Kultúra

2016.05.04. 17:50

Bódi László Cipő emlékkiállítás - Nosztalgikus délután volt a kastélyban

Perkáta - Nosztalgikus délutánnak adott otthont kedden Perkáta. Cipőre emlékeztünk a Győry-kastély dísztermében barátok és tisztelők részvételével.

Horváth Dóra

A Republic frontembere, Bódi László Cipő emlékkiállítását nyitották meg Perkátán. A rendezvény stílusosan és hangulatosan kezdődött 18 órakor: a Mohikán zenekar - Földes Máté és Nagy Tibor - előadásán hangolódhattunk a neves zenész tárlatára. Őket Somogyi Balázs, Perkáta polgármestere követte, aki örömét fejezte ki, hogy a kiállítást Cipő születésnapján, Perkátán mutathatták be a közönségnek.

Zajácz D. Zoltán, Földes Máté és Nagy Tibor a kiállítás-megnyitón (Fotó: Horváth Dóra)

A Mohikán zenekar újabb éneke után Bogó Ágnes, Cipő egyik közeli barátja köszöntötte a megjelenteket. Megható, emlékekkel teletűzdelt megnyitójában felidézte Cipőt, beszélt a barátságukról és a Republic dalainak születéséről. Ő is hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy Perkáta, szülőfaluja fogadta az emlékkiállítást. Bogó Ágnes elmondása szerint, ha egy szóval kellene jellemezni Bódi Lászlót, akkor is könnyű dolga lenne, hiszen az az egyetlen szó az EMBER lenne, csupa nagybetűvel.

A tárlatnyitó utolsó zeneszámaként különlegességet, igazi zenei csemegét láthatott-hallhatott a közönség: a Mohikán zenekarral közösen lépett fel Zajácz D. Zoltán, társlapunk, a Fejér Megyei Hírlap digitális főszerkesztője, szerkesztőségi menedzsere, aki egykor a Cipőfűző zenekarban együtt játszott Bódi László Cipővel. Saját elmondása szerint tőle tanulta meg, hogyan kell hallgatni.

Az emlékkiállítást Perkátán május 14-ig lehet megtekinteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!