Kultúra

2017.02.21. 17:14

Búcsúzik Birkás István életmű-kiállítása

Dunaújváros - E héten még látogatható Birkás István életmű-kiállítása, a Lélekfestészet a Kortársban.

Szabó Szabolcs

Február 25-ig még várja az eddig el- és/vagy lemaradó, valamint az újrázó látogatókat a 70 éves Birkás István Munkácsy-díjas képzőművész életművét bemutató nagyszabású kiállítás, a Lélekfestészet. A tárlat kurátora, Kertész László művészettörténész szerint a sajátosan egyéni életmű logikája a műveket két meghatározó csoportra bontva érthető meg a legjobban.

Az egyik műcsoportot a Birkás habitusából és képességeiből eredően expresszív, az érzelmekre és a rögtönzésre épülő kifejezésmódot képviselő munkák fémjelzik.A másik műcsoport kiindulópontja a szülőfalujához, Kunmadarashoz kötődő kisgyermekkori emlékek által motivált identitásfestészet, amelynek valódi mozgatója az idő tematizálása, az elmúlás problematikája.Birkás István életmű-kiállításának finisszázsa február 24-én, pénteken 17 órakor lesz a Kortárs Művészeti Intézetben.

Bevésődés. Képünkön Rohonczi ROHO István pályatárs, pedagógus mutatja be Birkás István életmű-tárlatát a Széchenyi István Gimnázium diákjainak a Kortárs kiállítótermében Fotó: Ady Géza

A záróeseményen az általános és középiskolásoknak meghirdetett, a kiállításról és a művészről szóló vetélkedő eredményhirdetésére és díjátadójára is várják az érdeklődőket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!