Kultúra

2017.05.31. 16:40

Ugron Zsolna író-olvasó találkozón az egyetemen

DUNAÚJVÁROS A Dunaújvárosi Egyetem Könyvtár és Információs Központ író-olvasó találkozójának vendégeként járt városunkban Ugron Zsolna író-újságíró.

Balla Tibor

Az író, újságíró, kommunikációs szakembert, Ugron Zsolnát a Dunai Limes című kulturális periodika alapító főszerkesztője, a Dunaújvárosi Egyetem munkatársa, Pálinkás István faggatta munkáról, magánéletről és tervekről. Előttük az asztalon sorakoztak első regényének, a 2010-ben megjelent Úrilányok Erdélyben példányai, s ott volt történelmi regénysorozatának első kötete, az Erdélyi menyegző, az Úrasszonyok trilógia második kötete: A nádor asszonyai is, csakúgy, mint a Hollóasszony.

A beszélgetésből kiderült, hogy az Erdélyből származó író soha nem gondolta volna, hogy valaha könyvet fog írni, nem voltak ilyen ambíciói, sokkal hétköznapibb vágyai voltak, fodrász vagy színésznő szeretett volna lenni. Vagy újságíró, aki kideríti az igazságot. Első regénye is úgy született, hogy a receptekhez írt történeteket. Ennek sikere tette igazából íróvá. Mint mondta, sokáig zavarban is volt, ha írónak titulálták. "A mai napig nem vagyok biztos benne. Ötven, száz év múlva eldől, hogy író voltam-e." - jelentette ki. Azt is elárulta, hogy mindig is az emberek érdekelték minden történetben, az érdekelte, hogy mit miért cselekedtek.

Az író, újságíró, kommunikációs szakemberrel Pálinkás István, a Dunai Limes alapító főszerkesztője beszélgetett Fotó Zsedrovits Enikő

Kiderült, hogy a köteteket komoly nyomozómunka előz meg, például az Erdélyi menyegzőhöz két évig kutatott, A nádor asszonyaihoz pedig egy esztendeig. Nem könnyű hiteles leírást adni a történetekben, hiszen Bátori Erzsébetről még hiteles portré sincs. Összehasonlításként említette, hogy a drónok és a technika korában azon vitatkoznak, hogy hányan voltak egy tüntetésen, akkor el tudjuk képzelni, néhány száz évvel ezelőttről milyen nehéz hiteles információt találni.

Kiderült az is, hogy különleges viszony fűzi a tárgyakhoz. Kutatásainak jó része is a tárgyakhoz kötődik. Mint mondta, ahogyan kezelték a tárgyakat, az sok mindent elárul. Ahogyan regényei korában viszonyultak a tárgyakhoz, az áll hozzá közelebb. Elárulta, csak nyáron tud írni, és a regénybe kicsit mindig belehal.

Ugron Zsolna első regénye 2010-ben jelent meg Úrilányok Erdélyben címmel, és hónapokig vezette a magyar sikerlistákat. Szerelemféltők című regénye 2011-ben az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában jelent meg, amelyet a Hét évszak követett 2013-ban a Boook Kiadónál. Történelmi regénysorozatának első kötete, az Erdélyi menyegző 2013-ban került a polcokra. 2014-ben jelent meg az Úrasszonyok trilógia második kötete: A nádor asszonyai. Mindkét regény hetekig vezette az eladási listákat. 2016 őszén az írónő egy kisregénnyel rukkolt elő, amely a Hollóasszony címet kapta.

Televíziós műsorai:

Kastély a Kárpátokban (2010) sorozat (TV Paprika)

A Griff, a Dámvad és a Varjú (2013) dokumentumfilm (Magyar Televízió)

A Nagyok (2016) portréműsor (Duna Televízió)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!