Szilvia, Hollósi Zoltán, Klép Sándor, Kovács Lajos, Krizák István, Ódri Attila, Oroszi Zoltán, Oszkó Ferenc, Rónai Gábor, Sóti László, Szilágyi András) ezúttal sem engedtek a felületesség csábításának. Minden fotográfia tökéletesen komponált, varázslatos hangulatot áraszt a kitűnő minőségű fotópapírról. S ha ez nem lenne elég, minden felvételhez tartozik egy szellemes cím is az ábrázolt növény, vagy állat pontos megnevezése mellett.

A természet szépségének ábrázolása mellett ismeretterjesztő küldetést is magukra vállalnak. Mint azt Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester megnyitó beszédében kiemelte, az évi 10-15 kiállítás mellett iskolákba, óvodákba is eljuttatják a vadvilág csodáit.

Az egyesület elhivatott fotósai most is megkímélnek minket a hideg, párás hajnalok didergésétől, a várakozás hosszú óráitól, a koncentrált figyelem fáradságától, konyhakészen szállítják az érintetlen természet legszebb, legkülönlegesebb pillanatait. Nekünk csak annyi dolgunk marad, hogy elidőzzünk a paravánok előtt, farkasszemet nézzünk a farktollait legyezőszerűen széttáró karvallyal, a malacaik körében dulakodó vaddisznókkal, megcsodáljuk a gímszarvasok agancsainak fegyverarzenálját, felkacagjunk a hótól hófehér orrú vörös róka láttán, vagy a karvaly és a vörös mókus hipnotikus szempárbaján. Csak annyi, hogy megcsodáljuk a pipacs és a szarkaláb harmonikus kettősét, elgondolkodjunk a szárcsa és a kontyos réce vízen járásán, elmosolyodjunk látván, ahogy a hangyák kerekasztal lovagjainak módján szomjukat oltják egy harmatcseppből, elámuljunk a Déli-Kárpátok hegyeinek monumentalitásán, az izlandi táj különleges hangulatán.

Át sem kell lépnünk a város határát hogy lássuk az őszi Duna színvarázsát, érezzük a kőszáli kecskék nyugalmát. A szemünk láttára burkolózik füstszerű ködfelhőbe a szivarfa, szuggerálja egymást a hóban a vörösbegy és a vaddisznó.

Köszönet érte a megszállott természetbarát optikahívőknek, akik korán kelnek, gázolnak a csajhosban, hasalnak órákon át mozdulatlanul, hogy aztán matt papíron elénk tegyék a csodát...