Kultúra

2017.03.19. 15:05

Egy elhatározás diadala - Ki? Mit? Tud? Dunaújvárosban

Dunaújváros - "Egyemberes" történetnek indult Soós Istvánné kezdeményezése, amelyből egy különleges, jótékony kulturális találkozó szerveződött. A segítő szándék ereje.

Szabó Szabolcs

Több főhőse is volt a múlt héten a Munkásművelődési Központban rendezett "Ki Mit Tud?" típusú kulturális seregszemlének, amely egy célért szerveződött: hogy segítse Móna Jázmin Letícia gyógyulását. E nemes vállalását teljesítette is, sőt ennél még jóval többet.

A műsorvezetői feladatokat, az MMK igazgatója, Kováts Rózsa látta el, aki külön köszöntötte Letíciát és édesanyját
Fotó: A. G.

Egy picit távolabbról indítunk. Még a tél közepén tért be lapunkhoz régi ismerősünk, Soós Istvánné Erzsike néni, azzal ötletével, hogy jótékonysági Ki mit tud?-gálát szeretne szervezni a beteg kislány, Letícia megsegítésére. Mint később kiderült, Erzsike már akkor szorgosan járta kalapozó körútjait. Hol támogatókra lelt, hol a leendő fellépőket buzdította, máskor a programot szervezte. Segítőkre is lelt, főként az MMK-ban, ahol első szóra befogadták rendezvényét.

A nehéz anyagi körülmények között élő asszony egy célt is megfogalmazott: a jótékony kulturális seregszemléje akkor lesz sikeres, ha legalább 100 ezer forinttal segítheti majd Letíciát és családját.

Erzsike házról házra járva, tégláról téglára építkezve haladt előre, ennek köszönhetően közel húsz produkció várta, hogy pénteken délután bemutatkozhasson a Munkásművelődési Központ színháztermének népes közönsége előtt. A fellépők között voltak a Jószolgálati Otthon gondozottjai, a Papírgyári úti hajléktalanszálló lakói, a város nyugdíjas-egyesületének képviselői, a zeneiskola növendékei és még számos helyi és térségi iskola diákjai is.

A Ki mit tud?-hoz természetesen értő zsűri is dukált, amely gondosan értékelte a műsorszámokat. Közhelyesnek tűnhet, de esetünkben nyomatékosan igaz: ezen az estébe forduló péntek délutánon mindenki győztesnek érezhette magát, hiszen a vastaps és a dicsérő szó minden fellépőnek kijárt. Ahogy az ítészbizottság elnöke, Pribil Sándor, a Magyar Mentőszolgálat Alapítvány elnöke fogalmazott: ebből a példaértékű kezdeményezésből hitet meríthetünk a hétköznapokhoz.

A legjobbnak kijáró tortát a Pentelei Kéknefelejcs kórus vehette át, az igazi sikert pedig a novellájával a gálán is bizonyító Erzsike könyvelhette el, hiszen az által kitűzött célt is teljesítették, Letícia és családja örömére.

Soós Istvánné Erzsike néni csaknem három hónapon át munkálkodott a jótékonysági Ki mit tud?-gála szevezésén, amelyen felléptek a helyi zeneiskola tehetséges diákjai is

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!