2015.03.30. 17:09
Cenzúrázott Erzsébet
Dunaújváros - A Szkéné Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE közös előadását, Paul Foster: I. Erzsébet című színművét látta vendégül a Bartók Kamaraszínház, az Örkény bérlet keretein belül az elmúlt héten.
Nagy várakozás előzte meg az előadást a kísérletező színházak iránt is érdeklődő nézők körében, hiszen az elmúlt esztendőben négy rangos szakmai díjat is begyűjthetett a Szikszai Rémusz rendezte darab. A hazai közönség számára sem ismeretlen alkotó jegyzi az előadás szövegváltozatát is, melyet Várady Szabolcs fordítása alapján készített el. Az áttételesebb teátrista megoldásokra nyitott közönség nem csalódott, az előadás hozta a várakozást, sőt afelett teljesített.
Az igazi Erzsébet - Középpontban a címszerepet varázslatosan játszó Fodor Tamás
Fotó: fugeprodukcio.com
Bár a rendező nyilvánvalóan Shakespeare korába pozicionálja a játékot (pl. férfiak játsszák a női szerepeket), ám az emberi jellemek és jellemtelenségek, a felvázolt jelenségek kortalanná teszik mind a darabot, mind az előadást. Színház és politika áll a történetmesélés origóján, vagy inkább a hatalom és bármely játékszerének viszonya, egy átpolitizált színház, netán egy színjátszásra épülő politika. Stilizált minden, mégis borzongva ülünk a nézőtéren a kisstílű kicsinyesség, korlátoltság, a mérhetetlen és gátlást nem ismerő gyarlósági faktor láttán.
Persze kacagunk is a néha vaskosra, vagy öncélúra sikeredett tréfák láttán, hallatán, pironkodunk a kínos természetességgel ránkömlő káromkodászuhatag előtt. Merthogy kiváló rendező kezében még többre képesek az amúgy is nagyszerű színészek, akik a korszak szabályainak megfelelően több szerepet is eljátszanak az előadásban. A címszerepet varázslatosan játszó Fodor Tamás és a Medici Katalin bőrébe bújó másik díjazott, Kaszás Gergő mellett mindenképpen vastagon szedett dícséret illeti a Stuart Máriát manírmentesen alakító Bercsényi Pétert is. A fenti nevek persze csak kiemelések, az előadásban mindenki átlag felett teljesít. Fontos megemlíteni a koreográfusként ismert, ám most táncos-színészként közreműködő Bodor Johannát is, valamint Varga-Járó Ilona funkcionális díszletét, vagy Kiss Julcsi remek jelmezeit.
Ülünk dermedten a nézőtéren, hallgatva a himnuszként énekelt Hull a pelyhes... sorait, ahogy az utolsó pár hang már Erkel Ferenc szerzeményébe csúszik át, és a tapsrend alatt örülünk, hogy csak a színpadon masíroznak a táborok felé a renitensek. Hazafelé bizakodunk, hogy így is marad mindig.