Kultúra

2016.03.07. 17:39

Díjátadó ünnep kiállításnyitóval

Dunaújváros - A közismereti programok zárásaként kiállítás nyílt a Lorántffy Galériában a diákok alkotásaiból és Páhi-Fekete Noémi munkáiból.

Körmendi Erzsébet

Rohonczi Istvánné és Pocsainé Varga Veronika a megnyitón

Pocsainé Varga Veronika igazgató köszöntötte a közismereti hét eredményhirdetésén és a tárlatmegnyitón résztvevőket. Rohonczi Istvánné a Galéria újabb mérföldkövének nevezte Páhi-Fekete Noémi tárlatát, hiszen az alkotót a diákok elsősorban tanárukként ismerik. Most pedig itt állunk a középiskolás munkáinak egy részét bemutató kiállításán. Ezek az alkotások stúdiumok, azaz tanulmányok. Kevesen tudják, hogy fotó szakon is szükség van kézügyességre, rajztudásra, festészeti és kompozíciós ismeretekre. Pedig ezek a feladatok szépen beépülnek a későbbi önálló munkafázisokba, gondolkodásmódba, ismeretekbe, ami nélkül nincs képző- és iparművészet - mondta Rohoncziné. Majd Opre Andrea éneke után az igazgató átadta Rada Krisztina humán munkaközösségvezetővel közösen a díjakat. Shakespeare-jelentek bemutatásáért, szonettírásért, az iskolatörténeti vetélkedőért, interaktív reneszánsz keresztrejtvény megfejtéséért, a Lóri-logi matematika-vetélkedőért, kosárra dobásért, kidobóért külön-külön csoportok, osztályközösségek kaptak elismerést. A legjobb kosárra dobó díját Főcze Bernadett nyerte le.

A legaktívabb osztály a 11/1-2 volt a közismereti héten, képviselője középen a tortával Tulman Rebeka

A reneszánsz festmény versenyt Stercki Edward nyerte, második Patakfalvi Vigh Kincső, harmadik Quispe-Cruz Viviana lett. A Valentin-napi aktivitásért pedig Bajnóczi Adriána vehetett át elismerést.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!