Kultúra

2017.06.07. 18:15

Büszkék lehetnek a Vasasra

A pünkösdi hét végén újabb rangos sikert söpört be a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, gyerekcsoportjuk a XXI. Méta Fesztiválon második helyezést ért el.

Az idén 65 éves Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes ugyan tavaly még két csoporttal utazott a jubileumi Méta Fesztiválra, idén már csak a gyerekcsoportot vitték, ugyanis meg kellett osztani erőiket, hiszen a hét végén lesz a II. Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozó a Munkásművelődési Központ udvarán, így az itthon maradók arra készülhettek.

 


A Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes gyerekcsoportja a XXI. Méta Fesztiválon Balatonbogláron. A második helyért meglepetés ajándék várja majd őket
Fotó: Amatőr felvétel

A XXI. Méta Fesztiválon az A korcsoportban mérettették meg magukat Turóczi Rita és Suplicz Mihály koreográfiájával, a "Kicsi vagyok én" című dél-alföldi tánccal. Egy keretjátékra épül maga a tánc, amiben a gyerekek játszanak, de egyikük kevésbé tud beilleszkedni. Alakítanak egy zenekart, közös zenélés van, furulyával, oboával és különböző népi hangszerekkel. A közös tánc végén mindannyian rájönnek, hogy mindenki kicsi, de majd megnő. Ezt a produkciót a hazai közönség már láthatta a Violin művészeti iskola gálaműsorában is május végén. Végül csak egy hajszálon múlott a totális siker, hiszen a győztes csapat 133 ponttal diadalmaskodott, a mieink 131-et söpörtek be.

Suplicz Mihály, a táncegyüttes egyik vezetője elmondta, a zsűri nagyon elismerően szólt mind a koreográfiáról, mind a gyerekek teljesítményéről, de még a lányok sokszínű ruháiról is, lényegében minden szegmensben kizárólag csak dicséretet kaptak, mégis az ezüstérmet osztották ki számukra a több, mint hat órán át zajló fesztiválon.

Ebben az esztendőben kipróbálták magukat a futóméta bajnokságban, ebben a tradicionális magyar labdaütő sportágban. Itt minden tánccsoport indul. A Vasas gyerekei saját korosztályukat megnyerve már a nagyokkal mérkőztek meg. Végül a legszimpatikusabb, legsportszerűbb csapatnak járó oklevelet kapták.

A 32 gyerek remekül érezte magát ebben a három napban, s jutott idő a Balatonban csobbanni is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!