Kultúra

2016.12.06. 19:55

Csillagösvényen - Csillaglesen dr. Horváth Zsolttal, amatőr asztrofotóssal

Baracs - Csillaglesen dr. Horváth Zsolttal, amatőr asztrofotóssal... Kutakodás az ismeretlen után, szép eredménnyel.

Horváth László

Karácsony tájékán sokan tekintenek a csillagok felé, mit is rejt a misztikus távolság? Vannak azonban olyan csillagászatkedvelők, akik látják, és mások számára is láthatóvá teszik az univerzum egyes részeit. Dr. Horváth Zsolt - civilben a baracsi önkormányzat jegyzője - több hobbinak is hódol. A solymászat mellett amatőr asztrofotósként kémleli a világűrt. Ahogy megtudtuk, nem is akármilyen szinten! A közelmúltban egy internetes szakmai portál a nap képének választotta egyik alkotását. Ennek apropóján kerestük meg rövid interjúra.

- Kiskorom óta érdekelnek a különleges dolgok - kezdett a történethez Horváth Zsolt. Tavaly február óta rendelkezem a megfelelő távcsővel és erre a célra készült fényképezőgéppel. A tárgyi eszközök megléte után rengeteg olvasás következett, amelyhez sok támogatást kaptam dr. Zseli Józseftől és más kollégáktól, akik szintén nagy kedvelői az asztrofotózásnak. Nem elhanyagolható a szakmai internetes közösség segítsége sem, mert onnan is rengeteg információhoz jutottam. Az emberi szem nem tudja érzékelni a fenti dogokat. A fényképezőgép viszont képes rá, így ez motivált, hogy megmutassam, milyen színeket, alakzatokat láthatnánk valójában. A Magyar Csillagász Szövetségnek vagyok a tagja, amelynek több csoportja van, köztük a dunaújvárosiban is tagként szerepelek - folytatta riportalanyunk. Talán a legnagyobb összejövetel a Tata melletti tarjáni találkozó, ahol évente több száz amatőr csillagász ad randevút egymásnak.

Dr. Horváth Zsolt az asztrofotós eszközeinek egy részével, valamint laptopjának képernyőjén a győztes felvétellel
Fotó: Horváth László

Fontos az átláthatóság, így a ködös időkben kevésbé sikeres a fotózás. Nyáron nagyon jó képeket lehet lőni, de ekkor a berendezések hűtésére kell figyelni. Nekem már gyárilag hűthető asztrokamerám van, ezért a nyár sem akadály. Gyakorlatilag mindig lehet fotózni, különösképpen hidegfront után. A másik nagy ellenség a hold és a környezeti fények. Daruszentmiklóst és Nagykarácsonyt tudnám kiemelni a környék jó helyei közül. Internetes közösségi oldalak, a magyar csillagászok oldalai mind kitűnő kiindulási pontok a kezdők számára - válaszolta kérdésünkre Horváth Zsolt amatőr asztrofotós.

A kezdők számára célként lebeghet, hogy kitartással, sok tanulással, információgyűjtéssel egyszer olyan szintre is eljuthatunk, ahova riportalanyunk is elért. Nemzetközileg jegyzett szakmai felületen 2016. augusztus 16-án a nap képének választották fotóját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!