Kultúra

2017.02.06. 17:20

Bibliáról írtak, rajzoltak

Dunaújváros - Vasárnap zárt a Jézus élete kiállítás a Bartókban. A tárlathoz kapcsolódva rajzpályázatot és irodalmi pályázatot is hirdettek. Az eredményeket díjkiosztó ünnepélyen tették nyilvánossá az elmúlt héten.

Balla Tibor

A Rohonczi ROHO István celebrálta műsorban elsőként a Széchenyi István gimnázium kórusa lépett fel három, az alkalomhoz illő latin dallal, Pocsai Mária vezényletével, majd Gombita Klaudia szavalta el Dsida Jenő: Fázol című versét.

Az irodalmi pályázat nyertes pályamunkáját, a 14 éves Mosonyi Boglárka A lábmosás című írását Sipos Imre, a Bartók művészeti igazgatója olvasta fel rendkívül érzékletesen. Nem szűkölködött az érzékletességben Rostási Ádám előadása sem, aki Petőfi Sándor Egy estém otthon című versét mondta el. Őt követően, a műsorban utolsóként három széchenyis diáklány, Badics Luca, Badics Renáta és Gombita Klaudia állt a Bartók színpadára, hogy egy francia dalt énekeljenek el közösen.

A kiállítás megálmodója és motorja, Matula Péter (jobbra) személyesen is részt vett a díjkiosztón

A díjkiosztást megelőzően az ötletgazda Matula Péter lépett a színpadra. Elmondta, hogy nagyon nagy élmény volt számára a pályaműveket szemlélni. Mint mondta, a dunaújvárosi diákok országos csúcsot döntöttek, hiszen ötszázhoz közelített a beadott rajzok száma, amelyekből kétszázat ki is állítottak a Széchenyi gimnázium Szivacs Galériájában.

Elmondta, minden pályázó ajándékot kap, akár a rajzpályázaton, akár a Reformáció 500 irodalmi és történelmi pályázaton vett részt, de a felkészítő tanárok sem mennek el üres kézzel. A díjkiosztásban segítségére volt Gyürüs István és Gyürüs Istvánné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!