Dunaújvárosból elszármazott fellépővel indult a Petőfi Liget sorozata

Első fellépései is, barátai szórakoztatására parkokban zajlottak, gitározott, énekelt. Mint ahogy most is, ám mostanra bővült a kör, a hat esztendős zenekar a szabadtéri színpadon már másfélszáz érdeklődő előtt csapott a húrok közé. Az időjárás, és a szúnyogok is megkegyelmeztek ezúttal közönségnek, fellépőnek egyaránt, köszönhetően talán annak, hogy a kezdés előtti percekben még elhúzott párszor a szúnyogirtó repülő a fejünk felett.

A zenekar számára is fontos lehetett ez a koncert, hiszen egyrészt bő negyedszáz dallal készültek erre az alkalomra – ami jó másfél órás, szünet nélküli játékidőt jelent -, másrészt nem bízták a véletlenre a sikert, a legnagyobb slágerekből fűzték az este fonalát. Alighogy a deszkákra léptek, máris leszögezték, a maguk részéről nem a klasszikus koncertfelállásban gondolkodnak, lehet táncolni, énekelni, mindenkinek a jelenlévők közül. Hogy mindennek hangsúlyt is adjanak, belevágtak hamarjában a legendás Creedence Clearwater Revival egyik óriási slágerébe, a Travellin’ Band-be. A klasszikus rock and roll alapokon nyugvó, vagy inkább pörgő nótát láthatóan ők maguk is rettentően élvezték, a két hegedűs, vokalista (Nagy Veronika – Nagy Bernadett) szinte táncra perdült, a szaxofonos (Regőczy Péter) pedig szólójával leugrott a közönség közé is. Nem ez volt az utolsó extrém megnyilvánulása az est folyamán, hol az egyik oldalon mászott a hangfal tetejére egy szóló erejéig, hol a másikon. A basszusgitár (Sándor József), szólógitár (Deák Gábor), ritmusgitár (Budavári György), dob (Kiss Ármin) alapfelállású zenekar egyre csak sorjázta a Creedence slágereket, egymást követte a Green River, a Bad Moon Rising, a Down On The Corner, a Proud Mary és a hasonló sikerdalok, melyekkel telt meg a hatvanas - hetvenes évek levegője. A közönség pedig hálásan, de bátortalanul hallgatta, alig néhányan merítettek bátorságot a nyitó mondatokból, és mertek táncra perdülni. Nem úgy a gyerekek – mert szépszámmal jöttek a szülőkkel ők is –, őket nem zavarta az összegyűlt tömeg, vígan pörögtek - forogtak a lüktető zenére. A frontember nyakában időnként megjelent egy-egy gitár is, váltotta a csörgőt a mikrofonnal. A westernfigura Katona György tizenöt esztendeje hagyta el a várost, így nem csoda, ha fontosnak tartotta megemlíteni, hogy kedves neki ez a hely.

A hangulat mindvégig remekül alakult, a zenekar időnként beveti a show – elemeket, parádés gitár – és szaxofonszólók színesítették a remekül hangszerelt feldolgozásokat. A Creedence-ek közé be-be csúszik egy John Fogerty, vagy egy Neil Young siker is. A közönség sem mindig passzív, aki ismeri, énekli a refrént, akár az ének mikrofonba is, mint ahogy ha nincs épp dolga, a szaxofonos is hangszere mikrofonjába énekel. Az est meglepetése, amikor a Hey, Tonight magasságában besettenkedik Katona György, a frontember édesapja, a legendás Castrum, majd Delta Rock Band zenekar szólógitárosa, énekese is egy gitárral a nyakában. Dübörgő nosztalgiavonat indul útjára ezzel mind a színpadon, mind a nézőtéren. Felemlegetik a Bartókos Ötórai teát, a régi zenekari tagokat, hogy aztán megállíthatatlanul zakatoljon a rock and roll jobbnál jobb slágerekkel, remek hangulattal, tapsoló, énekelő közönséggel az estet ráadásként záró Rout 66-ig. Remek kezdéssel indult a Liget, soha rosszabb folytatást!