Bach futamok értő tolmácstól

Aki csak egyetlen egyszer is járt már Rákász Gergely koncertorgonista valamely koncertjén, tudja, hogy kivételes, és komplex élményben lesz része, és a következő évben is visszatér. Ennek köszönhető, hogy a sármos muzsikus lassan kinövi az evangélikus templom cseppet sem szűk terét. Idén már csak szorosan egymáshoz illesztett pótszéksorokkal lehetett megoldani, hogy mindenki bejusson, még a hárommanuálos hordozható orgona mellé is jutott bőven a székekből.

A látványkoncertek kiötlőjétől persze az sem meglepő, hogy hatalmas kivetítőt is hoz magával, amelyen megosztott képernyőn látszik ő maga, hogy figyelemmel kísérhessük ujjainak könnyed fürgeségét, látszik a közönség egy része, és itt mutatja meg egy kameraképen, milyen elképesztő precizitzással, és gyorsasággal használja lábait is egy-egy bonyolultabb darab eljátszásakor, a közönség felé néző kottamonitorán pedig figyelemmel kísérhető a partitúra bonyolultsága. Védjegyei közé tartozik még az egykoron Leonard Bernstein kezdeményezett beavató előadás , melynek lényege, hogy behízelgően búgó baritonján elárasztja közönségét információkkal a hallható darabról, no meg a szerzőről. Persze ezt nem egyfajta énekórai száraz hangvételűnek kell elképzelni, hús-vér emberekről mesél, és művek születésének rejtélyeiről.

Idén ismét Johann Sebastian Bach került a szellemi táplálékok étlapjára, és ismét újabb és újabb arcát mutatta meg a hét hónapja apai szerepkört is betöltő orgonista. Nem csoda hát, ha olyan is szóba került, hogy a szerző nem épp ideális körülmények között alkotott, méter magasan vizesedő lakásban húsz gyereket nevelve írta zsenialitást súroló alkotásait. Vagy hogy Bach az orgonán egy rocksztár volt, aki büszke volt a munkájára.

Szépszámmal hallhatott a közönség a matematikus aggyal gondolkodó szerzőtől korálokat, preludiumokat és fúgákat, de elhangzott egy Gounod átirat is a c-dúr prelúdiumra, melyet a szerző évtizedekig relytegetett, nem merte megmutatni senkinek, és amit ma Ave Mariaként ismerünk. Megismertette Bachot, a magánembert, Bachot az egyházi embert, és Bachot a kivételes tehetségű zeneszerzőt, mindezt értő, érzékeny tolmácsaként.