Kultúra

2015.06.23. 15:59

Barátságból daloltak - Dunamenti községek dalos találkozója Kisapostagon

Kisapostag - Harmadik alkalommal rendezték a Dunamenti községek dalos találkozóját szombaton. Százötven nótás ajkú nyugdíjas hozta el kedvenc nótáját a Duna-parti Bárka vendéglő és Jacht Club udvarára.

Horváth László

Barátságból jöttek énekelni, mert dalolás nélkül élni nem lehet és nem is érdemes hangzott el a rendezvény záróbeszédében.

A Kisapostagi Nőegylet szervezésében nyolc dalkör: Nagyvenyimi Nyugdíjas Klub, Dunavecsei Kék Duna Népdalkör, Baracsi Barátság Nyugdíjas Egyesület Dalköre, Kissolti Nyugdíjas Egyesület Dalköre, Szabadegyházai Vadon Nőtt Gyöngyvirág Dalkör, Cecei Búzavirág Dalkör valamint a Géderlaki Hagyományőrző Egyesület férfi kórusa és tánckara, adott randevút egymásnak a szombati kisapostagi találkozón.

Az összejövetelen 10-15 perces fellépési lehetőséget kaptak a résztvevők, amelyben tájegységük és környékük népdalaival ismertették meg a hallgatóságot. A rendezvényt nem a versengés céljából hozták létre, a régi és új nótás kedvű résztvevők találkozóján az ismerkedésen és a barátkozáson volt a hangsúly, mellette pedig nívós produkciókat láthattunk. A színpadra lépők között a már jól ismert, nagy múlttal rendelkező egyesületeken kívül olyan új bemutatkozókat is üdvözölhettünk, mint a szabadegyházi Vadon Nőtt Gyöngyvirág Dalkör.

A különlegességek közé tartozott még a baracsi néptáncospár fellépése, a cecei Asbóth József és három éves fiának közös nótázása, a géderlaki táncosok fergeteges kalocsai motívumokból összeállított bemutatója és a Géderlaki férfi kórus produkciója. Hasonló találkozókon ritkán hallani csak férfiakból álló dalos formációt. A markáns orgánummal előadott, templomi éneklésből kialakult hangzásvilág méltán okozott nagy tetszést a hallgatóság soraiban. Templomi és katona dalok mellett olyan ritka darabot is hallhattunk, mint a trianoni békeszerződés igazságtalanságára emlékeztető kesergő.

A Kisapostagi Nőegylet harmadszor is kiváló házigazdaként rendezte a Dunamenti Dalostalálkozót. Középen Szatmári Attiláné Piroska a rendezvény fő szervezője és a nőegylet vezetője. A rendezvény végén szabdjára engedett léggömbök a folytatás jelképei is lehetnek<br> Fotó: a szerző

A rendezvény befejezésében Szolnokiné Varga Zsuzsanna a kisapostagi iskola igazgatója zsűrizte a fellépők teljesítményét. Bár nem versenynek hirdették a rendezvényt, azért néhány dicsérő szó mindig nagy inspiráció. A nap végén a fellépők által a Duna partján szélnek eresztett barátságlufik biztos zálogai a folytatásnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!